Tera Melos – X’ed Out

Tracklist:

01. Weird Circles
02. New Chlorine
03. Bite
04. Snake Lake
05. Sunburn
06. Melody Nine
07. No Phase
08. Tropic Lame
09. Slimed
10.  Until Lufthansa
11. Surf Nazis
12. X'ed Out And Tired

Műfaj: math rock

Támpont: Battles, This Town Needs Guns

Hossz: 47:02

Megjelenés: 2013. Április 16.

Kiadó: Sargent House

Webcím: Ugrás a weboldalra

Három év után ismét nagylemezzel érkezik az egyes körökben kultstátusszal bíró zenekar. Ez egyébként annyira nem jellemző, hiszen mindössze a harmadik nagylemeze az instrumentálisként indult, végül éneklőssé váló, kaliforniai math-rock triónak annak ellenére, hogy egyéb formátumban megjelent kiadványaikból házat lehetne építeni. Aki nem ismerné a zenekart, röviden összefoglalva, hogy miről is van szó: szokatlan dalszerkezetek, érdekes gitármegoldások, rengeteg elektronika, páratlan ritmusok, szólva minden, ami szem szájnak ingere, vagy legalábbis annak kellene legyen.

Az eddig is megszokott volt, hogy a banda mindent megmozgat amit csak lehet, hogy minél érdekesebbek legyenek, ami többé-kevésbé – időben visszafele haladva többé, előrefele kevésbé – sikerült is. Ami újdonság viszont, hogy ezúttal a slágeresség, és a könnyebb befogadhatóság is nagyon előtérbe került, ám az előző szempontot véletlenül se akarták szem előtt hagyni, és a korai anyagok improvizatív, tördelt jazzelését felváltja a hatalmas túldíszítettség, ami sajnos nagyon könnyen ment át szimpla giccsbe, és ez igazából csúnyán tönkre is teszi az élményt. Ebben az a legszomorúbb, hogy amúgy menne pedig a srácoknak ez a nagyközönségre való nyitás. Tudnak slágereket írni (Sunburn, Tropic Lame), és ezt tudják keverni a korai elemeikkel is (pl. Slimed), magyarul a dalírói véna benne van a tagokban, és piszok jól értenek a hangszereikhez is – ez persze a korábbi kiadványaikból sokkal jobban kiderül. De könyörgöm, miért kell telepakolni az egészet furcsábbnál furcsább effektekkel olyan szinten, hogy teljesen elfedi a giccs azt, hogy miről is van szó valójában. Mennyivel jobban működne a Melody Nine epikus gitártémája, ha a felvezető tiszta gitáron nem lenne csutkára tekerve a chorus pedál? Mennyivel jobb lenne a már említett Sunburn az agyoneffektezett magas vokálok nélkül? Igazából jobban belegondolva mennyivel jobban működne az egész lemez agyon effektezett magas ének nélkül? Minek vannak egyes részek fölöslegesen túldallamosítva? Ehhez hasonló kérdések merülnek fel az emberben a lemezt hallgatva, és ezáltal elvész az egészben az, hogy valójában remek zenészek műveit hallgatjuk. Lehetne persze mondani, hogy korábbi kiadványaikon sem fukarkodtak a fent említett dolgokkal, de ezúttal sikerült elszúrni az arányokat. Lehet, hogy a slágeresedéssel együtt válik giccsé a dolog, de az is lehet, hogy önmagában sok. Mindenesetre a fent említett probléma ellenére korántsem hallgathatatlan a korong, de nagyon zavaró, hogy mi lehetett volna, ha kicsit finomabban, nyersebben bánnak a dekorációval. Legközelebb hátha visszatérnek a helyes arányokhoz, és akkor a slágergyártás is maradhat, mert menne nekik. 6/10