City of Ghosts – The Calm In The Current (EP)

A Daylight még egy abszolút átlagosnak mondható emocore zenekar képét mutatta, ugyanakkor a tiszta énekdallamok minősége már elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy felfelé emelkedjenek ki az átlagból, így szinte magától értetődően kínálta magát az a lehetőség, ami a hasonló produkciók közül például a Proceed vagy éppen a Deaf Havana életében is fordulópontot jelentett: a durva vokáltémák majdnem hiánytalan elhagyásával ajánlott slágeresebb mederbe terelni a dalírási metódust. Ugyanakkor a City of Ghosts a brit kollégáktól eltérően egy kicsit másképp csinálta ezt. Egyrészt nem fordítottak hátat teljesen korábbi önmaguknak (pl. Antigone), másrészt a szintén Easy Killer patronálta Darkhorse-hoz hasonlóan ők is sokat merítenek a pályafutása zenitjén járó Thrice örökségéből, ami Brian dallamain keresztül a jellegzetes gitártémákig sok helyen tetten érhető. Például a Bag of Bones-ról egyből beugorhat az Image of the Invisible, a nyitó, változatos hangot megütő Ourselves At Open Sea-ben pedig a Stare At The Sun gitártémája köszön vissza. A találó címet viselő The Calm In The Current esszenciáját persze döntően nem ez adja, hanem sokkal inkább a legjobb modern rock zenekarokra jellemző gitárriffek, illetve a Saosin self-titled-jét idéző, helyenként pofátlanul fogós énekdallamok kooperációja, ami a City of Ghost legnagyobb erényét testesíti meg. Ennek egyik legékesebb példája a nagyon fogós Tides of Youth, ami az instant sláger abszolút iskolapéldája, de a kicsit a lendületes In Fiction-t idéző Borrowed Wings is azonnal ható darab. A dalokat a Thrice-hoz hasonlóan sok helyen díszítik metálos elemek (legjobb példa a progresszív babérokra törő címadó, ami néhol a The Fall of Troy-t is eszünkbe juttathatja), ami a nyilvánvaló hatások mellett azért sem tekinthető meglepőnek, mert Shane Langenfeld a COG mellett a Maidens nevű poszt-metál együttesben is nyúzza a húrokat. Ami viszont a kimondottan izgalmas dalszerkezetek ellenére sem válik a The Calm In The Current előnyére, az a hosszúság. A több mint félórás játékidő egy EP esetében nem éppen mondható megszokottnak, jelen dalok azonban nem nagyon mennek négy perc alá, ami világmegváltó ötletek hiányában nem feltétlenül ideális, szóval a majdani nagylemez esetén lehet még mit karcsúsítani a sallangok eliminálásával. Mindazonáltal az Easy Killer ismét remek lapot húzott elő a kalapból, a korábban taglalt kiadványok (Darkhorse, Night Verses) kedvelői nyugodtan tehetnek egy próbát ezzel is. 8/10