2014. február 9.
Tavaly nyáron egy bemutatkozó interjúval egybekötve itt a Nuskullon debütált az Apey & The Pea első nagylemeze, amire 4 évet kellett várnia a rajongóknak. Úgy néz ki nem hiába, hiszen a 2013-as esztendő egyik legerősebb hazai anyagát köszönthettük a Devil's Nectar képében, amit követően még magasabb fokozatba kapcsolt a rendkívül szimpatikus trió. A Nectar fogadtatásáról, utóéletéről, a már javában készülő új nagylemezről és egyéb érdekességekről beszélgettünk a csapat kétharmadával, Áron Andris gitáros/énekessel és Prepelicza Zoli basszusgitárossal. Az interjú végén pedig egy exkluzív videót találtok az új album címadó daláról, ami kizárólag a Nuskull számára készült a srácok próbatermében!
Alig több, mint fél éve debütált itt nálunk a Devil’s Nectar, amivel egy Gumizsiráf Év Albuma díjat be is zsebeltetek. Milyen egyéb komolyabb elismerésben volt részetek a szakma és a közönség részéről a lemez megjelenését követően?
Zoli: Ilyenkor év végén ugye sokan szavazásra bocsátják a zenekarok lemezeit, akár még külön a dalokat is, és a szakmabeliek közül páran a mi albumunkat is besorolták a kedvenceik közé! Két netes oldalon is a miénk lett az 2013-as év albuma, illetve az év dala. Ezúton köszönjük, és örülünk, hogy ekkora figyelmet kapott a zenekar. Igazán megtisztelő.
Apey: Teljes mértékben az, de én személy szerint leginkább a külföldi sikereknek örülök, mert úgy gondolom az picit kevésbé kézenfekvő, mint egy Gumizsiráf díj, aminek természetesen nagyon örültünk, de az hogy Oroszországban több száz követőnk van, az azért elég komoly. Ezt a webes statisztikák is drasztikusan igazolják, hiszen idén kikékült a világtérképen Moszkva. Szóval meghívtak minket két koncertre, mert hogy állítólag péntekenként cigaretták mellett a lemezeinket is pörgetik arrafelé. Számomra ez az az út, amerre haladni szeretnék.
Szoktátok egyébként a saját anyagaitokat hallgatni? Esetleg később van olyan, hogy a homlokotokra csaptok, hogy ejj, ezt vagy azt de jó lett volna inkább így vagy úgy csinálni, ami esetlegesen aztán egy a koncerteken másképp játszott verzióban ölt testet?
A: Hát, hármunk közül az biztos hogy én szoktam elsőként hisztizni, hogy valamit unok vagy nem akarok úgy játszani. Ez valószínűleg azért van, mert emberfeletti dózisban hallgatom a számokat míg íródnak, fejlődnek, felvesszük, majd a keverés, a master, szóval ja, rengetegszer van ilyen. (nevet)
Z: Igen, szoktuk néha hallgatni a Devil’s Nectar-t, de bevallom, már egy kissé megteltünk vele, szerintem ez abszolút érthető. Így inkább csak a próbákon vagy a koncerteken halljuk. Meg vagyunk elégedve a riffekkel/dalszerkezetekkel, egy-két helyen játsszuk csak másképpen a koncerteken, de ez is inkább csak a magunk szórakoztatására van. Most valójában a készülő új album dalait hallgatjuk rommá, ami még vázlat/demó formájában van meg, ahogyan Api feljátszotta otthon az ötleteit és Mr. Drumkit feldobolta. Úgyhogy most maximálisan erre koncentrálunk, aztán április-májusban stúdió, nyáron meg jöhet is az újabb lemezbemutató parti, amiről egyelőre még többet nem mondanék, csak hogy az A38-on lesz.
Aki nyomon követi a zenekart a facebook oldalatokon, az már tudhatja, hogy nem vesztegetitek az időt és már mintha egészen előrehaladott stádiumban lenne a folytatás.
A: Így van, picit túlságosan is. Valahol tavaly június környékén, mire kikerült a nektár, már jóval előtte tudatosan elkezdtem írni a Hellish-re szánt új riffeket. Dobáljatok meg kővel, a fejem nem egy kibaszott villanykapcsoló, nem tudom, de nem is akarom leállítani. Nagyjából nyár végére 9 szám nagyjából össze is állt demók formájában és megint ott találtam magam betépve az íróasztalomnál, hallgattam az új kibaszott számokat miközben elvileg éppen násztáncot kellett volna járnom, hogy kint van az első lemezünk, ami egy picit nyilván nekem is fura volt, sőt! Sokáig a többieknek nem is nagyon tudtam hogyan mondjam el, hogy most figyelj már, írtam még egy lemezt vagy nem tudom, úgyhogy szépen egyenként küldözgettem át nekik, hogy akkor lenne ez a szám, miközben alig vártam a másnapot, hogy egy újabb indokkal elküldhessem nekik a többit, haha. (nevet)
Végül novemberben kezdtük el közösen építgetni, írogatni, ahogy azt szoktuk. Jelen pillanatban az instrumentális formájával majdnem készen vagyunk, április első hetéig van időnk gyakorolni őket, utána felvétel.
Ugyanott és ugyanolyan munkamódszerrel terveztek az új anyag felvételén is dolgozni?
A: Többé-kevésbé igen. A koncepció továbbra is marad, miszerint a kevesebb több, és hogy megőrizzük a próbatermi természetes hangzásunkat. Ugyanúgy az R33-ban, Bánházi Gabika fogja ezt a lemezt is készíteni, ami immáron a negyedik közös anyagunk lesz. Nagyon izgatottan várom az egészet, mint ahogy pontosan tudom hogy ő is így van ezzel. Minden egyes akciónkból rengeteget tanultunk, idén több analóg dolgot fogunk használni, az fix, a felvétel pedig szintén marad az egyben játszós, tempó nélküli rendszer, de idén nem üvegen. (nevet)
Az utóbbi időben Pityesszel közösködtetek élőben itt-ott, esetlegesen lesz ennek folytatása?
A: Ezer százalék hogy igen! Egyrészt azért is, mert eddig mind a négy alkalom a Kettőnégy, a Ride for Dime emlékestek és az instantos bulink vége is iszonyatosan jól sült el, kurva jól éreztük magunkat és hát most fogjam be a pofámat, de egy elég erősen szőrös és kegyetlen felállás is egyben az egész, arról nem is beszélve hogy valamilyen szinten kinek bizarr, kinek kuriózum, hogy a Neck Sprain két frontja együtt headbangel. (nevet)
Megjártátok Londont is még ősszel, ott milyen volt a fogadtatás? Az ilyenkor jellemző egyfajta magyartalálkozó feeling volt az egész, vagy teljesen vegyes volt a publikum? Történt valami érdekes, érdemleges dolog veletek a koncert előtt/után?
A: Igazából ez inkább most egy csapatépítő tréning volt, mint komoly koncert. Idén majd lesz olyan is, amikor majd tudok szépeket mondani Londonról, de a buliról röviden annyit, hogy lement. (nevet)
Viszont a közösen kint eltöltött egy hét óriási volt. Rengeteget nevettünk, picit készen voltunk, Makk lekéste a repülőjét, mi meg a Graveyard-ot miután lehánytak a buszon, szóval igen, megcsináltuk magunkat ott is. Hazafelé jövet már bőven a kétezredik kilométerünk után kaptuk az első e-mailt Josh-tól, aki mára a külföldi PR-osunk lett, ő egyébként a Ken Mode nevű kanadai Grammy-díjas trió managere, szóval ő még nem hallott a Rocktogonról, viszont felnevelt 6 év alatt egy hasonló stádiumban lévő zenekart a Grammy-ig. Idén egy elég nagyszabású kampányt indított el nekünk, ami a Hellish megjelenésére fog kiteljesedni. Aki ismer, az tudja hogy nem szeretek előre dobálózni, de tényleg egyre nagyobb és komolyabb dolgok vannak kilátásban.
Hogy ha esetleg úgy adódna, akár hosszabb időre is bevállalnátok egy külföldi kiküldetést?
Z: Persze, mivel itthon ülve elég nehéz lenne szélesíteni a közönségünket, akármennyire is nagy segítség a facebook vagy a youtube. Egyelőre nem jött még ilyesfajta felkérés, csak egy-két hétvégére ugrottunk ki a határon túlra. Remélem komolyabban is sikerül elindulni a nemzetközi színtéren, hiszen hazánk nem túl nagy e zene befogadásához. Ezzel persze nem a magyar közönséget akarom lealacsonyítani, félre ne értsetek, csak egész egyszerűen kicsi ez az ország és nem alakult ki olyan széleskörű kultúra a zene iránt, mint mondjuk egy nálunk többszörösen nagyobb országban, vagy ahol nem koccintottak május elsején az elvtársak a munka ünnepére.
Az itthoni ügyeiteket egyébként ki intézi?
Z: A legtöbben Apey-ra szoktak ráírni, azaz a zenekar oldalára, de van hogy a Makkos intéz egy-két bulit, vagy épp engem hívnak. Igazából mindhárman ügyködünk rajta, néha besegít egy-két barát is. Egyszóval elkélne már egy ember aki ezen dolgozik helyettünk, nyilván profibban is, és be tudna rakni minket olyan helyekre/időpontokra ahová mi magunk nem vagyunk képesek, plusz mi is azzal törődhetnénk inkább, amihez a legjobban értünk!
Végezetül pedig nézzétek/hallgassátok meg az alábbi próbatermi felvételt a készülő új nagylemez címadó daláról, ami kifejezetten az interjú kedvéért került rögzítésre!
