2013. szeptember 2.
Az iskolakezdés mindig vízválasztó, hiszen szilveszter és újesztendő ide vagy oda a legtöbb magyar fiatal számára ez jelenti az új év kezdetét. ehhez kívánunk most talpalávalót kínálni az alábbi friss videókat összefoglaló sorozattal. Kik vannak itt velünk ezen a héten? Down To Nothing, Deaf Havana, Real Friends, Jungle Rot, Stomach Earth, Nekrogoblikon, Serj Tankian (Jazz-Iz-Christ), The Plot In You, A Pale Horse Named Death, Clutch, Fall Out Boy, Bowling For Soup, Turn Of Mind, God Is An Astronaut. Kik a kedvencek?
Bár nincs erről statisztika, de hadd legyek róla teljesen biztos, hogy az év egyik leginkább várt hardcore kiadványa a Down to Nothing végre valahára megérkező új nagylemeze, a Life On the James (idén kiadtak egy felvezető, háromszámos 7”-et is). Az albumról már megmutattak két dalt a hétcoloson, egyet nemrég Youtube-on, a klippel pedig már a negyedik tételről hull le a lepel, és bizony a koncertfelvételekből álló videó jól tükrözi, hogy egy egyszerű, de faltól falig (albumon értsd: elejétől a végéig) működő hardcore lemezt fogunk kapni. A Terrorban bőgőző David Wood által vezetett banda klipje egyébként akár Terror-videó is lehetne, ha 98 helyett 100%-on pörögne a stagediving, de azért nem feltétlenül baj, hogy a mosh-akrobatika bemutatóját végre a vogeli próféciák zsibbasztása nélkül lehet élvezni. (JÁ)
A kortárs brit rockzene egyik legfiatalosabb és legjobb alakjává kezdi kinőni magát a Deaf Havana, a Mildred (Lost A Friend) című videójuk pedig egy újabb kinyilatkozás a minőség oltárán. A gyermekkori barátságot és az összetartást középpontjába állító videó remek rendezést, beállításokat és operatőri munkát kapott. A színvilág, a fényképezés is egy nagyon szerethető hangulatot és képi világot hozott létre, ahol a két sráccal könnyen szimpatizálhatunk. A dal is kiváló. (BB)
A chicagói Real Friends elég sok bandával osztozik a pop-punk jellegzetes hangzás- és dallamvilágán, amivel viszont mégis ki tudnak emelkedni a tömegből, az Dan Lambton remek hangja és a megszokottnál talán személyesebb dalszövegek. A mindeddig nagylemezes debüt nélküli (mondjuk fiatalok, ráérnek) banda új EP-jéről, a júniusban megjelent Put Yourself Back Together című anyagról választottak dalt, amihez egy Warped Tour-os koncertfelvételekből és deszkázásból összevágott videóval repítenek minket vissza a tinédzserkorunkba. (BG)
A Jungle Rot a bonyolítás nélküli death metal mellett a kamerákat is nagyon szereti, mivel jónéhány (na jó, pontosan négy) mozgókép érkezett már tőlük legújabb, általunk is kitárgyalt lemezükhöz, más kérdés, hogy a Carpet Bombingnál eddig egynek sem volt még erősebb „na, legyen ehhez a dalhoz is valami” érzése. Láthatunk felvételeket robbanásokról, valamint arról, ahogy a próbateremben előadják egyperces hang-novellájukat a „szőnyegbombázás, mint önkifejezés” témában. (JÁ)
Mike McKenzie nevét ismeritek? Segítek egy kicsit: The Red Chord. A jelenleg is aktív passzivitásba burkolózó csapat agyának számító gitáros death / doom / sludge projektéről van szó most a Stomach Earth képében. A zenéhez kiválóan illeszkedő nehezen emészthető, monoton, lassú és kínkeserves. A zene és a klip is kizárólag csak haladó „zajzene” rajongóknak ajánlott, mert egy átlag ember számára a pokol egyik mélyebb bugyrában található lápi rothadás nem kívánatos élményét okozná. (BK)
A Nekrogoblikon gárdája tipikusan egy olyan zenekar, akiket első körben lehetetlen hova tenni – de aztán lehet a negyedik alkalomnál is csak pislog az ember, és a lelke mélyéről előtörő, felettébb őszinte „ez most komoly?” kérdés bukik ki a száján. Persze, hogy komoly, hiszen goblin metalról van szó! A csapat nem áll le az élet nagy kérdéseit boncolgatni, sokkal inkább emberekkel tennék ugyanezt, hiszen a tápláléklánc csúcsán nyilvánvalóan nem mi, hanem az ősi goblinok állnak. A héten megjelent klipből pedig az is kiderül, hogyan lehet ezt az agymenést élőben reprodukálni. (FB)
A System of a Downból közismert örmény énekes, Serj Tankian időtlen idők óta kapuzárási pánikban szenved, mit anyazenekara sínylik meg leginkább. Felemás szólólemezei után idén egy komplett modern jazzalbumot jelentetett meg, mellyel mindössze annyit ért el, hogy magára haragítson még jópár vaskalapos SOAD-fanatikust. Mert ugye a jazzrajongóknak ez édeskevés, Serj redukálódó rajongótábora pedig elunja magát az első fél perc után és felteszi a Toxicityt. A teljesen felesleges videóról ugyanez mondható el. Bárcsak fele annyira lehetne élvezni ezt, mint a klipben látható zenészek teszik. (TM)
A The Plot In You nem épp művészi dalszövegeiről vagy technikás dalairól lett híres, hanem attól, hogy a Rise Records úgy gondolta ezt is el lehet adni az embereknek és úgy néz ki, jól gondolta. A Troll című számuk egyébként egész dallamos, láthatunk benne a banda életéből is részleteket, meg elég mozgalmas bulikat is, néhány napja meg a budapesti koncert résztvevői is bólogathattak egy nagyot erre a parasztmetalcore-ra. (JB)
A Pale Horse Named Death vezéregyéniségének a Type O Negative és a Life Of Agony kötelékéből ismerős Sal Abruscato tekinthető, zeneileg pedig igen sok különféle elképzelésüket sikerült egybesűríteniük. A május 21-én megjelent nagylemezen található tizenegy tételben a gothic rocktól egészen a doom metal megoldásokig találhatunk ötleteket. A klipbe viszont már a kelleténél több energiát nem öltek, így egy tipikus imidzsvideón figyelhetjük a zenekar tagjainak menőre kalibrált zúzását. (FB)
Az ember mintha önmaga vizsgaidőszakos képmását látná Neil Fallon csupaszőr ábrázatával szembesülve a Clutch vadiúj, az idén megjelent Earth Rocker egyik dalához forgatott klipjében. A videó érdekessége, hogy egy bizonyos Aisha Tyler felelős az operatőri munkáért, rendezésért és a vágásért is, akit a sorozatnézők többek között a Ghost Whispererből és a CSI-ból ismerhetnek, de például ő az Archerben Lana Kane angol hangja és a Friends-ből is emlékezhetünk rá (ő volt Ross Geller paleontológus barátnője). Azt, hogy került kapcsolatba a Clutch-csal, nem tudjuk (lehet az a titok nyitja, hogy állítólag szeret házilag sört főzni), mindenesetre a klip nem nagy eresztés, és kiderül belőle az is, hogy a művésznőnek kevés fogalma van pl. a dobolásról, hiszen Jean-Paul Gaster a videó legvégét leszámítva sosem azt üti, ami éppen szól. (BG)
Ugye az megvan, hogy a nemrég nálunk járt Fall Out Boy legutóbbi lemezük dalaihoz sorozatszerűen ad ki videóklipeket? Ezekben ugye a nem túl eredeti cselekmény meglehetősen lassan bontakozik ki, a mostani „részben” például kölykök náspángolják el Pete Wentzet és társait, mindenfelé folyik a barbecue-szósz színű vér, majd betoppan a közreműködő Big Sean egy ghetto blasterrel és megakadályozza Patrick Stump átalakulását, hogy végül aztán ő is pórul járjon. Fingunk sincs, hogy mi lesz a csattanója ennek az egésznek, de hazudnánk, ha azt mondanánk, hogy nem vagyunk rá kíváncsiak. (TM)
A Bowling Four Soup nem adja fel: ami a Bloodhound Gang a rockzenének, az a BFS a pop-punknak. Nem lehet komolyan venni, amit csinálnak, de legalább ők sem gondolják komolyan. Az új daluk, a Real persze pocsék, mint kb. az összes többi, de legalább forgattak hozzá egy még annál is rosszabb, ötlettelen videót, amelyben össze-vissza öltözött emberekék ugrálnak/mozognak egy zsűri előtt. Rendkívül eredeti és ötletes, még sosem láttunk ilyet, tényleg! (BB)
A Loud Enough klipjének megjelenésekor azt hittük, a Turn Of Mindos srácok szilárdan elhatározták, mit is akarnak, és az új albumuk egy tökös rocklemez lesz. Ezzel szemben az új dal részben (a gitárokat leszámítva) visszatérés a banda korábbi, leginkább emocore-ként definiálható irányvonalához, ráadásul a szöveg magyar nyelven íródott. Persze mindez igazából nem baj, régen is működött nekik a recept, és bár a slágereik gyorsan pukkadtak, talán az Ezek Után jobban a szívünkhöz nő majd azzal, hogy ékes anyanyelvünkön szólal meg, még úgy is, hogy a szöveg olyan, mintha egy tetszőlegesen választott Caramel dalhoz készült volna. (BG)
Nagyon lassan a nyárnak is a végére érünk, így hát mi mással is lehetne búcsút inteni neki, mint egy merengős God Is An Astronaut dallal, melynek a klipjébe nem csak az évszaknak, de látszólag az emberiségnek is befellegzett. A főszereplőnk gázmaszkkal járja a kiüresedett tereket, majd véletlenül meghekkeli az eget, aztán fogja a fejét (amely a végén teljes valójában is megmutatkozik – bár ne tenné), mert amúgy nem akarta. Tipikus hétfő reggel. (JB)
