Optimus Prime & Gone With The Pain – Split

Aki közelebbről ismer, nagyon jól tudja rólam hogy élek-halok az orosz irodalomért. A családom, és a barátaim véleménye szerint ez egyedül annak tudható be, hogy nekem nem kellett tanulnom a pravda-hangján, és bevallom, látatlanban is lehet ennek valóságtartalma. Ugyanakkor a screamo/punk-ban csak egy anyanyelv van — amit persze mindenki megért -, mégpedig a sikoly, s ez mind az orosz Optimus Prime-nak, mind a spanyol Gone With The Painnek bevált eszköze a hatáskeltésben.

Noha fentebb az autobot fővezér után szabadon elnevezett Optimus Prime dalcímei angol nyelven olvashatók, ezt mind a kézzel rajzolt-, a tussal való festések miatt helyenként a Sigur Rós ( ) c. lemezének külcsínére hajazó bookletből lett kipuskázva, elvégre hőseink nem rejtik véka alá származásukat sem a dalszövegekben, sem a zenei megvalósításban. A közel húsz percre rúgó felvételük keretes szerkezettel ékeskedhet, hiszen a hat szerzeményt magába foglaló szegmensnek precízen komponált íve van, mely magába foglalja a hatásos lezárást is. Ebben nagy segítségre vannak vodkaszopogató felebarátaink szokatlannak nevezhető hatásai, hiszen zenéjükben egyaránt megelevenedik az orosz folklór — hála a keserédes női énekdallamoknak, valamint a hegedűtémáknak(!) -, egy kevés indie, egy valagnyi hardcore-ihlette gitárdallam, valamint egy kevés post rock hatás is. Ezt az egyveleget a zenekar tagjai az impozáns „fuckyoucore” elnevezés mellett disco punknak keresztelték el, ám kétlem hogy bárki is masszív seggrázásra érezne késztetést az alábbi szerzemények hallatán. És ezen megállapítást nem a dalok fogósságára alapozom, hiszen minden egyes tétel hátterében gondos szerkesztettség áll: nem véletlen, hogy a zenekar közel két évig érlelgette az alábbi nótákat, hiszen a dallamok elhelyezése és a témaváltások mind azt a magabizosságot sugallják, amellyel egy fővezérnek rendelkeznie kell. A néhol élesen politizáló dalszövegek ha nem is olyan körültekintéssel (pláne nem objektivitással, hehe!) tükrözik napjaink Oroszországát, mint annak idején Puskin Anyeginja, azért ismét egy látásmóddal bővülhet azok köre, akik belefülelnek — és utána olvasnak — a dalszövegekbe.

S míg a fenti 'Prime esetében debütálással van dolgunk, addig a spanyol Gone With The Pain már több tapasztalattal bír ilyen a lemezkiadás terén, elvégre a srácok két évvel ezelőtt jelentették meg debütalbumukat, mely — csakúgy, mint az itt hallható régiúj-nóták — alapján elkönyvelhetjük, hogy a madridi kvintett tagjai mérhetően közelebb állnak a screamo hangvételéhez, mint a ruszki komák. A 'Pain itt hallható hét szerzeményében a központi egyensúlyt a kifejezetten innovatív elszállások állítják be, melyek ellenpontozni kívánják a kaotikus és agresszív kitöréseket. A hasonszőrű témázgatásokban egyszer-egyszer felbukkan némi minimális indie-hasonlóság, ám hőseink sokkal több melankóliával operálnak még ilyenkor is, ezáltal felfokozva saját zenéjük felkavaró hatását. S bár mindenki a spanyol nyelv dallamosságával élceleg, ebből a szempontból nem tarthatunk nyelvtani vizsgálatot az itt szereplő tételek hallatán, mert a melódiák csak és kizárólag a gitárdallamok formájában jutnak térnyeréshez. Dalokat kiemelni igazából felesleges, hiszen amellett, hogy mindben ugyanazon kohézió érvényesül, az összes itt hallható nóta megegyező szintet képvisel, ám a szűkebb keretek között mozgó zenei paletta révén kevesebb izgalommal is van dolgunk, mint a 'Prime esetében, noha a srácok számára ez a split inkább bizonyulhat felvezetőnek az ősszel érkező La Ideología Del Vació címre hallgató nagylemezhez, mintsem önfitogtatásnak és rajongótoborzásnak. Ha a dalszövegeket vesszük górcső alá, szerencsére a booklet tartalmazza a spanyol fordításokat is, mely alapján szemügyre vehetjük az éles társadalomkritika, valamint a magas szintű érzelmi töltet dominanciáját szerzeményről-szerzeményre. A hangzás terén éppúgy nincs számottevő probléma ezen szerzeményekkel, mint 'Prime-ék esetében; s ha nem is kell szuperszónikus megszólalásra asszociálni, az kétségtelen hogy minden hangszer tisztán kivehető, hála az arányos keverésnek, valamint a split átfogóan egységes, karakteres hangzásának.

A kihajtogatható papírtokba csomagolt, közel negyven perces kiadvány egy abszolút kiegyensúlyozott dalcsokorral bír, mely a maga nemében karakteres megszólalású zenekarok erénye; s míg az Optimus Prime jóval több színesítéssel és érzelmi tarkítással bír saját dalain belül, addig a Gone With The Pain ha kevesebb eszközzel is, de sikeresen alkalmazza a hatáskeltéshez szükséges zenei tudást, túlmutatva ezáltal a jómunkásember-teljesítményen. Kíváncsian várom a két zenekar további kiadványait, mert akik ilyen meggyőző splitet tudnak összehozni, azok a saját házuk tájékán is képesek maradandót alkotni.

Külcsín és Design: 10/8. (minimalista, de meggyőző)
/ / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / Pontszám:
Hangzás:
10/7. – Optimus Prime
10/7. – Gone With The Pain

Teljesítmény:
10/8,5. – Optimus Prime
10/7,5. – Gone With The Pain

Dalszövegek:
10/6. – Optimus Prime
10/7. – Gone With The Pain

10/7,17.