Hazai hét: pozvakowski. – sevenpeopleleft.

A sevenpeopleleft. több szempontból is hátrányból indul. Először is ott van minden pozvakowski. lemez eredendő hiányossága, hogy Szeredi Csaba vetítéseit nem kapja vele kézhez az ember. Egy ideális világban valamilyen formában ott lenne egy eposzi hosszúságú néma képsáv, amit az ember hallgatás közben nézhet, ha akar. De persze ez egyrészt nem, vagy csak igen nehezen kivitelezhető itthon, elfogadtuk már ezt a hiányt. Másrészt a sevenpeopleleft. egy gyakorlatilag vitán felül 10/10-es lemezt követ, egy igen szűk rétegben, de mégis kult-státuszban lévő zenekar kezei közül, és ez komoly elvárásokkal állítja szembe. Harmadrészt pedig ott van a lemez hossza: szűk óra, ami nem egyszerűen hosszabb, mint az eddigi lemezek, hanem pár perc híján olyan hosszú, mint az első két kiadvány, a sinus és a transistor együtt. Ez persze önmagában még nem jelentene hátrányt, de egy zajlemez esetén ez már fülpróbáló idő, fel kell nőni a(z újra és újra) végighallgatás feladatához.

Ezek után ott vannak a feltétlen előnyök. Először is ott van minden pozvakowski. lemez eredendő ütőkártyája, hogy nem csak az országban, de a kontinensen is gyakorlatilag egyedüliként mutatnak/követnek egy irányt, karakteres hangzással és koncepcióval. Másrészt, ahogyan a zenekar minden eddigi lemeze, a sevenpeopleleft. is a kompromisszummentes önkifejezés terméke, ami szentesít minden öncélúságot egy olyan műfajban, aminek ez amúgy is sajátja. Harmadrészt pedig a külsőségek párhuzamánál maradva, a lemez nagyon becsületes, megkapó, ötletes csomagolással érkezik. Hogy tudják-e ellensúlyozni az előnyök a hátrányokat? Ezt nyilvánvalóan kizárólag a tartalom döntheti el.

Ahogyan minden pozvakowski. lemez, úgy a sevenpeopleleft. is utaztat, a korábbi lemezek területei helyett viszont sokkal ridegebb, barátságtalanabb és lélektelenebb helyszínekre. Sokkal inkább vasreszelékkel és jégszilánkkal borított óvodai játszóterek, elhagyatott szocializmusbeli vezetői irodákban örömtáncoló tranzisztorok és egykori párjuk kapcsolási rajzát morzsolgató fuzz pedálok jelennek meg, mintsem pl. a microtron hús-vér teremtményektől népes retro-sci-fi képei. Erről mindenképp tehet a dallamok csökkenő aránya, a „régi ismerős” Grencsó István zenekara által eljátszott track8.-et leszámítva a kolosszális és elképesztően nyers hangzás (nonszensz ebben a műfajban, de időnként, pl. a killick.ben súrolja a „túl sok”-at), valószínűleg a különleges felvételi helyszín is (egy vasbetonbunker folyosója), de főképp a dalszerkesztés eszköztárának szűkülése. A korábbi lemezeken (kivéve talán a sinust) számok szerepeltek, amik azt a hatást keltették, hogy az elkészítésüknél adott volt struktúra és koncepció, a hangzás és a zaj pedig eszközök voltak a megvalósításhoz. A sevenpeopleleft.en szereplő egyes tételek viszont teljesen elvesztik dal-minőségüket, olyan érzés, mintha a születésükkor valamilyen hangzás és a zaj lett volna adott, a struktúra pedig csak eszköz arra, hogy rögzítésre érdemes formába kerülhessenek. És ez alapvetően hatalmas bók a zajzene világában, viszont a hét, egyébként átlagban is igen hosszú szerzemény közül többől is hiányzik az a fajta ötletesség, ami a korábbi lemezeket kedvenccé tette. A dalforma mellett sokszor a strukturális játékosságot, a matekot is levetkőzik a tételek, egyszerű, már-már minimalista néhányuk (de azért nem drone-szinten), de ez önmagában még mindig nem szükségszerűen probléma, minden további nélkül elfogadható mérsékelt irányváltás lenne. A probléma az egésszel az, hogy ha csak a hangulat és a hangzás marad, akkor jól elkülönülő, fogós és karakteres megoldásokra lenne szükség. Sajnos ez sok hallgatás után is a hét egység kisebbségében van csak jelen, ami egyrészt csalódást kelt a korábbi lemezek színvonalához képest, másrészt leminősíti hangulatzenévé az albumot, és a kísérletező jelzőt is visszaköveteli a pozvakowski. zenéjének leírásából, csak a zajrockot meghagyva.

Az album tragédiája végül nem más, mint a pozvakowski. korábbi lemezeivel való elkerülhetetlen versenyeztetés/hasonlítgatás. Ha más sorrendben érkeztek volna, nehéz lett volna a fentieket felróni, így viszont a saját mérce mindennél szigorúbban vonatkozik erre a hét számra. Épp ezért a sevenpeopleleft. ajánlott mindenki számára, hiszen egy remek lemez egy remek zenekartól, legnagyobb hibája pedig az előzménye.

7/10