2014. február 8.
Nem mindennapi esemény, hogy két turné egyesüljön a fővárosi Dürer Kertben, pláne nem a kisteremben. Ez esetben viszont a No Bragging Rights, To The Wind, Light Your Anchor és a Climates, Early Seasons, In Archives turnékat sikerült egy napon összeházasítani a dallamos hardcore / metalcore szerelmeseinek legnagyobb örömére. Mindkét fő zenekar hazai debütálása volt a koncert, ráadásul a Climates ugye egy korábban lemondott buli miatt adósa is maradt a magyar rajongóknak, tehát előzetesen minden adott volt egy fergeteges hangulatú, pörgős, monstre estéhez.
Hét óra magasságában sikerült megérkeznem a helyszínre, ami akkor még kongott az ürességtől. A 19:10-es kezdés végül negyed órát be is lett csúsztatva, de még így is egy majdnem üres kisteremben kezdte meg koncertjét a brit In Archives. Előzetesen csak egy klippet néztem meg tőlük, ami nem különösebben győzött meg, ellenben a koncertjük az első hangtól kezdve megfogott és az utolsó hangokig sikerült magával ragadnia. A hangzás kifejezetten erős volt, és mindvégig kristálytisztán érthető maradt minden egyes hangszer. Külön örömömre szolgált a Heights első lemezére hajazó hangulat és gitárharmóniák, így rövid, de annál hatásosabb koncertjük abszolút pozitív meglepetésként ért. Nem csak a zenekar, de a tagok is rendkívül fiatalok, így van még hova fejlődniük, de ez alapján minden esélyük megvan rá, hogy a későbbiekben még halljunk róluk, a második Heights lemezben csalódottaknak pedig kifejezetten ajánlott vigasztalódásként a zenekar.
A kezdéshez képest valamelyest nőtt a közönség létszáma, de ez még mindig jócskán elmaradt az előzetes várakozásoktól, ami ugye több szempontból is érthetetlen. Az átszerelés alatt lecsekkoltuk a merch pultot is, ami igencsak gazdagon volt terítve mindenféle nyalánksággal, ráadásul igazán pénztárcabarát árakkal. Arról nem is beszélve, hogy mindegyik bandánál maguk a tagok ültek be a pult mögé. A francia Early Seasonsről előzetesen hasonló véleményen voltam mint az In Archivesról, aztán ahogy elkezdték az első számot, minden kételyem azonnal szertefoszlott. Valami elképesztően elemi erővel dörrent meg a terem és a vaskos gitártémákat sűrűn váltották rendkívül fogós dallamos gitártémák, harmóniák, miközben a dobos teljesítménye egyértelműen minden tekintetett Térence Langlois-ra szegezett. Marty Degenne énekes is elég meggyőzően tette a dolgát a zenekar élén, egyedül a tiszta részeknél adódtak gondok, de később ő maga is beismerte, hogy kissé formán kívül van. Sok esetben egyébként egyértelműen sok és felesleges volt a vinnyogás, mert a tökös részek viszont nagyon rednben voltak. Amúgy teljes mértékben For The Fallens Dreams érzésem volt a számaikat hallva, a párhuzam talán nem is véletlen, hiszen van is egy közös daluk a most már egykori FTFD torok Dylen Richterrel, ami a márciusban megjelenő nagylemezükön lesz majd megtalálható. Kicsit sok volt a pózerkedés is, de mindettől eltekintve teljesen szórakoztató volt a szett, ha visszább vennének a tiszta vokáltémákból, akkor még az élvezeti értéken is lehetne növelni.
A német Light Your Anchor előzetesen már lemezen se győzött meg túlzottan, ellenben elég trendinek tűnt ahhoz, hogy rájuk már egyértelműen valamivel többen gyűljenek össze. Az egész koncert úgy kezdődött, hogy teljes sötétségbe borult a színpad, majd egyszer csak meggyújtották az egyik cintányért. (OMG) Kicsit gótikus beütést nyert így a dolog, nem is igazán számítottam ilyesmire az este folyamán, de hát ők tudják. A hangzás itt egy kicsit visszaesett az addigi színvonalból és valahogy az összkép sem volt annyira egységes. A gitáros / tiszta énekért felelős Thomas vitte el a hátán a produkciót, de az igazat megvallva ő sem tudta maradéktalanul megmenteni az unalomba fulladástól a koncertet. A frontember a dalok között ugyan elég szimpatikusnak tűnt, de a számok alatti teljesítménye már nem volt annyira megnyerő, kicsit erőltetettnek tűnt ez az állandó félrehajtott fejtartása, ami már-már parodisztikusba hajlott egy idő után. Az összes nagyobb sláger felcsendült a Hopesick lemezről, viszont igazi felüdülést a Climates énekesének mindent elsöprő vendégszereplése okozott, amikor végre a színpadkép is felpezsdült egy kicsit. A végén értelemszerűen a klippes himnusz, a Fall and Stand zárta a sort, amiben szépen kimaradt a basszer tiszta vokálja, aki egyébként jól láthatóan nagyon elfáradt már a végére.
A To The Wind egy igazán gyilkos és lendületes koncerttel tette helyére a világ rendjét, egy rendkívül élő színpadképpel és egy borzasztó energikus, szuggesztív előadással vezették elő szerzeményeiket. Borzasztó szimpatikus is volt az egész, és egyszer ugyan egy kicsit talán túlságosan is hosszúra lett nyújtva az egyik dalnak a felvezetése, de mindenképp pozitív volt a tudat, hogy itt bizony van üzenet, a tagok pedig tényleg a belüket is kihajtották a koncert alatt. Nem hiába, rajtuk voltak a legtöbben az este folyamán, ami egyébként így utólag azért kicsit meglepő volt, de egyáltalán nem érdemtelen. A nyitó dalban egyébként még a No Bragging Rights énekese is vendégszerepelt. Mindenképp érdemes lesz figyelni a zenekarra a jövőben is! Gondolkoztam, hogy megemlítsem-e, de mivel innentől kezdve szerves részét képezte a koncerteknek egy feltűnési viszketegségben szenvedő vadbarom, így mindenképpen megérdemel pár sort. Igen, ő az, aki mindenkit zaklatva, ölelgetve, bökdösve, vagy ha más nem egymagában lötyögve, térdrezuhanva szenvedve, egy-egy üveg sörrel és pezsgővel a kezében a színpadon alkalmatlankodva, vagy épp a kisterem kellős közepén cigit sodorva, majd a nekimenőkre rosszallóan bámulva, a füstmentes teremben rágyújtva borzolta a kedélyeket. A zenekarok többsége jól vette a lapot, volt aki megadta neki az 5 másodperc hírnevet és megtapsoltatta, de volt olyan is aki teljesen ignorálta. Nekem egy kicsit nehezemre esett az utóbbi.
Ezek után kissé váratlanul ért a megcsappant létszám, ami a Climates legénységét fogadta, akik a másfél évvel ezelőtti első koncertélményemhez képest elég erősen kicserélődött tagsággal álltak ki színpadra. A hangzás egy kicsit szellősebb lett, bár ez minden bizonnyal a nem annyira metal központú témáknak is köszönhető volt. Néhány ember egész jól képben volt a szövegekkel is, de rajtuk kívül túl sokan nem pörögtek fel a koncert alatt. Ez egyébként már csak azért is elég furcsa mert azért anno elég sokan kiborultak, hogy nem jött a Climates és elég érdekes, hogy egy ilyen monstre este keretein belül egy igencsak baráti jegyár mellett még csak félház sem volt rájuk a kisteremben. Mindettől függetlenül lelkesen tolták a srácok a színpadon és mint később megtudtuk, a basszusgitáros épp a 20. (!) születésnapját ünnepelte, aki kapott is egy közösségi Happy Birthday éneklést. Hihetetlen egyébként, hogy mennyire fiatalok, tényleg szinte gyerekek még így ránézésre. Azért nyilván nekik is jót tenne, ha valamelyest megszilárdulna a csapat, de mindenképp elismerést kiváltó, ahogy megállíthatatlanul robog előre a zenekar, hamarosan pedig a régóta várt nagylemezük is megjelenhet végre, amiből kaptunk is némi ízelítőt. A régi számokon kívül két teljesen új is elhangzott, végezetül pedig a Letting Go zárta a sort.
Nem maradt más hátra, mint az est fő attrakciója, a hazánkban szintén debütáló No Bragging Rights amire azért ismét begyűlt egy kicsit több ember, de ez még így is elmaradt a várakozásoktól, illetve amit megérdemelne a zenekar. Viszont azok, akik bent voltak, egész tisztességesen felpörgették magukat. Egyébként se a produkcióra, se a hangzásra nem lehetett panasz, ahogy a felcsendülő szerzeményekre sem. A koncert az Appraisals And Ommissions-szel indult útjára és lényegében egy perc üresjárat sem volt a nagyon jól összeállított szettjükben. Még egy nagyon profin előadott Ignite feldolgozás, a Bleeding is belefért a programba. Na erre aztán nem számítottam! Persze előtte a tudtunkra hozta Mike Perez énekes, hogy az egyik legnagyobb inspiráció volt számára Zoli és az Ignite a No Bragging Rights indulásakor. Tovább növelte a zenekar szimpatikusságát az egész koncertet átölelő nagyon jó átkötő szövegek, amik nem fukarkodtak okos, jó gondolatokban, szerethető üzenetben. A remek hangszeres játékot pedig Mike kiváló éneke és a sűrű vokálok tették teljessé. Igazán nagy élmény volt ez az érzelmileg túlfűtött és pozitív energiáktól szétrobbanó koncert. Bánhatja, aki kihagyta!
Köszönet a lehetőségért a Phoenix Music Hungary-nek!
