2014. május 17.
Tracklist:
1. Weight of Love
2. In Time
3. Turn Blue
4. Fever
5. Year in Review
6. Bullet in the Brain
7. It’s Up to You Now
8. Waiting on Words
9. 10 Lovers
10. In Our Prime
11. Gotta Get Away
Műfaj: blues rock
Támpont: The Raconteurs, Arctic Monkeys, Band of Skulls
Hossz: 45:09
Megjelenés: 2014. május 12.
Kiadó: Nonesuch
Webcím: Ugrás a weboldalra
A Black Keys-t gyakran szokás elkönyvelni tök egyszerű, amerikai, raprajongó White Stripes kópiaként, holott a zenekar 2008 óta szinte már duónak sem duó. Danger Mouse producer ugyanis évről évre olyan szépen egybeolvadt a zenekarral, hogy a három évvel ezelőtti El Camino című anyagukon, mellyel a csapat a lehető legtöbb díjat és dollárt bezsebelte, már teljes értékű szerzőként volt aposztrofálva. Az aktuális Turn Blue-n sincs ez másképp, sőt a „harmadik tag” jelenléte szinte hatványozódott, már ami a hangszereket illeti.
Mennyire befolyásolja ez összességében az aktuális anyag megítélését? Semennyire. Olyan értelemben legalábbis, hogy a szerzemények hangulatáért (elsősorban a szövegvilágon keresztül) még mindig Dan Auerbach frontember a meghatározó felelős. A Turn Blue lemez is az ő magánéleti viszontagságai, nevezetesen a válása miatt lett ilyen. Hogy milyen az az ilyen? Semmilyen. Míg a Brothers volt a Black Keys autókázós lemeze, a kommersz El Camino pedig a táncparkettekre és a kereskedelmi rádiókra volt kihegyezve, addig a Turn Blue célközönsége azon facér fiatalemberek lesznek, akik hazabékávézás után felraknak egy bakelitet, levetkőznek alsógatyára, összerittyentenek egy béna spagettit, amit a Feverre fütyörészve Irsai Olivér társaságában fogyasztanak el.
A hangszeres megoldások, a dalok szerkesztése, azok egymás közti kohéziója és a még mindig rendkívül autentikus hangzás miatt ismét nem érheti szó a ház elejét, miért is érné, hisz a Black Keys tagjai szinte kivétel nélkül professzionális hangmérnökök, producerek, egyszóval szakemberek. Ez az anyag viszont akárki akármit is mond, egysíkú. Egyáltalán nem kíván a hallgatóra hatni, elsírja a maga gondjait, amelyekkel mi nehezen azonosulunk, azért a végszónál jó öreg cimbora lévén, udvariasan megveregetjük a vállát, de mikor az utolsó hang is elhalkul minden habozás nélkül megpróbáljuk elfelejteni ezt az egészet.
Az Arctic Monkeys tavalyi lemezén valamilyen oknál fogva hibátlanul működött az, amiben a Black Keys most felsült. A végigtartó bandukolós középtempó, a lehető legkevesebb zajongás, a finomkodó, simulós analóg effektek halmozása úgy látszik önmagukban nem elegek. A 10 Lovers talán az egyetlen olyan nóta melyben azt lehet mondani, a slágeresség, az új hangszerek, a keserédes gospelhangulat és úgy összességében minden hibátlanul a helyére került. Egy nyolcadik nagylemez esetében ez viszont nem több, mint édes kevés. 4/10
