Fall Out Boy – Save Rock and Roll

Ahogy arra már az első kislemez My Songs Know What You Did In The Dark-nál következtetni lehetett, a zenekar szerencsére nem a műfaj, sokkal inkább saját karrierül megmentésére igyekszik. (Jó kérdés persze, hogy ha valakik ennyire nem szívlelik eddigi közös munkásságukat, azok miért dolgoznak újra együtt, de erre nem én vagyok hivatott válaszolni). Az anyag meglepő módon nem a legutóbbi iszonyatosan alulértékelt Folié á Deux album teátrális vonalát, hanem az időközben megújult külsejű Patrick Stump Soul Punk című szólólemezének hangzására hajaz. Tény, hogy az énekes képzett, műfajában szokatlan hangja nagyban hozzájárult a csapat sikeréhez, de mint jelen esetben kiderül, sajnos nem elég ahhoz, hogy elvigyen a hátán egy egész Fall Out Boy korongot. Szükség lenne a sokaknak antipatikus Pete Wentz megkérdőjelezhetetlenül hatásos, szarkasztikus dalszövegeire; az első hallásra dúdolható dallamokra és pár ötletes gitártémára is, melyeknek se híre, se hamva ezen a lemezen. Kapunk viszont szemtelen plagizálások tömkelegét, műanyaghangzást, olyan „csordavokálokat”, melyeket futballbajnokságok hatásvadász főcímdalaiban szokás ellőni, na meg persze dubstepet és Courtney Love-ot. Szomorú, de a Save Rock and Roll szórakoztatása nagyjából abban merül ki, ahogyan a hallgató elképzeli: vajon milyen arcot vág majd Adele, ha találkozik a Just One Yesterday bevezetőjével, vagy Plan B mikor viszonthallja Ill Manors című dalának főtémáját a The Phoenix-ben. Persze a szándék, miszerint a zenekar visszatérése nem csak a jól bejáratott dalokkal való haknizást, hanem új szerzemények születését is magában foglalja mindenképp nemes, viszont nem hinném, hogy a sokak tinédzserkorát meghatározó Take This to Your Grave vagy a ’Cork Tree örökzöldjei helyett valaki is a Save Rock and Roll erőltetett rádiópopja miatt látogatna el a jövőben Fall Out Boy koncertre. Azt kell, hogy mondjam: semmivel sem lesztek szegényebbek, ha ezt bizony kihagyjátok. 4/10 – írta: Tóth Martin