Burning Skies – Greed. Filth. Abuse. Corruption

Arra azonban, hogy a Greed. Filth. Abuse. Corruption így letaglóz, még az előzmények ismeretében sem számítottam. Nemcsak gyorsabb, keményebb, és extrémebb lett a srácok muzsikája, hanem fogósabb dalokat is írtak, azaz végre kifejlesztették magukban azt az érzéket, hogy úgy variálják a tempókat, a kiállásokat, és a horzsoló riffeket, hogy a CD minden súlya és töménysége mellett végig fenn tudja tartani a befogadó figyelmét, s élvezet legyen többször (akár egymás után is) átpörgetni. A megszólalás ismerősként köszön vissza, a Rape Of Harmonies stúdió kitett magáért, kellően reszelős, mocskos és súlyos (a Desolation lemezre emlékeztető) sound támogatja meg a tömény mángorlást, valamint az énekes Merv pitbull-süvöltését, és a korábban hallottakhoz képest megszaporodott gégemetszett károgást, immár Liam Phelan gitáros torkából (eddig a korábbi gityós Ben felelt a rikácsolásért, de az ő helyén immár Chuck Creese penget). Az igencsak klisés című Warhate amolyan vérbeli ars poetica-ként alig két perces időtartama alatt tisztába teszi, mit is várhatunk a Burning Skies-tól: a reszelős kiállásból egy öblös bömböléssel rögtön 120-as tempóra kapcsoló, kapkodós kiállásokkal vegyített rombolás fejlődik ki, melynek csavart riffjei, és dinamikus szaggatásai alapján egy Slayerbe oltott The Red Chord-ként tudnám leírni a hallottakat. Szolgai másolásról szó sincs, a doomos gitártémával indító You Don’t Have To Be Dead To Be In Hell az előző album legjobb pillanatait idézi; mikor beindul, embertelen dinamikával váltakoznak a gyilkos riffek (egy dallamosabb szóló is megbújik a dal háromnegyede tájt) és a kaszaboló ütemváltások, melyek az egyik leghúzósabbá avanzsálják a szerzeményt az idei eresztésből.

Már e két dal alapján egyértelművé válik, hogy hiába a bevezetőben elpottyantott stílusmegjelölés, az angol srácok könnyen elhatárolhatók az ötlettelen és unalmas, sematikus egyenkárogást / hörgést ész nélkül nyomató, és a myspace-en randalírozó ifjonc amerikai csapatoktól, akik kizárólag a breakdown-szentély oltárán hajlandók tömjént áldozni. Itt sokkal inkább a thrash / hardcore / death metal legnagyobbjainak hatása érződik – hasonlítgatják őket a Misery Indextől a Carcassig mindenkihez, de egyik sem fedi teljes mértékben a valóságot –, főként, hogy (nem úgy, mint a Desolationön) itt már egy fia breakdown sem hallható, a félórát ki sem tevő játékidő alatt. Ellenben kaotikus őrlések igen, az Y.G.F.F. metélése hallatán akár egy See You Next Tuesday fan is örömkönnyeket morzsolhat el a szeme sarkából. A pig squeelek is nagyobb mennyiségben fordulnak elő, s helyenként nagyon is jól passzolnak a suttyó riffeléshez; így lélegzetvételnyi pihenésre a rövidke kiállásokon kívül egészen az It’s Hard To Breathe With A Bag On Your Head háborús zajokkal átitatott intermezzójáig kell várni, egészen addig csak az iszonyú intenzív dara megy. A Rounding Up The Cattle-ben egy dologra azért elhúztam a számat; ez a sebesen hadaró károgás Liamtől eléggé megmosolyogtató, ez nálam egyértelmű negatívuma az egyébként fogósan súlyos riffekből építkező darabnak, szerencsére az Abuse To Confuse gyorsan menti a mundér becsületét, lévén az egyik legerősebb daluk, hardcore-os szaggatásoktól kezdve a középgyors grindokon át a gyilkos kiállásokig mindenből a lehető leghúzósabb lelhető fel benn. A szintén új tag Stephen Ives-nek csak a pár helyütt elszórt pillanatnyi basszuskiállások alatt van ideje villantani, egyébként tömény alapozás hallható tőle, Phil Tolfree dobossal egyetemben – utóbbi akármit üt, biztos lehetsz benn, hogy a padlóra küld, játéka nagyon együtt él a muzsikával. A gyilkos dalok pedig önmagukért beszélnek, a meglévő hatások ellenére direkt recirkuláció nemigen üti fel a fejét, kis energiaráfordításért cserébe egy félelmetesen intenzív albumot kapsz a (némi túlzással a) szigetország zenei jövőjének előfutáraként tituált csapattól, mely, hogy stílszerű legyek, leradírozza az összes barázdát a gondolkodásra használt kocsonyánkról – hallgassuk csak meg a Slashed, Thrashed And Fucked Up Beyond berobbanását. Skatulyák ide vagy oda, a Greed. Filth. Abuse. Corruption mindössze 28 perce bizony megtáncoltatja a tengelye körül a With Blood Comes Cleansing, Anomalous, Carnifex, Suicide Silence-féle brigádokat, ha valami igazán intenzív és mai zúzdára fáj a fogad, akkor itt nem lőhetsz bakot; erősen javallott korong! Már csak egy újabb koncertet várok, ezek az alig 3 perces tételek minden bizonnyal szétszaggatják majd a koncerttermeket! 9/10.