Hammock – Departure Songs

Az amerikai Marc Byrd – zenei producer és dalszerző –, illetve Andrew Thompson fejéből pattant ki a zenekar ötlete még 2005-ben, mely ötletet azóta szinte minden évben egy kis- és/vagy nagylemezzel pecsételnek meg. Ez utóbbiak hossza sosem kevesebb egy óránál, amely egy poszt-rock lemeznél nem számít különlegességnek, ám a Departure Songssal egy szinttel magasabbra tették a lécet: a 10 perc híján 2 órás album 19 dala még két délutáni alvásra is elegendő aláfestő zenét biztosít. Az alapjában véve instrumentális számok zeneileg változatosak lettek – ezt a megszólaltatott hangszerek számából is megállapíthatjuk –, ám ez a sokszínűség szerencsére nem megy a hangulat kárára. Az sem bántja az embert, hogy a hossza miatt egybefolyik szinte az egész, hiszen ezen albumok nem a slágerekkel, hanem az általuk kialakított aurával szippantják be az embert. Hangzásban az egyik legközelebb álló testvérbandájuk az Immanu El, amelyet a hangszerekkel egybeolvadó, könnyed, légies vokáltémák is bizonyítanak, bár valószínűleg jót tett volna nekik is, ha ezt egy kicsit jobban kiemelik a közegből (mint teszik azt mondjuk a Let’s Kiss-ben) , hiszen sokszor elveszni látszik a „sűrűjében” az amúgy kiválóan megírt énektéma. A stílust az ambientesebb oldalról megközelítő csapat zenéjét hallgatva nem kell a hirtelen témaváltásokon aggódnunk, de még azon sem, hogy a torzított gitár miatt anyuka letilt minket a hevimetálról, mivel szépen csordogál a lemez az évek alatt kialakított kis medrében, ott csilingel, prüntyög és sír, ahol kell. A gitár mellett a dobot tényleg csak a legszükségesebb esetekben használják, ám az elektronikát és a vonósokat annál gyakrabban, amely az álmodozó légkör megteremtésében nagy szolgálatot tesz. A többrétegű zeneiség ellenére sem üli meg az ember gyomrát a Departure Songs, hiszen nem kell túl mélyre ásnia az embernek ahhoz, hogy élvezetet találjon a Hammock legújabb lemezén. A néhol borongósabb, néhol pozitívabb kicsengésű kiadvány a két dalszerző életútjának remek összefoglalása, amely ugyan hosszával első pillanatban elriaszthatja az embereket, de a play gomb megnyomása után már senkinek sem lesz kétsége arról, hogy 2012 egyik kiemelkedő poszt-rock albumával van dolga.

8/10