Soilwork – The Living Infinite

Peter Wichers távozása ugyanis rengeteg kérdést vetett fel, mind a kitűzött zenei irányt, mind a jellegzetes megoldásokat illetően. Továbbá az is kérdőjelessé vált, hogy egyáltalán ilyen típusú zenéből szükség van-e a szokásos mennyiség kétszeresére, és bár Speed nagyon hangoztatta, hogy ez tényleg üresjárat nélküli, igazi dupla lemez lesz, amit szuper egyben végighallgatni, azért borítékolható volt, hogy ez nem egészen így fog elsülni.

Ami a zenét illeti, a The Living Infinite-tel vált egészen biztossá, amit eddig csak sejteni lehetett – gyakorlatilag a Soilwork pályája körbe ért tulajdon hangzásán, azaz megkezdődött a klasszikus lemezeik újraértelmezése. Csak hogy a legtipikusabb példákat említsem: a This Momentary Bliss a Needlefeast 2013-as megfelelője, de a Leech is nagyon szeretne Bastard Chain lenni, miközben az összes többi ilyen jellegű szerzeményben ugyancsak érezni lehet, hogy nem a régisulis melodeath gyökerekből táplálkoznak, és azt formálják saját szájízük szerint (ahogyan azt a Predator’s idején tették), hanem igyekeznek a zenekar által meghúzott határokhoz idomulni. Néhol egyébként egészen ügyesen, meggyőzően hozzák a figurát, de sokszor annyira kilóg a lóláb, hogy folyamatosan olyan érzésem van, mintha egy középszerű banda próbálna Soilworköt játszani, és ezzel meg is válaszoltuk az egyik legfőbb kérdést. Bizony, Wichers távozásával a zenekar hamisítatlan karakterének is integethetünk. (Nem mintha a 2007-es Sworn ezt nem vetítette volna előre, de azért mégiscsak két új gitárosról van szó.) A szólókon szintúgy érezni, hogy nem ugyanabban a ligában játszanak, másrészről a modernebb elemek egyáltalán nem hatnak annyira frissnek, mint ahogy az elvárható lenne, pedig abból a korszakból is csipegetnek rendesen. A Stabbing The Dramaról a szigorúbb, mechanikus ütemeket és riffeket hozták el (pl. The Living Infinite II, Vesta), míg a Figure Number Five-ról az érzelmesebb hangvételt és dallamkezelést (The Windswept Mercy, Antidotes In Passing), csak éppen a színvonalat nem ütik meg. Mindezek mellett azért nem reménytelenül gyenge ez a két CD, de aki korábban ráérzett a Soilwork ízére, az hiányolni fogja azt a faktort, minek köszönhetően ennek a zenekarnak nem volt párja.

Illetve ezt meg is fordíthatjuk, miképp az újonnan érkezők biztosan kevésbé szigorúak, és akár újdonságnak is hathat az itt hallható majd’ másfél óra, én azért mindenképp a korábbi lemezek beszerzésére biztatnám őket. Igaz, az általános megítélés alapján nem lesz gond, és a Soilwork ezután is biztosan áll majd a lábain, de ez érezhetően már egy másik történet kezdete. Egy-egy számot kiragadva alacsonynak tűnhet a pontszám, viszont a két CD-t egyben kell értékelni, így nem hinném, hogy többet érdemel, az előzmények ismeretében pláne nem.

6/10