2013. január 24.
Két év után ismét a fővárosban lép fel az európai progresszív rock koronázatlan királya, a Pain of Salvation, ám az utóbbi években a hetvenes évek vintage hangzása felé forduló zenekar ezúttal nem az A38 Hajóra, hanem a Club 202-be tér majd vissza április 7-én. A fővárosunkat is érintő turné apropója a formáció hamarosan megjelenő, akusztikus hangszerelésű új lemeze lesz, amin korábbi POS-dalok nyernek majd újraértelmezést a jóval letisztultabb megszólaláson keresztül, és a fellépések is ezeket a szerzeményeket helyezik előtérbe. A turné vendége a The Gathering egykori énekesnője, Anneke lesz, aki saját zenekarával kíséri majd a svéd bandát, az estéket pedig az izlandi, szintén akusztikus hangszerelésű Árstíðir nyitja majd. Az elővételes jegyár március 1-ig 4.900 forintba kerül: ezt követően a koncert napjáig 5.900 forintos áron lehet majd belépőt váltani, ahogy erről a Concerto Music által létrehozott Facebook-esemény is tanúbizonyságot tesz.