Genghis Tron – Board Up The House

Érezhetően vibrál a levegő a Genghis Tron körül most, hogy a korábbi anyagaiknál dallamosabb, s egy fokkal könnyebben emészthető Board Up The House-szal végre az őket megillető helyre kerültek a patinás Relapse istállónál (eddig a kis Crucial Blast egyengette útjukat). Az ebből egyenesen következő nagyobb méretű terjesztés, az immár talán szélesebb rétegeket is megérinteni képes új dalokkal párosítva a következő nagyobb underground áttörés lehetőségét is magában hordozza. Az anyagot hallva nem is csodálkoznék nagyon, ha az év végi összesítéseknél több magazin is 2008 nagyobb dobásai közé sorolná a trió második nagylemezét.

A 2004-ben Poughkeepsie-ben alakult, ám időközben Philadelphiába költözött (ahogy önmagukat definiálják) cybergrind alakulat korábbi művein is érezni lehetett az erősen végletes és skizofrén, szuggesztív és nyomasztó érzelmi túltelítettséget, melyet az egymástól eltérő muzikális elemek vegyítése, s a stílusok közti feszült ugrándozás zenei eszközei jelenítettek meg, s domborítottak ki igen határozottan. Ám, míg pl. a Triple Black Diamond kislemez számomra egyenesen hallgathatatlan, s a Dead Mountain Mouth debütalbum befogadásához is kötélidegzet szükségeltetik helyenként, a 2008-as hanghordozó már akár szélesebb kör által is élvezhető végeredményt kínál. Pedig a recept alapvetően nem változott, rengeteg dolog történik a dalokban továbbra is, ám az összetevők aránya helyenként igencsak eltolódik az elektronikus / ambient részek dominanciája felé (pl. The Whips vagy az egyébként súly City On A Hill). Persze a ’Tron kétségtelenül továbbra is képes elsőre falhoz vágni, hisz erejéből nem vesztett, és meglehetősen tömény „wall of noise” terhelésnek van fülünk kitéve, hogy egy találó kifejezéssel éljek. Mookie Singerman (szép magyarsággal az Énekes Muki) agonizáló sikolyai, ordításai mellett továbbra is szépen megférnek a HORSE The Bandhez hasonló 8 bites elektronikus betétek, Aphex Twinre emlékeztető zörejek, ambient elszállások, melyből kecsesen lavíroznak át Agoraphobic Nosebleed jellegű embertelenül gyors és durva grind csépelésbe, hogy aztán a ritmus-, és ütemváltásokat vagy jungle breakekkel, vagy The Dillinger Escape Planes matekos riffekkel maszatolják el. A felsoroltakon kívül mindenképp idekívánkozik még, hogy a HORSE The Banddel ellentétben itt egyáltalán nincs helye humornak, a Board Up The House experimentális káoszának mélyébe beivódva továbbra is ott van a mindent emésztő betegség, s cikkem tárgya jobban áll dalok tekintetében is.

A címadó kapásból „sláger”, ha szabad ezzel a kifejezéssel élnem ebben a közegben; a felvezető popos szintibetét nagyon el lett találva, a matekos ütemekkel és dobgépes csépeléssel (Michael Sochynsky billentyűs és Hamilton Jordan gitáros is hozza a dobprogramokat, s a basszus is gépről megy) aztán elszabadul a vadállat, s kezdetét veszi a pszichotikus őrjöngés. Mindez pedig egy hideg és érzelemmentes tiszta énekdallammal koronázódik meg. Zseniális felépítésű nyitány! Kontrollált, megszerkesztett őrület a poliritmikus Endless Teeth is, hisztérikus kitörései közt pihentető trip-hop ütemek keverednek a 8 bites hangokkal, míg a sűrített energiabomba Things Don’t Look Good mesteri felépítése is fejvakarásra késztetheti a konzervatívabb zenehallgatókat, s itt is találkozhatunk tiszta énekkel. A nyugodtabb, pihentetőbb véglet irányába billenti a mérleg nyelvét a végig elektronikus, simogató Recursion, s még a belőle egyenesen folytatódó I Won’t Come Back Alive-ba is csak elvétve mar bele a neurotikus elkínzott üvöltés, a zárása meg egyenesen hipnotizáló hatású a monoton, lassú repetitív beatekkel. A legtöbbször viszont mindezen hangulatok egy dalon belül is visszaköszönnek pillanatról pillanatra ugrálva, őrjöngve, amitől továbbra is felkavaró hatású a Genghis Tron.

Azt el tudom képzelni, hogy a Dead Mountain Mouth fanatikusai keveslik majd a durvulást, számomra is sok néha a leállás, ám a GT még így is érdekfeszítő, nemhiába vállalta a közös turnén kívül a vendégszereplést is a stúdióban Greg Puciato, kinek jellegzetes hangja a Colony Collapse-ben hallható. Nem lenne értelme alaposan kivesézni mindegyik dalt, hisz tényleg rengeteg dolog történik minden másodpercben, ám a záró, egyben a CD leghosszabbjának számító darabot még ki kell emelnem, nyomasztó tempójú lassú fokozódása és monotonitása hatására bárki elkezdhet kényelmetlenül fészkelődni hallgatása közben, ilyetén formájában tökéletes zárása ennek a 43 percnyi perverz tortúrának. Megéri beleásni magad, ám a kellő kitartás nélkül akár bele se kezdj!

8 / 10

http://www.genghistron.com/
http://www.myspace.com/genghistron