2013. február 9.
Akkor már nem is kell olyan sokat várnod, ugyanis a Stone Sour által tavaly megkezdett House of Gold & Bones – Part 2 névre hallgató folytatás április 9-én fog napvilágot látni a Roadrunner Records gondozásában. A szintén koncepciózus tizenkét dalos anyag az iowai Soundfarm Studiosban lett rögzítve elődjéhez hasonlóan 2012 első felében David Bottrill felügyelete alatt, aki olyan csapatokkal dolgozott már, mint a Tool, a Coheed And Cambria vagy a Muse. A minap pedig befutott az első teljes értékű dal is a produkció kapcsán, ami február 13-től már az összes digitális áruházban beszerezhető lesz, de hamarosan egy videó is érkezik a Do Me A Favor című dalhoz, méghozzá a tavalyi év egyik legerősebb (metal) klipjét leszállító Phil Mucci műhelyasztaláról, aki ugye High On Fire-féle Fertile Greenre is ráérzett. Corey közben a dal kapcsán The Pulse of Radio számára azt mondta, hogy: „Mondhatni meglehetősen agresszív kis dal, így a kiadó meg is kérdezte, hogy egy kicsit nem tudnék-e szelídíteni rajta, mire én azt mondtam, hogy szó sem lehet róla. Ez úgy fog kikerülni ahogy és ehhez már nem szabad hozzányúlni. (…) Ilyen formában lesz az albumon és remélhetőleg ilyen formában kerül majd be a rádiókba is.” Corey persze a lemezt is kommentálta: „A második rész jóval sötétebb lett elődjénél, ha őszinte vagyok. Mindamellett, hogy igazából egy teljesen más anyag számomra sokkal inkább hangzik valamilyen film zenéjének sok szempontból. Az egész tematikus. Vannak témák az első részből, amelyek újra előtűnnek zeneileg és nem meglepő módon majd az első részt újra hallgatva rájöttök, hogy ez fordítva is így van és azt mondjátok majd: azt a rohadt!” Az egyszerűség kedvéért most pedig álljon itt a Do Me A Favorhöz készített frissen megérkezett szöveges videó, a dalsorrend és a borító.
01. Red City
02. Black John
03. Sadist
04. Peckinpah
05. Stalemate
06. Gravesend
07. ’82
08. The Uncanny Valley
09. Blue Smoke
10. Do Me A Favor
11. The Conflagration
12. The House Of Gold & Bones