2012. december 1.
Tracklist:
01. Lucky 38
02. The Regulators
03. Octobortion
04. Movin' on up the Nation's Chain
05. Brick Killed a Guy
06. Walk in the Glow
07. The Subway
08. Elmo St. Peters
09. Iconoclast
10. Twinrova
11. Nuclear Anomaly
12. Metamora
13. Nemacotera
Vannak olyan zenekarok, akiknek egyes kiadványai után az emberek meglepődnek azon, hogy az előadók milyen szemtelenül fiatalok. Vannak azonban olyan zenekarok, akiknél ugyanez a meglepetés már sokkal inkább negatív hangot kap, legalábbis a Defilernél valami ilyesmi fordult elő. Debütáló, Pangaea című művük ugyanis zeneileg nem sok vizet zavart, a banda azonban mégis híres lett, hála Jake Pelzl zseniálisnak nem annyira nevezhető mimikájának. Azonban a negatív reklám is reklám, és így hiába a nem épp fantáziadús kezdés, a négyes hamar a viszonylag ismert Razor & Tie-nál (Brand New, All That Remains, Norma Jean, stb.) találta magát, hogy a világra szabadítson egy szúnyogot.
A legnagyobb kérdés nyilván az volt, hogy sikerül-e önmaga fölé nőnie a San Fransisco-i alakulatnak, vagy ismét kapunk egy olyan fantáziátlan breakdown-halmazt, amivel ma már tapétázni lehetne egy kisebb sportcsarnokot. Korrekten fogalmazva: a Defiler nem árul zsákbamacskát. Már az első dalban megkapjuk a mostanság kötelezőnek tűnő dubstep betétet (igaz is, jobb rajta minél előbb túlesni), majd az Octobortionben felbukkan Frankie Palmieri, és innen akár át is ugorhatja mindenki a lemezt (na jó, akiknek fétisei az akusztikus/instrumentális darabok, azok álljanak meg a címadónál). Persze lehet fejlődésnek is nevezni a Nematocerát, mert itt azért egy-két értékelhető dal is akad (Walk in the Glow vagy a címadó), de ez tényleg halottnak a csók. Hogy mégis mi a gond az anyaggal? Körülbelül nulla darab tempóváltás (az első pont a Walk in the Glowban van talán) és a tökéletesen elcsépelt, sokszor hallott témák (igen, breakdownok vannak dögivel). De van némi pozitívum is, amit meg kell említeni, ugyanis a szövegek terén sikerült valamennyit előrelépni: az még határozottan érződik rajtuk, hogy egy 19 éves „gyerek” írta őket, de legalább sikerült felülemelkedni a Cryomancer féle szörnyűségeken. Még egy plusz pont jár a borítóért is.
Az a helyzet, hogy nem nagyon látni, hogy a Defiler merre akar továbbfejlődni, és ez az, ami erőteljes kétséget hagy bennem. Mert az a szint, amin most vannak, enyhén szólva nem tartható, viszont (ami most le lesz írva, azt mindenki tessék relatívan értelmezni) ezt valahol máshol is láttuk már. Na jó, az Emmure helyzete nem ennyire kritikus, mert ők legalább egy jó anyaggal már rendelkeztek, mikor elérték a mélypontot, de azután össze tudták kaparni magukat. Csakhogy a Defilernél nem áll rendelkezésre olyan kiadvány, ahol ennél komolyabb teljesítményt ki tudtak magukból erőszakolni, és az igazat megvallva nem valószínű, hogy képesek lennének erre. Ez pedig nem túl fényes jövőt vetít elő számukra: hiába terjed a nevük a negatív visszhangokkal is, a Defiler helye egyelőre a süllyesztőben van. Reménykedjünk, hogy valamikor felnőnek, és a hardcore/metalcore szintér prominens képviselőivé válnak majd, de addig is vannak mások, akikre inkább érdemes odafigyelni. Ők meg majd valamikor talán felzárkóznak.
2/10
