Havoc Unit – h.IV+

A finn post black-indusztriál-elektronikus …And Oceans neve sokak számára ismert. A banda gyakorlatilag a 2002-es Cypher lemeze után már csak vegetált, amit egy dupla CD-s Best of követett (ez gyakran jelzi az adott zenekar utolsó szívdobbanását — a kiadó részéről), ezek után megjelent egy 3 zenekaros split, melyet nem volt nehéz összehozni, hiszen mind mögött szinte azonos arcok bújnak meg; Synaesthesia (The requiem Reveries) —> Havok Unit, …And Oceans és The Sin:Decay. Ekkor még volt remény, hogy netán az …And Oceans feltudja dolgozni a válságát és újra aktív szerepet tölt be a kísérleti black metál scenében. Ezt erősítette egy újabb friss split is, megint csak a Havok Unit-tal, bár ekkor már világos volt az is, hogy ezt a mellék projectet ugyanazok a tagok alkotják, és lehet több lesz, mint egy splitekkel dobálózó underground próbálkozás. Több is lett… az …And Oceans feloszlott, pontosabban a Kafkai metamorfozió áldozata lett, nevet váltott, ezen túl a múlté… helyette van egy Havoc Unit-unk, ami zeneileg ugyanott folytatja, ahol a „bátyja” abbahagyta…

Pontosabban még annál is kísérletibb, eklektikusabb, s közben egyszerre megkomponált zaj káosz, dallam örvény. A hangzás remek, és a külsőségek (bár én egy nagyon megcsupaszított promót kaptam) több mint bámulatosak, V. Kaliska különleges munkája, akinek művészetét nézegetve a párizsi divatbemutatók jutnak eszembe; kísérleti ruhák, meghökkentő megoldások, észvesztőek és őrültek, ám az utcára soha sem venném fel egyiket sem! Mellesleg az ő melója a The Sin:Decay – Rehabilitation kislemez bookletje is, melyről kritikát itt olvashatsz. Na de térjünk vissza a Havoc Unit anyagra, zeneileg nehéz eset, tele emészthető és kevésbé könnyed nótákkal, gyönyörű dallamokkal és degenerált digitális zaj tömeggel, avagy mindazzal, aminek egy része az A.M.G.O.D.-dal az …And Oceans-ra jellemző volt. Műfajilag mondhatni egy újabb remek talány, mely bár a már jól bevált klisékkel készít új felöltőt, mégis meleg lesz és otthonos – kísérleti Black/Death/Noise — Indusztriális metál, tehát éppen úgy benne van a későbbi Hate és Behemoth vagy a néhai Overflash ipari death metálja, mint az újabb Satyricon vagy Gloomy Grim kalapácsai és zajos black témái, ahogy pl. az Atari Teenage Riot elektronikus zaj lázadása, és a Deutsch Nepal vagy a Der BLuTHaRSCH második világháborús militarista fétise. Az egész lemezt körbe lengi egy apokaliptikus robbanás, a nyugodtabb részeken, pedig mintha túlélőként ébrednénk fel a romok alatt a világégés után… rengeteg érdekességgel kecsegtet a korai romantikus és propaganda filmek bevágásaival, melyek által sok helyen a Summoning-os Michael Gregor Kreuzweg Ost-os dolgai jutottak eszembe, de pl. a [Vermicide] végén a népies kántálás megegyezik a korai And One — Technoman című dalának bizonyos részeivel. Aztán vannak egészen technos és elektronikus részek is, ambient szerűen vagy sűrűn zajokkal telítve, ahogy az Ignoratio Elenchi epikus részeket tartogat, és inkább tűnik post-folk dalnak… a Kill All Nations pl. The Sin:Decay megoldásokkal zakatol, így a The Kovenant – Animatronic lemezének hatásai sem kerülhetők el — de a közepe fele erősen Atari Teenage Riot szerű női punk őrjöngést kapunk. A Man Vs. Flesh-ről a korai Fear Factory és Strapping Young Lad jutott eszembe, s még sorolhatnám a végtelenségig… iszonyatosan vegyes és eklektikus anyag, melyet sokan sokmindenért tagadnak majd meg vagy éreznek magukénak. Én az utóbbiak táborát gyarapítom, de ki kell, hogy emeljem, a dolog túl hibridre sikerült és a gitárok és dobok hangjai gyakran tűnnek túlságosan is elektronikusnak. Hiába pengeti a húrokat a fura nevű: t.kunz (…And Oceans, O) és sa.myel (…And Oceans, Rotten Sound, Ghost Guard) vagy ül a gépek adagolta dob mögött heinr.ich (The Sin:Decay, (SIC), Kinetik Control]) és még sorolhatnám…

…mint már írtam, a fél …And Oceans tagság itt zenél. Annyira radikális váltás nem történt, mint az Ulver esetében hajdanán, de nem biztos, hogy minden régi rajongó megeszi az új névvel veretett merőben újszerű zenét, hiszen a break beat és zajos d&b nem volt éppen az Óceánék jellegzetes zenei tónusa. Ám ettől függetlenül ez egy nagyon színes, nagyon beteg és hihetetlenül kaotikus-eklektikus masszára sikeredett, mely kísérleteivel, kémcsöveivel és fecskendőivel, ha új professzorokat nem is kápráztat el, azért vegyjelét és felfedezéseit berakja az Albert Hofmann féle LSD szárnyalások mellé…

92%

Havoc Unit @ MySpace