2008. május 30.
Tracklist:
Egyenesen Madridból érkezett a 2002-ben alakult Undefined 'Of Xenoglossy And Saturn' címre hallgató debütáló albuma, melyet a 'Saturnism Unfolds' kislemez előzött meg a sorban. Az EP-t nem birtoklom, így nem tudom megállapítani, mekkora fejlődés ment végbe zenei téren a két kiadvány közt eltelt két éves időszakban, ám ez a majd’ egy órányi –, s nem mellékesen egy nem épp könnyen művelhető stílusban mozgó — lemezanyag egy tehetséges fiatal banda benyomását kelti.
Ugyan a logó tipikus black metal, s még a borítóra pillantva is valami ilyesmi muzsikát vártam volna (a lemez egész külcsíne egyébként ritka igényes, érdemes a honlapon a merch-nél megnézni, sajnos hozzám csak a papírtokos verzió jutott el), a zenekari fotók már inkább valami modernebb csapatot sugallnának. Ám ez a nyolc különálló, mégis egységesnek ható, 57 percet kitevő összetett kompozíció leginkább az Opeth, (a heavy metalos hatásoktól megfosztott) Ihsahn és kisebb mértékben a Behemoth nevével fémjelezhető zenei határmezsgyén egyensúlyoz. Nem épp a legkönnyebb utat választották a spanyol fiatalok, ugyanis ez a komplex, agyas, progos death metal-közeli muzsika rejt magában egy-két olyan buktatót, melyet igen nehéz elkerülni, s az Undefinednek sem sikerült még teljes mértékben. A fő hatás Opeth-től itt vannak a komplex riff-struktúrák, a gyakori téma- és tempóváltások, Ihsahn-től a hangzás és a hangulat, Nergaléktól meg a keménység, és helyenként a tempós durvulás. Önmagukat modern death metalként definiálják, black-, doom-, progresszív- és post-metal színesítéssel, ám a post-metalból én semmit nem érzek a CD-n, még az akusztikus leállásokban sem, black metal hatásokat meg maximum az énektémák durvábbik felében, ami a hörgés és a károgás közt váltakozik, s ezzel el is érkeztünk az anyag egyik gyenge pontjához. Gherion hangja egyszerűen kevés ehhez a muzsikához, főleg a károgása, hiányzik belőle az öblösség és az erő. Ez már csak azért is zavaró, mert a tiszta énekdallamok viszont jók — Jaime González-Arintero Berciano basszer is vokálozik, de nem tudom, kinek a személyéhez társítsam a melódiákat — és nagyot lendítenek pozitív irányban az anyag végső megítélésekor, hallgassuk csak meg az A Plea For Time akusztikus intermezzóját. A besúlyosodásnál még kontrasztosabb a nívóbeli különbség a kétfajta énekstílus között. A kórusa is jól sikerült, s a Metalogos (The Construction Of Destruction) is fogós dallamokat rejt magában, mindkettőben ott van a folyamatos témázgatás is, ugyanakkor — és itt jön a másik buktató — az a zeneszerzői érzék, amitől egy-egy ilyen hosszabb lélegzetvételű, komplex monstrum elejétől a végéig magába szippantaná a befogadó közeg figyelmét, még nem lelhető fel teljes pompájában. Mentségükre legyen mondva, meglehetősen fiatalok még, s van érzékük a fogós melódiákhoz, (például az Andreia az egyik legemlékezetesebb darab, s az Alecto – Megæra — Tisiphone c. tétel is kifejezetten jó témákkal van felvértezve, a szóló pedig nagyon hangulatos) ám azért a túlnyújtott témázgatás is felüti fejét, amit a példaképeik, említett hatásaik ügyes(ebb)en kerülnek el. Ők még beleesnek néhol a csapdába, így az ’Of Xenoglossy And Saturn’ annak ellenére, hogy Diego Allen-Perkins és Fernando Allen-Perkins remek gitárosok, s Diego Garijo Marcos dobos is jól teljesít hangszerén, egyelőre még nem veszi fel a versenyt példaképeik legemlékezetesbb alkotásaival.
7,75 / 10
