2013. október 28.
KLIPÖZÖN. A NuSkull Magazin külön bejáratú videórovata, ami hétről-hétre, vasárnapról-vasárnapra szedi össze az érdeklődők számára az oldal lefedettsége alá tartozó előadók legfrissebb klipmegjelenéseit. Legyen az hazai vagy külföldi, hardcore vagy post-rock nálunk minden hét utolsó napján megtalálod az azt megelőző hetet összefoglaló mozgókép összegzésünket. Ezzel kívánjuk olvasóink számára lehetővé tenni azt, hogy tartani tudják azt a feszített tempót, amit a zenevilág diktál számukra. Az év negyvenharmadik hetében a következő zenekarok kerültek fel a listára: Killswitch Engage, ERRA, All That Remains, Biffy Clyro, Kozmosz, Our Last Night, Lamb Of God, TRC, Transit, Chunk! No, Captain Chunk!, Arctic Monkeys, Liferuiner, Dayseeker, Jonny Craig x Kyle Lucas, Kvelertak, A Lot Like Birds, Have No Clue. Kik a kedvenceid a héten?
Elnézve a Mihaszna Film (vagyis a Téveszme-énekes Nagy Viktor) munkáit, nekem csak egy kívánságom maradt: hogy végre a saját zenekara zseniális, két évvel ezelőtti albumához is készüljön egy hasonló kaliberű videó. Itt ez a Kozmosz dal, az Okosok földjén. Hozza a szokásos ostorozó hangnemet, meg mellé az alultáplált punk dallamokat, szóval azt, amit megszoktunk tőlük az elmúlt hónapokban. Mondanám, hogy átütő politikai töltethez több svung és kevesebb kalipunk kéne, de a változó mértékben izzadó rímekhez igazából illik ez a zenei alap. Szóval van egy ilyen dal, és kap egy kiemelkedően jó, érdekes, egyedi, látványos, ötletes visszatérő motívumokat mozgató videót. Egy kisfilmet, amiről aztán nem beszélnek a kommentrészben, mert beindult az ezredik ugyanolyan kört járó magyar politikai szájkarate (beszállt Fankadeli is). Arról lehetne vitatkozni, hogy a dal megérdemli a mozgóképet. Az viszont vitán felüli tény, hogy a közönség nem. (Jávorkúti)
Az esztergomi pop-punk kedvenc Have No Clue hazánk egyik legdinamikusabban fejlődő zenekara, mondhatni a Reflected kiesésével talán a legjelentőségteljesebb színtérzenekar is lehet a következő években (ezt főként úgy értjük, hogy a Till We Drop már igyekszik a külföldi turnékra összepontosítani). A Kakarot című daluk az eddigi legvadabb tétel, amit írtak, és amely a Same Stories, Different Places egyik kimagasló száma is egyben, remek ötlet volt a megfilmesítése. A The Last Charge-os Danival kollaborált tételre forgatott videó pedig azt hozza, amit egy másfélperces darától elvár az ember: feszesség, remek vágások (tényleg remekül adják vissza a punk és hardcore bandák videóira jellemző hangulatot) és imidzsvideó ellenére végre nincsenek az arcunkba tolva az énekesek. Romos épületrész, graffitik: minden ami kell a megfelelő hangulathoz. Köszönjük, hogy vagytok srácok! Atom lett, tényleg. Gratulálunk a készítőknek. (BB)
Nem ez az első alkalom, hogy a Killswitch Engage egy nagyon jó, szentimentális klippel lepi meg a közönségét (emlékezzünk csak a The Arms of Sorrow videójára), azonban arra kevesen számítottak, hogy a Disarm the Descentről pont az Always kap majd kisfilmet. Az, hogy ezt a számot különösebb erőlködés nélkül fel tudná dolgozni a Nickelback is, egy dolog, de az meg egy másik, hogy pont emiatt egy nagyon jó és hatásos videót tudtak hozzá forgatni. A film témája egy testvérpár (bár ez csak a felénél derül ki, addig a homofóbok biztos nagyon rettegtek), akik az egyik halálos betegsége miatt úgy döntenek, hogy kiélvezik közös életük utolsó napjait. Igényes, megható klip, több ilyet. (Jávorkúti)
Még az is megeshet, hogy az Erra fogja kikövezni a Born Of Osiris és a Misery Signals által kitaposott ösvényt, persze csak akkor, ha a napokban megjelenő új nagylemez, az Augment beváltja a hozzá fűzött vérmes reményeket. Nos, a Hybrid Earth című dal mindenesetre biztató, és még a klip is jó: az mindig ijesztő, ha filigrán csajok akarják feltehetőleg meggyilkolni az embert (bár a videó vége azért nem egyértelmű), ezúttal pedig az imidzsklip üzemmód is indokolt, annyira jó nézni, ahogy Jesse gitározik. (BG)
Már az első percekben el lehet könyvelni, hogy az All That Remains bizony pocsékul időzítette a What If I Was Nothing klipjét: egy másik, kissé megkopott nevű metalcore csillag is ezen a héten adott ki egy érzelemdús rádióslágerhez videót, és ugyan a KSE dala sem épp a diszkográfia csúcsa, de azért ehhez képest a csapnivaló Staind-utánzáshoz képest a szám és a videó is csúcskategóriás. Ha még nem is nézzük azt, hogy az ATR valaha egy közepesen szórakoztató metalcore banda volt, ez a dal akkor is pocsék: azokat a (kb. 10 évvel ezelőtti) időket idézi, amikor minden „poszt-grunge” banda szeretett volna a Creed farvizén felfutva egy nyálas rockballadából karriert csinálni. Feloszlani is késő már. (Jávorkúti)
2013-ban a Biffy Clyro egy világhírű zenekar, csak a magyar közönség ezt még nem tudja (legalábbis ami a Szigetes nézőszámot illeti). Elsősorban nekik ajánljuk ezt az új koncertklipet, melybe profi felvételeken kívül rajongók által készített videókat is illesztettek. A színpadkép király és maradjunk annyiban, hogy nemigen van energikusabb stadionrock-zenekar manapság (hacsak újabban az AFI nem szándékozik hasonló babérokra törni). (TM)
A szebb napokat is megélt Our Last Night legénysége idén csak azzal vetette magát észre, hogy pop dalokat kezdett el feldolgozni, és miközben a Skyfall mondhatni remek lett, a Miley Cyrus dalválasztással nagyon melléfogtak. Ezt gyorsan javítandó el is kezdték promotálni a hamarosan megjelenő EP-jüket (Oak); a Same Old War már-már túlontúl drámai hangvételű, de azért a dal nem annyira szörnyű, mint amilyen számítani lehetett. Apropó, ez az erdő motívum lesz 2013 egyik legagyonhasználtabb videofilmes helyszíne? (BB)
Hihetetlen, hogy szalad az idő. 2013 van és már tíz évessé vált a Lamb Of God meghatározó alaplemeze, az As the Palaces Burn. Emellett persze az utóbbi időben nehéz perióduson átesett zenekar sem kívánt elmenni. Ennek jegyében pedig újrakiadják a teljes újrakevert lemezt. A rajongók nagy örömére pedig most már közel úgy szólalhat meg az anyag, mint, ahogy eredetileg is meg kellett volna, továbbá a zenekar volt olyan gáláns, hogy a Vigilhez egy klipet is kiadott fezsülstégfokozás gyanánt. A durva az, hogy jövőre meg már az Ashes Of The Wake kapcsán várható majd hasonló. (BK)
A TRC új klipje egyértelműen arra épít, hogy a zenekarnak van egy sokakat megnyerő, hip-hopos oldala is: hang és zenekari bevágások nélkül kiváló rapvideó lehetne belőle, ha pedig rajta hagyjuk a hangot, akkor sem ér minket sok meglepetés, mivel Chris Robson énekes megállás nélkül rappel, az instru rész pedig olyan bonyolultságú, mintha négy zenész helyett csak egy producer készítette volna a 10,000 Hours zenei alapját. Amúgy működik, csak valamiért két és fél perc után elhiszik, hogy ez a zenekar 10 másodpercig is érdekes lenne éneksáv nélkül. (Jávorkúti)
A Transit elkövette azt a hibát, hogy írt egy botrányosan rossz lemezt miközben az emo/pop-punk underground dobogóján csücsültek és a szakma nem győzte körbejárni azt, hogy mennyire jók. A Young New England nagyon mellé ment, de a címadó dal refrénjét még úgy is dúdoljuk, hogy hónapok teltek el a megjelenés óta. Ezért is csoda, hogy csak most forgattak hozzá egy viszonylag visszafogott videót. Röviden: bostoni utcák, sör, sör és még több sör, meg egy kellemes hangulatú vándorló tömeg baráti hangulattal. Át tudjuk érezni. (BB)
Még mindig az „európai A Day To Remember” szerepében tetszeleg a Chunk! No, Captain Chunk!, legalábbis zeneileg még mindig azt a vonalat követik, amely sikerre vitte őket és ezért nem is lehet hibáztatni őket. Legújabb klipjükben geek vs. nerd festékcsatát láthatunk (vagy tudja a fene mely két csoportot akarták reprezentálni a srácok), amelynek ugyan mély mondanivalója nincsen, de a nagyobb bandáknak is bejött ez a festékezés, úgyhogy ők is megpróbálták.
Az Arctic Monkeys a legamerikaibb brit zenekar, ezen kívül talán a leglazább brit zenekar is. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a csípőből 10/10-es új lemezükön szereplő One For The Road klipjében igazából semmi érdekfeszítő nem történik, mégis árgus szemekkel bámultuk végig, hogy az eddig meglehetősen háttérbe húzódó Jamie Cook ritmusgitáros traktorral masírozik egy farmon. Hogy mi? (TM)
A Liferuiner gárdájának harmadik nagylemezéről a megjelenés környékén itt írtunk, a héten közkézre bocsátott új videó pedig a korong kilencedik tételét vette alapul. A klip középpontjában egy közepesen unalmas koncertanyag áll, de néhol még a csapat tagjainak kitartó gyaloglását is csodálhatjuk – a hét legérdekesebb klipjéért tehát nem érdemes a zenekart zaklatni; csupa kötelező és bejáratott elemmel találkozhatunk. (FB)
A Rise Records B-kategóriás csapatainak gyűjtőhelyeként indult az In Vogue Records, mára azonban egy bivalyerős line-upot tudhat maga mögött (Being As An Ocean, Liferuiner, Akissforjersey) a Before Their Eyes énekesének saját tulajdonú kiadója. A Dayseeker egy korai Emarosa klónként fog hamarosan betörni a köztudatba, amit biztosan nem a legújabb, „banda-fehér virág-szenvedő énekes-banda” vágásokkal operáló videójuknak, hanem a sablonhangzásnak és a közepestől egy kicsit erősebb vokálnak köszönhetnek.
Sok más emberhez hasonlóan Jonny Craig is ott baszta el, de nagyon, amikor rákapott a drogokra, aminek köszönhetően most már tisztán is úgy néz ki, mint aki nem tudja, hol van épp, de mi ezúton is kérjük, mi több, könyörgünk neki, hogy a jövőben ne nyúljon a cucchoz! Bár ez a Kyle Lucasszal közös dal ugyanolyan harmatos, mint az I Still Feel Her ötödik része a volt Emarosa és Dance Gavin Dance énekes új EP-jén, cserébe Jonny itt hasonlóan nagyot énekel, mint a korábbi, Worth It című kollaborációban. Azt már tényleg csak nagyon halkan jegyezzük meg, hogy ugyan próbáljon már keresni maga mellé pár zenészt, akik elviselik, és csináljon valami vérpezsdítőbb muzsikát, mert ugyan rossznak nem rosszak ezek a hátvakargatások Kyle-lal, de nem is túl érdekesek. (BG)
Az idén márciusban megjelent Kvelertak nagylemezről annak idején természetesen mi is leírtuk a véleményünket, a csapat pedig az azóta eltelt idő alatt már többször vendégeskedett a Klipözön virtuális hasábjain. Ez alkalommal egy mezei koncertvideóval jelentkeztek, viszont a hangsávon lényegi változásokat nem eszközöltek, így viszonylag könnyebb átérezni a rögzítésre került este hangulatát. Persze sok újdonságot és váratlan fordulatot nem érdemes várni az anyagtól. (FB)
Nem tagadjuk: nagyon várjuk már az új A Lot Like Birds lemez megjelenését, a Next to Ungodliness pedig rátesz erre egy lapáttal. Príma dal, kellően őrült videó, sok-sok droggal, „beteg jelenettel” meg imidzs magánmutogatással, de kellőképpen egész jó hangulattal. Azt viszont nem tudjuk megérteni, hogy a videó fele miért azzal telik el, hogy a drága Kurt Travis wc-mániáját kell csodálnunk, a pali visszaadja a közösségi oldalak „a fürdőszobás, tükörben fotózós” förtelmét, ahogy a tinik észre sem veszik, hogy a hátuk mögött épp egy nyitott fedelű pottyantós kukucskál bele az összképbe. Bizarr videó. (BB)
