2013. szeptember 23.
A Close Your Eyes budapesti koncertje több szempontból is kihagyhatatlan vasárnap esti programnak tűnt előzetesen, hiszen egyrészt ki tudja legközelebb mikor lesz lehetőség elcsípni a srácokat hazánkban, másrészt pedig Shane Raymond énekes tavalyi kiválását követően itt volt a remek lehetőség, hogy a hamarosan új nagylemezzel jelentkező csapattal kapcsolatban mindenki a saját szemével/fülével győződjön meg arról, hogy vajon mennyire volt jó választás Sam Robinson a frontemberi feladatok ellátására. A hazánkban már jó sokszor fellépett ShowYourTeeth mellett még egy skót banda, hazai részről pedig a Follow The Water színesítette a programot.
Kissé féltem előzetesen, hogy vajon mennyien lesznek kíváncsiak a koncertre, de A38 Tetőteraszhoz képest egész tisztességes tömeg alakult ki a későbbiekben, de már a Follow The Waternek sem kellett üres nézőtér előtt játszania, igaz elég sanszos, hogy a jelenlevők leginkább a csapat ismerősi körét alkották, miközben azért szép lassan csordogáltak befelé az érdeklődők. A hangzás általában egy elég sarkallatos pontja a tetőterasznak, ez a FTW koncertje alatt még igencsak gyenge lábakon állt, amitől függetlenül a lehetőségekhez képest igyekezett egy elég élő színpadképet produkálni a hatos. A véleményem sokat továbbra sem változott velük kapcsolatban a legutóbbi Kék Yukas koncertjükhöz képest, itt ráadásul még csak nem is szóltak valami jól. A saját számok mellett természetesen az A Day To Remember „B” oldalas dala is, a Why Walk on Water When We’ve got Boats is eldördült, sokkal többet pedig nem is tudnék hozzáfűzni a dologhoz, bemelegítésnek jó volt a szűk 20 perces műsoruk.
Másodikként a skót Here Lies a Warning következett és egy sokkal meggyőzőbb hangzással, valamint egy iszonyatosan erős kiállással, színpadi munkával szegeztek minden tekintetet a kvintettre, illetve az érdeklődőket is jobban a színpad elé csábította. Előzetesen nem vártam túl sokat tőlük az ingyenes EP-jük meghallgatását követően, de élőben valami borzasztó erős a banda. Ugyan túl sok eredetiség nem jellemezte a dalaikat, de valahogy mégis működött az egész. Külön plusz jár a két gitáros eszement zúzásáért, akik szó szerint a belüket is kihajtották, miközben az énekes végig a monitorládákat maga mögött hagyva a szokásos módon kialakult félkör alakú üres teret végig belakva, a körben álló emberek arcába köpködte a dalszövegeket. A lendületes metalcore muzsikájukban talán nem véletlenül némi első lemezes Heightsos ízt is éreztem, ami tovább növelte a szimpátiát a csapattal kapcsolatban. Igazi pozitív meglepetés volt a koncertjük, érdemes lesz rajtuk tartani a szemünket a jövőben!
Az osztrák ShowYourTeeth már számtalanszor játszott hazánkban, legutóbb tavaly tavasszal volt hozzájuk szerencsém élőben. Azóta szép csendben kicserélődött lényegében a teljes tagság – ezzel én is csak itt szembesültem – az énekes és az egyik gitáros kivételével. Az előadásmóddal náluk sem volt gond, illetve a lehetőségekhez képest a hangzás is rendben volt. Rögtön egy új szerzeménnyel bekezdtek, amit aztán a Trapped Sovereigns követett, majd ismét egy friss szerzemény, a nemrég nyilvánosságra hoztott Regain Myself következzett a sorban a kettes lemez klippes szerzeményével együtt. A dobos jól láthatóan egy kicsit még mintha jobban koncentrált volna a dalokra, de egyébként teljesen összeszokott banda benyomását keltették, és az új számok is biztatónak tűntek így élőben. Viszont legnagyobb meglepetésemre és nem kis csalódottságomra egyetlen szerzemény sem csendült fel az igazán remek debüt lemezről, ami azért elég fura, valljuk be. Egészen biztos vagyok benne, hogy ha bevetnek 1-2 régi klasszikust, akkor a közönséget sem kellett volna annyit noszogatni egy kis beindulásra, így viszont csupán a hattyúdalt jelentő Worthlessre alakult ki kisebb mozgolódás az első sorban.
Jól láthatóan mindenki a Close Your Eyes koncertjét várta a legjobban, a kissé indokolatlanul elhúzódó beállás/átállás viszont sajna egyre biztosabban előrevetített egy rövid szettet, hiszen 22:00-kor minden esetben be kell fejezni a bulit a tetőteraszon. Persze a koncert megkezdésével egyidőben minden aggodalom elszállt, hiszen rövid felvezetést követően a Digging Graves / Friends are Friends Forever minden kétséget eloszlatott afelől, hogy megtörte volna bármilyen szinten is a zenekar lendületét/lelkesedését az énekescsere körüli felhajtás és az „öreg rókák” előtt frontemberi feladatot ellátó Sam Robinson is maradéktalanul helytállt énekesként és mint abszolút szerethető frontemberként egyaránt. A közönség pedig a legelső hangoktól a legutolsóig végigzúzta a dalokat, miközben a szövegismerettel sem volt gond egy percig sem. Egy fantasztikus Valleys élmény után egy friss dal került elővezetésre, majd a 17:20. Sonny Vega basszer és Brett Callaway gitáros is végig nagyon jól vokálozott, legyen szó üvöltésről vagy tiszta témákról, miközben Samre sem lehet egy rossz szavunk sem. Nagyon jól hozta a régi dalok témáit (amikor épp nem a közönség soraiból vette át tőle ezt a feladatot) és a friss szerzemények is igen tetszetősnek bizonyultak, még ha nem is volt épp a legoptimálisabb a körülmény azok kivesézésére, de a lényeg az átjött. Az egész terasz egy együtt mozgó/pulzáló, együtt éneklő hatalmas energiabombává változott az abszolút csúcspontot jelentő Song For The Broken alatt, ami után szerencsére nem kellett túl sokáig skandálni ráadást követelve. Egy kissé műfajidegen feldolgozás, a Metallica Sad But True-ja érkezett előbb, ami egyébként teljesen jó poén volt, majd az igencsak hatásosra sikeredett búcsút a Something Needs To Change jelentette. Nagyon jó kis koncert volt, az egyetlen komoly baj a rövidsége volt, hiszen azért még egy jó Keep The Lights On és/vagy Papaer Thin még igazán jólesett volna. Egy kis mikrospanolást még megejtettem a rendkívül szimpatikus énekessel majd pozitív energiáktól duzzadó kebellel én is hazafelé vettem az irányt. Természetesen ahogy arra számítani lehetett, az elégedetlenkedő hangokból sem volt hiány, sőt valaki még arról is meg volt győződve, hogy a régi énekes éneksávjai mentek cd-ről… Szerintem ez az egész egy nagy baromság. Én nem igazán mondanám magam egy elsővonalas rajongónak, ugyanakkor felettéb kedvelem mindkét eddigi lemezüket és engem is nagyon megfogott az időközben leköszönő frontember, de számomra ez iszonyat jópofa dolog, hogy egy ilyen image orientált világban egy ilyen arc került a bandába, aki ráadásul derekasan helytállt és már alig várom, hogy hallhassuk, vajon milyen lett vele az új album. Ez nem egy popzenekar emberek, nem szemmel kéne zenét hallgatni!
Köszönet a lehetőségért a Phoenix Musicnak! Az utolsó két videót Pék Tamás készítette, köszi neki is!
