2013. november 14.
KLIPÖZÖN. A NuSkull Magazin külön bejáratú videórovata, ami hétről-hétre, vasárnapról-vasárnapra szedi össze az érdeklődők számára az oldal lefedettsége alá tartozó előadók legfrissebb klipmegjelenéseit. Legyen az hazai vagy külföldi, hardcore vagy post-rock nálunk minden hét utolsó napján megtalálod az azt megelőző hetet összefoglaló mozgókép összegzésünket. Ezzel kívánjuk olvasóink számára lehetővé tenni azt, hogy tartani tudják azt a feszített tempót, amit a zenevilág diktál számukra. Az év negyvenötödik hetében a következő zenekarok kerültek fel a listára: Wasted Bullet, Jungle Rot, Light Your Anchor, Those Who Fear, The Last Ten Seconds of Life, The Letter Black, Falling In Reverse, Billy The Kid, A Loss For Words, Warbringer, Scar The Martyr, Paramore, Asking Alexandria, Polar Bear Club, Sin Of God, Avenged Sevenfold, Sepultura, Real Friends, Protest the Hero, Anti Fitness Club, Heart Of a Coward, Buckcherry, Shapes Of Distortion. Kik a kedvenceid a héten?
Néhányan még biztosan emlékeznek a Wasted Bullet nevére az oldal hasábjairól, hiszen két évvel ezelőtti hazai fellépésükről rendkívül pozitív véleménnyel voltunk. A csapat új lemeze november 15-én kerül a boltok polcaira a Suburban Records gondoskodásának hála. Ahogy azt ilyenkor illik, egy szokványos videoklippel is megtámogatták a friss korong érkezését – de inkább a zene miatt éri meg rábökni a play gombra, nem pedig a sötét hátterű helyiségben bőszen zúzó fiatal zenészek látványáért, mert egyelőre túl sok kreativitást nem kívántak ellőni ilyen téren. (FB)
Hogy a Victory Records, akikről ugye napról napra egyre vitathatóbb hírek érkeznek miért öl ennyi pénzt a Jungle Rot gárdájába az rejtély, de már az is az volt, hogy egy csak modern és többnyire már csak másodvonalbeli zenekarokat foglakoztató hajdanán tündöklő kiadó leszerződtette ezt az oldschool death metal bandát. A Jungle Rot továbbra is hozza, amit kell, de ezt már a Terror Regime első hallgatásakor jól tudtuk. Egy ilyen zenekarnál teljesen indokolatlan ennyi klipet készíteni. Gondnak nem gond persze. (BK)
A hamburgi Light Your Anchor gárdája a Between Love And Madness straight edge tagjaiból verbuválódott, elmondásuk szerint azért, hogy végre mindenféle megkötéstől mentesen zenélhessenek. A csapat most a legutóbbi ’Hopesick’ című nagylemezéről választott aláfestő zenét a héten érkezett friss videoklipjük számára, melyhez gondosan beállított és lelassított felvételeket használtak, remek hangulatot generálva. (FB)
A Those Who Fear azon tipikus Facedown hardcore zenekarok közé tartozik, akik ki se látnak a nullanullából és évente adnak ki lemezeket, remélve, hogy senki nem veszi észre, hogy ugyanazt a zenét játsszák már három lemez óta. A klipjük is sötét, semmit nem látni belőle, úgyhogy ember legyen a talpán, aki ezt végig nézi. Nekem nem sikerült. (JB)
A mindössze három éve alakult The Last Ten Seconds Of Life a deathcore legutolsó és egyben legkisebb hullámán felfutott zenekarok egyike, akik különösebb egyedi vonás nélkül teszik, amit tenniük kell és ez jól is van így. The Face című új daluk a nemrég megjelent INVIVO(EXVIVO) című lemezükön kapott helyett. Súlyos vokál, ügyes dob, közepes gitártémák és hozzá a szokásos kínzós, ijesztgetős videoklip, amit ilyenkor már megszoktunk. Csak azoknak, akik végtelen mennyiségben bírnak deathcore-t hallgatni! (BK)
Az ex-Breaking the Silence-nek tekinthető The Letter Black a modern rockzene női énekes ágának egyik kiemeltebb jelensége, igencsak közkedvelt és masszív rajongótáborral is rendelkeznek. Új lemezükhöz Tanya Dahli forgatott egy klipet a hangzatos Pain Killer című dalra; a végeredmény inkább tekinthető érdekesnek, mint jónak: üveglapos/tükrös jelenetek, fura kosztümök és minimális forgatókönyv. Unalmas. (BB)
Olcsó modellekkel, vicceskedő hangulattal, gagyi vetítésekkel és Andy Biersackkal kívánja eladni szokásosan förtelmes pop-rock slágerét a Falling In Reverse, és úgy tűnik, hogy a megvezetett tinédzserekből álló rajongótábor mindennek örül, ami jobbnak tűnik az Alone-nál (legalábbis a tetszés-nemtetszés arányból ez derül ki). Nagy kár, hogy 2013 legrosszabb zenekara igazából ezzel a dallal talán még a kiabálós rapslágerét is alulmúlta: fülsértő prütyögés, kínos szövegek és dallamok, és a klipen se lehet röhögni, szóval ez így pontosan akkora nulla, mint az Alone, csak van elég harsány ahhoz, hogy a figyelemzavaros generációt elkapja. (JÁ)
A costa ricai Billy The Kid odaát egy nagyon népszerű hardcore zenekarként tevékenykedik, most pedig a Jonestown című lemezük újra kiadott változatának egyik legfogósabb dalára, pont a címadóra forgattak videót. Az egészben nem történik igazából semmi, koncertpanalek, némi erőfitogtatás meg a szokásos hangulat, amely ezeket a videókat átlengi. (BB)
A Rise Records pop-punk bandájának, az A Loss For Wordsnek nem megy úgy a szekere, mint ahogy az elején gondoltuk volna, bár a nagylemezekben nem szenvedünk hiányt, ugyanis a most megjelent Before It Caves már a harmadik album, ami a kaliforniai kiadónál lát napvilágot. Az új klipjük egy kicsit fiúbandásra sikerült, sok-sok bevágással az életükről, az utazásokról, koncertekről, egy amatőr kamerával felvéve. Nem éppen a legeredetibb és a legigényesebb, de egynek elmegy. (JB)
A rengeteg, többnyire modern trendeket követő csapat után ideje megfordítani a homokórát, melyhez nem is kellhet nagyobb segítség, mint a Warbringer új klipje. A zenekar természetesen a thrash legendás alakjaitól ellesett fortélyokat alkalmazza, így aki kíváncsi valami ilyesmire nyugodtan tegyen egy próbát – az énekesnek köszönhetően a másodpercenkénti buta grimaszok száma is olyan magas, hogy az már önmagában megér egy misét. (FB)
Joey Jordison szabadidejében már nem bírt magával és hiába mondta a többieknek, hogy csináljunk egy új Slipknot lemezt ezzel egyedül maradt. Ekkor foganhatott meg a Scar the Martyr ötlete, amiben a következő személyek voltak a segítségére: Kris Norris, a Darkest Hour korábbi gitárosa, Chris Vrenna, a Nine Inch Nails ex-billentyűse és a szintén gitár posztot erősítő Jed Simon, akit a Strapping Young Lad soraiból ismerhettek. Az beharangozók után a legtöbben az ének hangot támadták, de a teljes lemez hallatán (már a kommentek alapján) mintha fordult volna a kocka és a túlnyújtott dalokat a többség szerint pont az itt debütáló Henry Derek (korábban Blood Promise) húzta ki a csávából. A klip hangulatos, semmi több: a kevesebb (itt rövidebb) néha több. Csak ennyit mondok. (BK)
Az utóbbi hónapokat aktív koncertezéssel töltő Paramore meglepő módon egy új turnézós klippel rukkolt elő, melyben a zenekarról látható koncert előtti, közbeni és utáni felvételeken kívül végigkövethetjük két rajongójuk nagy utazását is. Kérdés: Ha a zenekar nem koncertezett volna idén nyáron Budapesten, ti repültetek volna pár országhatárt azért, hogy láthassátok őket élőben? (TM)
Kevés megosztóbb zenekar van a metalcore színtéren az Asking Alexandriánál, hiszen a slágeres, könnyen emészthető és sablonos muzsikájukhoz egy bicskanyitogató imidzs is társul, amit vagy elvisel az ember, vagy nem. A legújabb klipjük is gondoskodik arról, hogy a legtöbb jóérzésű embernél kicsapja a biztosítékot, hiszen a klip felétől 10 pontos nőket kínoznak és vágnak ketté, de a „gore” részek 16-os korhatárt kapnak, mivel sok mindent így sem mutatnak. A szám fülbemászó, de a klip kihagyható darab. (JB)
Legújabb imidzsklipjébe a Polar Bear Club megpróbált egy sztoriszállal némi izgalmat csempészni, de igazából senkit se érdekel az életével játszó kisgyerek: mindenki azzal van elfoglalva, hogy Jimmy Stadt énekes hangszálkímélő stílusával egy újabb lépésnyivel távolabb kerültek a Sometimes Things Just Disappear csodálatos punkjától, és immár nagyon közel értek ahhoz az unalmas lötyögéshez, amit a Saves the Day képvisel (bár a rajongói vita témája az ének, kár lenne nem észrevenni a tutyimutyi témákat és a sablonos indie rockot a dalokban). A klip amúgy nem rossz, csak hát tényleg senkit se érdekel. (JÁ)
Nagy öröm látni számomra a Sin Of God előremenetelét. A lemezszerződés, a Limbus és a külföldi elismertség mindenképp olyan elemek a csapat életútjában, melyekre joggal lehet büszke. A Fekete Gergő által rendezett klip pedig szintén illeszkedik erre az útra, mint a következő stáció. Jómagam bőven ki voltam békülve a négyes felállással is (a rossz kiejtést még így is kihallani!), de tény, ami tény, hogy Lévai Balázs Dallas Toler-Wade-es (Nile) nézése is le tud venni a lábamról. Elbírt volna a dal több gitártrükköt, de mivel 2013 a Jungle Rot éve, ezért ez így tökéletes. (BK)
Az Avenged Sevenfold legújabb videójából az derül ki, hogy a lehető legjobban szeretnék kihangsúlyozni azt, hogy mennyire távol kerültek a 2005-ös lemez gátlástalan szórakoztatási képességétől: ha ehhez nem lett volna az elég a teljesen ötlettelen, nagyon gyenge dallamoktól és témáktól szenvedő új album, akkor itt egy klip, amelyről mindenkinek a City of Evil, pontosabban annak megaslágere, a Bat Country és az ahhoz tartozó, a Félelem és reszketés Las Vegasban előtt tisztelgő video jut majd az eszébe. A gond csak az, hogy a Shepherd of Fire videója monoton, gagyi és valami fájdalmasan feleslegesen, egészen biztos vagyok benne, hogy a legtöbben csak amiatt jutnak el a második percig, hogy megnézzék, jól látták-e az énekes Zemlinskist tromfolóan felháborító haját. (JÁ)
Nagyon sötét, nagyon gonosz, és nagyon érdektelen – kb. így lehetne összefoglalni a Sepultura legújabb videóját, ami azon kívül, hogy van benne néhány ötcsillagos Derrick Green arckifejezés, semmit sem kínál a rajongóknak, csak elkoptatott egyházkritikát, unalmas és erőlködő látványvilágot és témát, meg persze egy nagyon agresszív dalt. Mindezt hét percben, ami nem javítja a videó esélyeit arra, hogy a kattintók legalább 10%-a végig is nézze. (JÁ)
A Punk Goes… sorozat képtelen abbamaradni, a Fearless Records pedig minden éven benyom valami új ötletet, amelyre felsorakoztat egy korrekt névsort, de teljesen indiszponált dalokkal. Idén a karácsony lett a „nagy téma”, amelybe némi pop-punk is beférkőzött az underground kedvenc Real Friends-szel. Az I Had A Heart videója mondhatni „aranyos” lett, barkácsolás barkácsolás hátán, meg a tűzben lobogó szív, mint végeredmény. Passzoljuk. (BB)
Nemrég írtunk az új Protest the Hero albumról, ami az év egyik legjobb lemeze lett. Kritikánkban bőven méltattuk a korong érdemeit, így most csak két, keveset hangsúlyozott aspektusra térnénk ki: egyrészt, a PTH egyik nagy érdeme, hogy a jó zene mellé Rody még igényes és elgondolkodtató dalszövegeket is ír (ami pedig nem feltétlenül alapkövetelmény azért progresszív metal körökben), másrészt a banda klipjei is gyakran összefüggésben állnak a szövegvilággal (pl. Blindfolds Aside, C’est la Vie vagy az új dalok közül a Clarity). És bár nem gondoljuk, hogy az Underbite üzenete csak a zeneipar (sőt, kifejezetten az underground) bajaira terjed ki, remek döntés volt erre kihegyezni ezt a bábozós videót, ami marha vicces lenne, ha tudnánk rajta őszintén röhögni. Ettől függetlenül kötelező program! (BG)
Miután a budapesti Anti Fitness Club a többéves Viva TV-s prostitúció után képes volt hazai viszonylatban teljesen minőséginek és kiemelkedőnek számító kommersz rocklemezeket produkálni, most valószínűleg arra a következtetésre jutottak, hogy ideje elindulni a Hooligans-szé válás útján. Ha hazánkban lenne fajsúlya annak, hogy stadionrock, akkor minden további nélkül rá mernénk sütni az AFC új, Lábnyom című nótájára. A hozzá készült lakótelepi klip apropója pedig minden bizonnyal a jelen esetben teljesen indokolatlanul kiabáló Molnár Tamás új, férfias imidzse, melynek elengedhetetlen kelléke a bordó bomberdzseki és a homokszőke felnyírt frizura. (TM)
A betondzsungel, a Bleed From Withines Scott Kennedy, no meg az alkohol egészségre gyakorolt káros hatásáról szól a Century Media üdvöskéje, az ultraparaszt metalcore-t játszó Heart of a Coward új klipje. Körülbelül ennyit is lehet elmondani a fejre szerelt kamerával felvett „életképeket” uncsi imidzsvideóval vegyítő alkotásról. Az elég különleges hatásokat felmutató bandának (a Meshuggah, a Vision of Disorder és az Aftershock mellett a Karnivoolt és a Deftones-t is emlegetik magukkal kapcsolatban) amúgy lemeze is jelent meg nemrég Severance címmel, a dal is erről származik. Kinek kenyere, fogyassza bátran! (BG)
A Buckcherry a Hinder-féle tupírrock-reneszánsz, egyslágeres előadók egyike, akik valamilyen csoda folytán képesek voltak tizennégy év alatt hat, teljesen ismeretlen lemezt kitermelni, köztük az idei, Confessions címűt. A hét főbűn tematikájú albumról most a haraghoz, tehát a Wrath című dalhoz készült ketrecharcos klip, mely egy az egyben hajaz a falánkságról szóló Gluttony januári videójára. (TM)
Annak idején már írtunk a pesti Shapes Of Distortionről, akik meglehetősen egyedi, billentyűvel körített groove metalt tolnak. A srácok most összedobtak egy klippet a Beneath című EP-jük egyik dalához, amiben a tagok mellett fővárosi helyszínekről (pl. Kék Yuk) készült felvételeket láthattok. Igazából nem lett rossz imidzsklipnek (az EP folytatását pedig várjuk), de azért azok a snittek, amikor az énekes egyedül ordibál egy alagútban vagy az utcán, tényleg kicsit komikusak (valahogy oda kellett volna préselni a zenekart is), és nem mindenhol jött össze a lipsynch sem. No, mindegy, lesz ez még jobb is! (BG)
