Scarred By Beauty – Cape Zero

A lemezt nyitó Follow But My Heart jól összegzi mindazt, amit a zenekarról tudni érdemes, illetve hogy hol is tartanak jelenleg. A hangzás iszonyatosan komolyra meg lett csinálva, elemi erővel dörren meg az album, nem lehet belekötni egyik hangszerbe se, illetve Jonathan üvöltései is sokkal teltebbek és öblösebbek, mint valaha. Őt kiegészítendő, az összes számot masszív csordavokálok erősítenek, és valahogy az egész összkép egy kicsit a Parkway Drive, Architects zenekarok világára hajaz. Ez még nem is lenne feltétlenül baj, ha ezzel egy időben nem áldozták volna fel a Sutrán kijelölt egyéni ízekkel teletűzdelt, koszos, sötét, kaotikus univerzumot egy biztosabbnak tűnő, ám kissé arctalan és egysíkú ösvényért cserébe. Mert itt sajnos hiába keresünk, csak elvétve találunk kiemelkedő dalokat, emlékezetes momentumokat és olyan katarzisokkal pedig még véletlenül sem találkozunk, amik csak úgy hemzsegtek a debüt anyagon. A két korábban már megismert szerzemény (Lighthouse és Egypt, I Am Dying) mellett még a címadó az, amit ki lehet emelni a 11-ből, de még így is egy nagy massza az egész, komolyabb kapaszkodók, felidézhető momentumok nélkül. Persze az már most borítékolható, hogy élőben ugyanúgy működni fognak ezek a dalok is, de akkor is kár, hogy a tüskésség és érdekesség helyére a panelesség lépett. Ez esetben a letisztultság nem vált előnyére az összképnek, hiányzik az a bizonyos plusz amitől képes lenne hosszútávra is beragadni a lejátszóba a korong, netán kiverhetetlenül az ember fejébe férkőzve egy-egy téma, vagy dallam. Tisztességes iparosmunka benyomását kelti a Cape Zero, amivel minden bizonnyal új kapuk fognak megnyílni a srácok előtt, de azért nagy kár lenne, ha örökre búcsút intenének korábbi, kompromisszummentesebb önmaguknak.

6/10