Elöljáróban szeretnék elnézést kérni a kedves olvasóktól a korábban olvasott bevezető kapcsán, de ha egy zenekar első kiadványának címe "Invasion of the Mole People", akkor az alábbi szóösszetétel kapcsán akarva-akaratlanul is George A. Romero munkásságára vagyok kénytelen asszociálni, azonban az igényesen komponált borítóterv egyből más megvilágításba helyezheti a budapesti illetőségű Endless demónak titulált-, ám annál többre hivatott korongjának becses nevét.
A három nótát magába foglaló dalcsokor már az első benyomás során is olyan érzést válthat ki a laikus zenehallgatóból, hogy az itt helyet kapó szerzemények nem egyik napról a másikra íródtak – melyet a 2006-os megalakulás ténye is alátámaszt -; ezen álláspont igazolására szolgál a két énekes, a lágy és ragadós melódiákat jegyző
Mikoleczki Wanda valamint az ő szerepét hörgéssel-morgással ellenpontozó
Kéményes Péter gördülékeny, lezárt egységet formáló vokális megosztása, melynek eredményeként minden szerzemény középpontjában egy-egy emelkedett hangvételű, izgalmasan tálalt dallamszerkezettel találjuk szembe magunkat. Már a nyitó
The Flying Butter hallatán is konstatálhatjuk, hogy a zenekar tagjai elsődleges csapásirányként a helyenként törzsi hatásokkal is flörtölő crossover/modern metal irányvonal sajátosságait részesítik előnyben, kifordítva azt a banda saját szájíze szerint, mely elsősorban az izgalmas és pontos dobjáték (
Jurionovics Richárd), valamint a kreatív gitártémák és énektémák frigyének eredménye. S ahogy a mély tartalmú dalszövegekkel felvértezett zönge befejeződik, már kezdődik is robosztus felpörgetésekkel, és abszolút koncertképes csavarásokkal bíró
The Shield, mely elődjéhez hasonlóan nemcsak mély mondanivalót hordoz magában, hanem nívóját tekintve is túlmutat a demózó zenekarok tömkelegén. Noha az előző két szerzemény között még felfigyelhettünk egyfajta átfedésre, a
Nothing In Spiral némileg elkülönülni látszik a fentebb említett nótáktól, mely nemcsak játékidejének-, hanem direktebb riffjének (
Dezső Tamás) is köszönhető, hogy a fifikásabb – és kifejezetten populáris – verzékről, valamint az újfent kiemelkedő egyensúlyt képviselő refrénről meg ne feledkezzünk. Azonban a hétperces játékidő ne ijesszen el senkit sem, hiszen a nóta nem ül le az öncélúság gödrében-, másrészt némi csend után még pár hullámzó zaj is megtámadja az érdeklődők hallójáratát, melynek levezető jellege kísértetiesen hasonlít a
Clint Mansell nevéhez kötődő
Coney Island Low-ra, mely a
Rekviem egy álomért c. kultuszfilm aláfestésének záró darabja.
A fentebb említett szempontokon túlmenően mindenképp ki kell térni a bivalyerős hangzásra, mely mérhető távlatban különíti el az 'Invasion zöngéit az átlagos magyar demóktól, elvégre Ruskó Péter basszusgitárjától kezdve Ricsi összes dobtémájáig minden hangszer organikusan, és erőteljesen szólal meg (Audioplanet és Puzzle-Pseudo Stúdió). Azonban a számos pozitívum mellett véleményem szerint mindenképp érdemes lenne több időt szánni annak, hogy Wanda szélesebb skálán, nagyobb bátorsággal engedje ki a hangját, hiszen a demó végére már-már allűrként ható hajlítások némileg levesznek a hangulati árnyaltságból; noha kétségtelen, hogy hamis énektémákkal egyszer sem találkozunk. Emellett mindenképp kiemelendő az ének-, és gitárdallamok aránya, melynek kapcsán olyan érzésem van, hogy még nem állt be az egység egy megbízható szintre, ám az összeszokással már nincsen probléma, ez kétségtelen. Összességében abszolút kellemes csalódásként éltem meg a szkepticizmusom által még mindig sematikus névként ható Endless első demóját, bár egy kérdés mégis felmerült bennem: ha ilyen nóták születnek, ilyen színvonalon, most miért csak három nótához juthatunk hozzá…? Várom a folytatást!
Külcsín és Design: 10/8. (hangulatos és igényes képi világ)
/ / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / Pontszám:
Hangzás: 10/8,5. (példaértékű)
Teljesítmény: 10/8.
Dalszövegek: 10/7,5. (okos mondanivaló, alakuló körítés)
10/8.