Sepultura – The Mediator Between Head And Hands Must Be The Heart

Az idei évben megjelentek közül, nem csak a Cult Of Luna kiadványai merítettek egyedüliként ihletet és inspirációt az 1927-es Metropolisból, hiszen a The Mediator Between Head and Hands Must Be The Heart bár nem tekinthető konceptalbumnak, mindenképp az említett klasszikusból táplálkozik, valamint annak üzenetét közvetíti. Ami a zenekart illeti, jó szokásukhoz híven most sem próbálják meg másodjára is lenyomni a torkunkon ugyanazt, akármennyire végesnek tűnik a fegyvertár (és valljuk be, valójában az is), hiszen ahogy két egyforma Sepu’ album sincs, úgy most is biztosak lehettünk egy másik perspektívában. Az viszont más kérdés, hogy az elgondolást hogyan sikerül megvalósítani, mert a legutóbbi, egyben leggyengébb Kairos után joggal vetődtek fel ezzel kapcsolatos problémák, amit most a Mediator szeretne javítani és megmagyarázni. Az utolsó két album alapján úgy tűnik, a Sepultura egy új fejezetet nyitott: az előző évtized arról szólt, hogy hogyan tudják a gyökereiket a korábbi munkásságuk függvényében újraértelmezni, más-más kontextusba helyezve azt. A Mediator (és már korábban a Kairos) esetében inkább lehet olyan érzésünk, mintha fordítva gondolkodnának, és a korai kilencvenes éveknek köszönnek vissza a kísérletezési hajlamot megtartva. Ennek megfelelően rendesen visszavettek a groove-okból, a fordulatszámmérő sokszor egészen az Arise-ig ugrik, ehhez igazítva a riffek thrashes jellegét. Az is igaz, hogy egyre ritkábban tudok ilyet írni, de a hangzást nagyon eltalálták, mivel így lehet és így kell egyszerre erőteljes és koszos hangzást belőni, és ennek tükrében, valamint a Sepu’ karakterét szem előtt tartva a borító is telitalálat. Egy dolog az új dobos jelenléte (aki a tagok szerint egy üdítő vérfrissítés), és még egy dolog Ross Robinson felügyelete (ugye vele utoljára a Rootson dolgoztak), mégis túl természetesnek hat az összkép ahhoz, hogy kizárólag nekik tudjuk be a minőségi ugrást és a kvázi-kiforrást. Merthogy az album minden erénye ellenére sem hibátlan, a sűrűsége és töménysége miatt kevésbé hallgatóbarát, többször egysíkúvá válhat, és nem vagyok benne biztos, hogy ne lehetett volna még megnyesni pár helyen, de még így is ez a legpozitívabb 7/10, amit adni tudok.