#Hírek
december 10.
2013. május 25.
Az I, the Mighty-val egyelőre még nem foglalkoztunk, de ez a Satorival garantáltan meg fog változni, ugyanis a kaliforniai zenekar első második nagylemezétől az év egyik legjobb bemutatkozására számítunk. A tényleges debütáláson már évekkel ezelőtt átesett a zenekar, hiszen 2009-ben, 2010-ben, majd 2012-ben is kiadtak egy-egy EP-t, ám hat év közös zenélés után csak idén júniusban fognak áttörni a Satori albummal. Ahogy a tavalyi Karma Never Sleepset, úgy ezt is az Equal Vision (Circa Survive, Pierce the Veil, Chiodos, The Fall of Troy) adja majd ki, és június 11-én kerül majd a boltok polcaira, addig is a Say Anything oldalán turnéznak. Íme az eddig meghallgatóvá tett két dal (és egy tavalyi):