Dead Letter Circus – The Catalyst Fire

Persze kicsit talán igazságtalan folyton a fenti összevetés célkeresztjébe állítani a srácok aktuális kiadványait, hiszen a rövidebb játékidő egyenletesen magas színvonalú kitöltése korántsem akkora kihívás, mint egy nagylemezé. Ráadásul az esetek többségében teljesen mindegy, hogy valaki a bevált recepttel főz-e tovább vagy változtat a már megszokott hangzásvilágán, a lényeg úgyis mindig az, hogy mennyire jó dalokat sikerül összekotyvasztania. Így van ez egy olyan, progresszív keretek közé ágyazott alternatív/modern rockzenét játszó zenekar esetében is, ami egyébként mindig is kokettált az egyedi arculat kialakításával, mert hiába állítható sokszor párhuzamba a Dead Letter Circus zenéje azzal, amit éppen a Karnivool, a Cog vagy a The Butterfly Effect csinál(t), mégis a The Catalyst Fire elsőként felcsendülő hangjegyeiből felismerhető, hogy milyen lemezt raktunk be éppen a lejátszóba. Igaz ez a jellegzetes gitárharmóniákra, az ügyesen tördelt ritmusképletekre, mint ahogy Kim Benzie szépen csengő, markáns orgánumára is. A DLC versenyelőnye abban rejlik, hogy az igényesen rétegzett zene alaptextúráját sikerült fülbemászó dallamvilággal megspékelniük, ami könnyen fogyaszthatóvá tette azt. Jelen lemez esetében ez a kicsit kényes szerkezeti konstrukció billent ki egyensúlyi állapotából, ennek következtében sokkal nehezebb fogást találni az új dalokon, mint korábban bármikor. A The Catalyst Fire az összképet tekintve visszakanyarodott a 2007-es EP világához, a Karnivool profiljába illő, nehezen befogadható kísérletezgetés tehát itt nem kapott teret, a This Is Warning-ra, illetve főleg annak második felére jellemző (helyenként Muse-osan teátrális) lágyság szinte teljesen kikopott, míg az elektronikus megoldásokat nagyon ügyesen bújtatták el a gazdag hangáradatban. Benzie fantasztikus szenvedéllyel énekel ezúttal is minden egyes sort – újra és újra bizonyítva, hogy rengeteg érzelmet képes közvetíteni a hangja által -, de a dalok többsége ezúttal nem az azonnal megragadó dallamokra fókuszál – ennek éppen egyik ellenpéldája az ügyesen választott klipes dal, a slágeres Lodestar.

Az ének a korong nagy részén szinte eggyé válik a hangszeres játék keltette sodrással, aminek vezérlő dinamikáját az elragadó gitártémák adják – bizonyságot téve arról, hogy Rob Maric kilépése nem vette őket vissza egy lépéssel sem. Az átgondolt és aprólékosan kidolgozott kompozíciók szuggesztív atmoszférát varázsolnak a hallgató köré, már ha hagyja, ugyanis a kevésbé lényegre törő megközelítés miatt az eddigieknél némileg több hallgatás szükségeltetik a homogén hanganyag teljes felfedezéséhez, amit az sem könnyít meg, hogy éppen a korong közepén ültetik le egy kicsit a hangulatot. Mindemellett az is említést érdemel, hogy a díszítettség ellenére ezúttal semmi olyat nem hallunk tőlük, amit már korábban ne hallottunk volna, ami a fent említettekkel párhuzamosan erősen ronthatja az összképet. Tehát summázatként annyit biztosan kijelenthetünk, hogy nem ez a DLC valaha volt legjobb kiadványa, ugyanakkor ezt pozitív és negatív értelemben is árnyalhatja az, hogy miként közelít hozzá az ember. A The Catalyst Fire nem az az elsőre barátkozós típus, ellenben még mindig megéri közel kerülni hozzá, mivel meghálálja a türelmet.  7/10