2013. szeptember 15.
KLIPÖZÖN. A NuSkull Magazin külön bejáratú videórovata, ami hétről-hétre, vasárnapról-vasárnapra szedi össze az érdeklődők számára az oldal lefedettsége alá tartozó előadók legfrissebb klipmegjelenéseit. Legyen az hazai vagy külföldi, hardcore vagy post-rock nálunk minden hét utolsó napján megtalálod az azt megelőző hetet összefoglaló mozgókép összegzésünket. Ezzel kívánjuk olvasóink számára lehetővé tenni azt, hogy tartani tudják azt a feszített tempót, amit a zenevilág diktál számukra. Az év harminchetedik hetében a következő zenekarok kerültek fel a listára: Franz Ferdinand, Alvin és a Mókusok, Frank Turner, Martyr Defiled, The Defiled, Arcade Fire, Till We Drop, Havok, Trivium, Rise Against, Three Days Grace, Sonata Arctica, Escape the Fate, Alter Bridge, Bodyjar, Hellions, iwrestledabearonce, Over My Dawn, Hands Like Houses, Absolved, The Used, Aversions Crown. Neked kik a kedvenceid ezen a héten?
Eheti Klipözönünk az év egyik legjobb videójával indít. A skót Franz Ferdinand legénysége már a harmadik kisfilmet készíti el legutóbbi, Right Words, Right Thoughts, Right Action című nagylemezükhöz, az általunk is kiemelt Evil Eye pedig nemcsak, hogy a zenekar valaha írt egyik legjobb dala, de valaha forgatott legjobb klipjét is ehhez produkálták! A retro-horror hangulatát tökéletesen reprezentáló vhs-kisfilm kihagyhatatlan! (TM)
Az idén húszéves nyíregyházi Alvin és a Mókusok új klippel jelentkezett, amelyet a zenekar frontembere Pásztor István rendezett (ez amúgy rendhagyó a csapatnál). A kiválasztott dal a tavaly megjelent Bátorság, nyújtott kéz c. lemez egyik legfurcsább dala, a Paraszt lett. A klip a 2006 óta megszokott Alvin stilisztikát követi, azonban fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy ezúttal elég gyenge lett a végeredmény minősége, amelyre a pocsék dal csak rárakott egy lapáttal. A minőséget még sok berögzött fan is megkérdőjelezte. Hanyatlanak Alvinék? (BB)
Az ízig-vérig angol Frank Turner és ízig-vérig angol zenekara, a The Sleeping Souls csak úgy ontja magából a klippeket új, Tape Deck Heart című lemezének dalaihoz (Recovery, Losing Days, The Way I Tend To Be, Plain Sailing Weather), ezúttal egy koncertvideóval jelentkeztek a Polaroid Picture című számhoz. Minden nagyon hangulatos is, egyetlen baj van csupán, nevezetesen, hogy a dal nem tartozik a korong legjobbjai közé, így elsősorban rajongóknak javasolható a klip megtekintése. (BG)
A hazánk történetében továbbra is megkerülhetetlen múlttal bíró Martyr Defiled koncert révén itthoni közönségük nagyobb a környéki országokénál, ezért mi is igyekszünk rájuk jobban odafigyelni. Három dolog világos a klip alapján: 1. A zenekar tagsága ismét átalakult és immáron csak négyen maradtak. 2. A videó ismét a már megszokott vonalon Tom Cronin minőség. 3. Zeneileg hátramenetbe kapcsoltak és az EP után ismét a death metalosabb énjük került előtérbe. Ez pedig mindenképp örömre ad okot, mert utóbbi nem állt nekik jól. Reméljük, hamarosan visszatérnek hazánkba és az Infidels is előtérbe kerül majd. (BK)
A Nuclear Blast úgy érzi, hogy a Marilyn Manson-imitátoroknak még mindig van létjogosultsága a mai világban, úgyhogy leszerződtette a The Defiled-et, akik játsszák a szintis metáljukat a pusztában, mellettük pedig valamiféle borzalmas szerepjátékot játszik néhány elmebeteg. Persze a képi világ rendben van, de emiatt nem fog senki sem mégegyszer rákattintani a linkre. (JB)
Idén a lehető legnagyobb zenei reklámkampányát Kanye Westtel vetekedve egyértelműen Arcade Fire-ék produkálták. A guerilla marketinggel, titokzatosan beharangozott Reflektor című, egyébként meglehetősen újító, diszkós új dalukhoz a Depeche Mode-klipek atyja, Anton Corbijn készített masszív, fekete-fehér művészkedő, de tagadhatatlanul hangulatos kisfilmet. Az emlegetett nóta háromnegyedénél egyébként beköszön a nagyszerű David Bowie is, szóval nem csodálkoznánk, ha az év egyik legnagyobb dobása lenne az október végén megjelenő új Arcade Fire-lemez. Szerintetek lesz itt Grammy? (TM)
Hamarosan értekezünk a Till We Drop új EP-jéről, de addig is itt a Dedication, ami már a második hivatalos videó a négy dalt tartalmazó Skywardhoz (igaz, a Clouds „csak” szöveges videót kapott). A klip turnéfelvételekből áll össze, szóval pont olyan, mint az összes ilyen videó – azzal a különbséggel, hogy azért nem minden magyar zenekar jut el odáig, hogy egy külföldi körútról készíthessen klipes beszámolót, szóval itthon azért egy ilyen még újdonságnak számíthat. Ja, és nincs Monster (meg az ADTR is kezd eltűnni), ez biztos nem fog „tetszeni” pár embernek. (JÁ)
A coloradói Havok csapata 2004-ben valószínűleg véletlenül egy 1983-as naptárat tett a kosárba az éppen aktuális helyett, és annyira megtetszhetett nekik ez az időszak, hogy azóta is ebben a korban élnek: a kinézetük, a tipikus mozgások és beállások, a bevágott jelenetek és képek, na meg persze főként a zene; úgy tűnhet ez az egész a thrash hőskorából szivárgott át hozzánk. És még így is sokkal jobban működik az egész, mint mondjuk a Megadeth elmúlt húsz évben bemutatott szerencsétlenkedése. (FB)
Ha a metalcore-metal szembenállás felei egyszer leülnének tárgyalni, biztosan a Trivium lenne a közvetítő, hiszen a metalcore sztárból „metal csodagyerekké” váló Matt Heafy zenekara az, ahol a két tábor összeér – azt, hogy ezt a helyet nem a BFMV vagy az Avenged Sevenfold kapta, annak köszönhetik, hogy belőlük a csúcskorszak után nem lett végtelenül ciki banda. A Strife se egy rossz dal, más kérdés, hogy a sokszor emlegetett „beugró metallemez” poszthoz azért ennyi nem lesz elég. Ja, hogy ez egy klipkibeszélő? Nos, láthatjuk, ahogy játszanak, igényes imidszvideó, semmi több. (JÁ)
A Rise Against egyelőre a kivárásra játszik új lemezével, ehhez pedig remek ötlet volt megjelentetni, a több mint 20 dalt magába foglaló a Long Forgotten Songs: B-Sides & Covers (2000-2013) című gyűjteményt. Most erről a Lanterns című dalra forgattak egy koncertvideót, amiből mivel nem lehet kiemelni semmit, ezért annyit elárulunk, hogy a tagok elcsicseregték, hogy hamarosan nekiállnak az új nagylemez munkálatainak (most már tényleg!), hogy 2014-ben tényleg új (friss) dalokkal örvendeztethessék meg a rajongókat. Várjuk. (BB)
A rádiórock szerelmeseinek tavaly bizonyára hatalmas megdöbbenést okozhatott a Three Days Grace énekesének kilépése. A valóban kiváló hangi adottságokkal rendelkező Adam Gontier szinte közvetlenül újdonsült nagylemezük megjelenése után jelentette be távozását, azóta is tisztázatlan okokra hagyatkozva. Az énekesi teendőket azóta is a borzalmas My Darkest Days frontembere, Matt Walst látja el, a rajongók nagy bánatára. A srácok talán ezért hozakodtak elő a tavalyi album egyik dalához egy meglehetősen megkésett és gagyi, animációs, Tim Burton-szerű videóval. (TM)
A finn power metal egyik legnépszerűbb csapata a bizonyos körökben uralkodó közhiedelemmel ellentétben mindössze egy valóban jó lemezzel büszkélkedhet (’99-ben kiadott debütről van szó, ami dugig lett tömve metalslágerekkel), azóta minden, amit csináltak, legjobb esetben is közepes volt, de vehemensebb természetűek könnyen rámondhatják, hogy bizony a béka segge alá került a minőség. Az új klippes dal esetében pedig már kilométerekkel járunk az említett kétéltű ülepétől: az Alone In Heaven még az előző lemez dögunalmas és giccses heavy metal/hard rock dalaihoz képest is szörnyű, vérfagyasztóan gagyi szöveggel és a megjegyezhető dallamok teljes hiányával. Az imidzsklip rossz megvilágítása pedig csak azt az érzésünket húzza alá, hogy ez a zenekar is megöregedett. (BG)
Még ha nem állunk be a haterek közé, hanem kellő távolságtartással és objektivitással kezeljük, sem tudunk mást mondani az Escape The Fate idei lemezére, mint hogy pocsék. Mabbitték a One For The Money című slágerhez készítettek koncertklippet, ami már a harmadik videó, ami a lemez valamelyik dalához készült, csak épp nem tudjuk, miért, ugyanis a Backstreet Boys számára is felvállalhatatlan énekdallamok mellé teljesen felesleges még azzal is szembesülnünk, mennyire izzadnia kell ennek a brigádnak, hogy akár csak a Mötley Crüe-t jobbára mindössze hírből ismerő közönség keménynek lássa őket. (BG)
A Slash-turné letudása után Myles Kennedy visszatért anyazenekarához, a többek között Creed-tagokból felépülő Alter Bridge-hez, hogy vadonatúj nagylemezzel örvendeztesse meg hallgatóságukat. Az Addicted To Pain egy egész jó, metálos szerzemény, a hozzá készült videó viszont egy puritán semmi. Őszintén tényleg csak azoknak ajánljuk, akik Myles kitűnő hangján kívül Kevin Bacon-szerű fizimiskáját is kedvelik. A lemezt azért várjuk…tényleg. (TM)
A Bodyjar még mindig óriási nagy királyság! Ugyan kicsit megöregedtek a srácok (mégiscsak 20 évig zenéltek 2009-es feloszlásukig), de érezni rajtuk, hogy ha punk, akkor még mindig nagyon nehéz megkerülni a csapatot, egyszer biztos kilyukad náluk az ember. Idén visszatértek két év szünet után, szépen be is jelentettek egy lemezt (Role Model) és forgattak egy új dalra, a Fairytales-re egy irtó jó klipet. Képregénybolt, szuperhősös jelmezek (tiszta Kick Ass utánérzés), néhány debil jelenet (a lezárás óriási) és egy nagyon gyorsan dúdolható, ragadós dal. Nagyon várjuk az új Bodyjar-nagylemezt. (BB)
A Hellions egy fiatal banda (bár a többek között a House Vs. Hurricane-ből verbuválódótt tagság azért nem mondható tapasztalatlannak), aminek nagyon örülünk, hiszen a hozzájuk hasonló társaságok is hozzájárulnak ahhoz, hogy ne töketlenedjen el a dallamos hardcore/metalcore (no persze a Shai Huludnak is „kicsit” sokat köszönhet azért műfaj jelene). A The Penultimate Year című dalról, ha más nem is, az mindenképp elmondható, hogy iszonyat lendületes, amihez sokat hozzátesz a klip jó ritmusú vágása és az, hogy egy éppen használatban lévő skatepark kellős közepén készült a videó. Nem feltétlenül építi a gondolatmenetet, de azért érdekes, hogy Dre Faivre énekes sikerrel indulhatna egy Kókai Barni hasonmásversenyen is. (BG)
Mindenki kedvenc „guilty pleasure” zenekarának legutóbbi nagylemeze ugyan csúnyán elvérzett a pontszámot illetően, de ez még nem jelenti azt, hogy ne térne vissza alkalmanként a lejátszóinkba egy-egy hangulatilag labilis napot követően. A hétköznapi ember számára egyszerűen feldolgozhatatlan Boat Paddle klipje után most egy turnéanyagokból összekalapált, szokványosabb videoklip látott napvilágot, melyből mindenki számára egyértelműen kiderül: a csapat élete csupa móka és kacagás. (FB)
A szolnoki Over My Dawn legénysége legújabb klipes dalával, a Tükörjéggel nagyot lépett előre a tavalyi Absztrakt Párhuzam tételeihez képest. A hatásai a hazai színtérről egyértelműek, különös tekintettel a Watch My Dyingra, de ezzel semmi baj nincs, sőt. Gálik András rendezésében egy teljesen korrekt és ötletes klip is érkezett, ami a pályatársak munkásságát nézve bőven kiemelkedő. Esetleg egy magyar csapatnévvel, a gyermekbetegségeket leküzdve ebből még valami jóval komolyabb is kinőhet. Hajrá! (BK)
A Rise Records jobb, és „riserecords-os” felébe tartozik a Hands Like Houses, ami nem egy bő halmaz manapság, szóval érdemes megbecsülni a slágermenő ausztrál bandát. Az Introduced Species az új lemez egyik legfogósabb dala, meg is kapta az „every metalcore vocalist” videó által végleg „tönkretett” mozgásokkal teli klipjét, amelyben leginkább azt látjuk, ahogy előadják a dalt, ill. némi, a szövegre rímelő „nem tartozunk ide” tini-szentimentalizmus is van benne. Jellegtelen videó, jó banda. (JÁ)
Az Absolved gárdájáról nem is olyan régen írtunk Nektek a frissen megjelent EP apropójából, a héten pedig meg is érkezett az első videoklip, melyhez természetesen a kislemez egyik legerősebb tétele szolgáltatja az aláfestő muzsikát. A hangulatos mozgókép ugyan nem mutat túl egy szokványos imidzsklip szintjén, de tökéletesen megállja a helyét az effajta alkotások véget nem érő tengerén – a legerősebb elem így természetesen maga a zene marad, de ezért meg felesleges haragudni rájuk. (FB)
A The Used finoman szólva is hullámzó teljesítményt nyújt már egy ideje, amelyen a legutóbbi Thought Criminal EP sem segített semmit. Az egyik langyi számukra csináltak is egy, a világ összes gondját magába foglaló videót: nácik, éhezés, háborúk, halál, The Used. Ennél még a Rise Against „védjük az állatokat” vagy a Linkin Park bőrdzsekis „sajnáljuk a tőlünk szerencsétlenebbeket” klipje is kevésbé volt lerágott csont, pedig azokat a témákat is körbejárta már vagy tízszer a világ összes médiája. Azért ha egy klipbe Hitler kell, hogy nézettsége legyen, ott már valami gond van. (JB)
Mostanság már-már a kelleténél is nagyobb teret hódít az idegenes témaválasztás a különféle zenekarok háza táján, azonban az Aversions Crown egyike azon csapatoknak, akik tényleg magával ragadó atmoszférát képesek előcsalogatni ebből az egészből. Az Overseer dalszövegét bemutató videó óriási siker lett, az ott bemutatott elemeket pedig a Hollow Planet videoklipjébe is sikerült ügyesen átemelniük, miközben a zenekar tagjait is csodálhatjuk bősz taposásuk közepette. Nektek hogy tetszik? (FB)
Az év egyik legjelentősebb és legfontosabb lemezét adta ki a The World Is A Beautiful Place & I Am No Longer Afraid To Die: a Whenever, If Ever ténylegesen egy olyan emo lemez lett, amely tele volt meglepő elemekkel, képes volt kiszámíthatatlan lenni és a sarokba dobni az agyonhasznált sablonokat. A Topshelf Records kétségkívül nagy lóra tett a zenekarral, amely már az első héten annyi lemezt adott el, hogy a Billboard 200-as listán landolt a csapat. Most pedig kidobták az év egyik legszebb emo dalára ezt a kétségkívül művészi klipet, amely egyszerűen gyönyörű (poszt-rock dalokhoz szoktak forgatni ilyen stílusú videókat). Egy kicsit retro, egy kicsit zöldes színvilágú, minimális történéssel, de annál több „lebegéssel”, lehet rajt elmélkedni és valahogy nem is érezzük kevésnek a megvalósítást. (BB)
