Julia – Sunrise

Mikor megkaptam a lemezt postán, a csomagolás gyors szétszaggatása után kezembe pottyant egy ízlésesen kivitelezett, szép borítójú lemez. Persze ez nem sokat tesz hozzá a zenéhez, ám mindenképp örvendetes, ha egy banda odafigyel a külcsínre is.

Persze hogy ne figyelnének oda, mikor a bécsi Julia Ausztriában legalább akkora sztár, mint a nagyik körében Balázs Pali! Aki nem ismeri a bandát, az olvassa el gyorsan a (magyar nyelvű) biográfiát és ugorjon vissza a cikkre, mert itt nem foglalnám ezzel a helyet, legyen elég annyi, hogy nem kezdő csapattal van dolgunk.

A csapat második lemeze ez, mely a Sunrise címet viseli, s lám — címéhez hűen sokkal optimistább, mint a debütáló (s már címében is bajlós) Songs About Decay. Persze erről a lemezről sem hiányozhat a szarkasztikus fekete humor, amire — ha nem olvassuk el a dalszövegeket — a vidám, pattogós, dallamos zenéből következtetve nem is gondolnánk (bevallom, én is csak az interjú után figyeltem fel rá…).

A zenére egy rossz szavunk sem lehet – mind a 14 szám igényes, jól felépített nóta amelyek a dallamoknak és a fogós zenének köszönhetően egyből elnyerik mindazok tetszését, akik vevőek erre a pop-punkos rockzenére. Hangzásilag kifogástalan — a lágy Superficial zongorája és akusztikus gitár-kísérete ugyanolya tisztán szól, mint a lemeznyitó és azóta slágerré vált Technology torzított gitárjai.

A lemezben nekem az tetszett, hogy bármikor bekapcsolhatod, nincs olyan, mikor ne lenne kedved legalább egy számot meghallgatni a lemezről. Alex dobtémái ugyanúgy ütnek, mint Matthias dallamos és soha-meg-nem-unható énekhangja, míg Karl és Alex (nem elírás, két Alex van) gitárjátéka teszi fel a pontot az i-re. A fiúkat továbbá dicséret illeti azért, hogy a lemezen nincs üresjárat — az elejétől a végéig megkapó és élvezetes.

Melyik szám lesz a kedvenced? Mindegyik. A Techologytól kezdve, a dallamosabb, énekelhetőbb Everlastingon keresztül, a gyorsabb, pattogósabb Optimisticon át egészen a tökéletes zárószámig, a Nothingig mindegyik számban találni fogsz valamit, ami miatt egyre jobban megkedveled a bandát, ezt garantálom! Nem nagyon találtam hibákat a lemezen, mert nincs is, így bocsássátok meg nekem a negatívumok elhagyását. ;)

A Sunrise nem akar többnek látszani, mint ami valójában — egy zeneileg végtelenül életvidám, ám szövegileg keserű humorban bővelkedő rocklemez. Ajánlott mindenkinek, aki kicsit is vevő erre a kissé rockosabb punkzenére (vagy punkos rockzenére?) és nem félti feladni a kemény metálzenéket fél órányi kellemes kikapcsolódásért!

Végül legyen: 9/10 (mert tényleg eszméletlen jó)

A lemezért újfent köszönettel tartozunk Kovács Hédának!