2013. február 13.
Tracklist:
01. Proposal
02. Almost There
03. Home/Sick
04. Vows
05. Sleeping Alone
06. Cuts and Bruises (km. James Leatherborrow a Death of An Artistból)
07. Maybe (km. Mikey Chapman és Sam Douglas a Mallory Knox-ból)
08. Old Tattoos
09. Life Goes On
10. Broken Lights (km. Dani Winter-Bates a Bury Tomorrow-ból)
11. Our Atlantic
12. Direction
13. Latter
Műfaj: metalcore
Támpont: The Ghost Inside, Departures
Hossz: 45:23
Megjelenés: 2013. február 4.
Kiadó: Siege of Amida
Webcím: Ugrás a weboldalra
Amikor 2011 júliusában a brit hardcore punk utóbbi 15 évének legnagyobb sikerzenekara, a Gallows bejelentette, hogy énekesük, Frank Carter nem folytatja tovább velük, rögtön el is kezdődött a találgatás, hogy ki léphet majd a banda helyére a szigetországi színtér trónján, és akkori friss nagylemezük miatt az egyik esélyes a Heart In Hand volt. Azóta a Gallows egy méregerős albummal megmutatta, hogy ők nem mennek az élről sehova sem, és megjelentek olyan, a Heart In Handétől időállóbb lemezzel bemutatkozó bandák is, mint a Polar. vagy a Heights, így hirtelen már nem is az volt a kérdés, hogy ők lesznek-e A Brit Hardcore Banda, hanem az, hogy fennmarad-e a nevük a helyi színtér felfokozott pezsgésében.
Persze a kérdés sosem bírt igazi súllyal, hiszen a Heart In Hand már az elejétől fogva olyan méretű közönségnek írta a dalait, ami ha évről évre feleződik is, még akkor is nagyobb marad, mint amit a korábbi évek dallamos hardcore zenekarai (It Prevails, Saints Never Surrender, Means, The Carrier, Life Long Tragedy, In Irons, stb.) meg tudtak mozgatni. Ennek számos oka van, gondolhatunk például az angol színtéren uralkodó műfaji „műveletlenségre”, de inkább arra érdemes, hogy a banda folyamatosan dobálja a dalaiba a breakdownokat és a modern dallamos hardcore dísztémáit, amelyek lehet, hogy nagyon gyorsan súlytalanná válnak a túlhasználtság miatt, de az énekes előadásmódjából (és kizárólag ebből) áradó érzelmi túltelítettséggel együtt a metalcore óriási piacán is érvényesülni tudnak. Ezzel ők is tisztában voltak, így az Almost There dalairól is szinte teljesen ugyanezeket lehet elmondani, és nagyjából a minőség is megegyezik: amíg úgy érzik, hogy három perc feletti tételeket tudnak megtölteni a breakdown + „elszállós” gitártéma + Charlie Holmes üvölt trióval, addig egy tipikus Heart In Hand dal nem lesz igazán jó. Kétségtelenül hatásosak, a közönségüket gond nélkül meg tudják vele tartani, sőt, növelni is tudják, de azoknál, akik hallottak a stílusból lemezeket 2009 előttről, azok a hidegrázások, amikre a zenekar pályázik, elmaradnak. A Ghost Inside, vagy akár Bring Me the Horizon albumokra is felférő pillanatokat és a Defeater kukájából előásott gitártémákat ugyanis olyan mértékben dobálják egymásra, amin a vendégénekesek se tudnak segíteni, a 45 perces játékidő pedig csak ront a helyzeten azoknál, akiknél a zenekar kirakatba tolt szenvedélye elbotlik az ingerküszöbben. Nincs ugyanis más: energiával és slágerekkel nem állnak jól (kivéve persze a borzasztó klippel bíró Life Goes Ont), a szövegírás továbbra sem veri az átlagot, de ezekre nincs is szükségük. Az Almost There ugyanis így is sikeres lesz, hiszen közepes dalaikat hatásos elemekből építik fel, a gitártémák, a szenvedély és a szövegek pedig szépen felértékelik őket a jelenleg meglehetősen ingerszegény környezetben tengődő metalcore közönség szemében. 5/10