2012. szeptember 23.
Tracklist:
1 The Parting
2 The One You Are Looking for Is Not Here
3 Hypnone
4 The Racing Heart
5 Buildings
6 Leech
7 Ambitions
8 Undo You
9 Lethean
10 First Prayer
11 Dead Letters
Amennyire hízelgő lehet kezdetben egy-egy címke, ami akarva-akaratlan rajta ragad a zenekarokon, később ez akár ugyanennyire fojtogatóvá is válhat. A svéd Katatonia esetében – pont úgy, mint a hasonlóan nagy múltú angol My Dying Bride kapcsán – majdhogynem kötelező elsütni a „depresszív” a „borongós” vagy épp a „sötétérzelmű” szavak egyikét. Kétségtelen, hogy a korai súlyos, death/doom közeli világot maguk mögött hagyva egy különös, egyéni zenei világra akadtak hőseink, amit igazából nehéz egyetlen szóval megfogni, mivel sem a gótikus, sem a progresszív, sem az alternatív nem elég kifejező az ő esetükben. Így hát marad a borongós, Katatonia zene. Az már más kérdés, hogy jó-e, hogy lassan tíz éve nem sok változás történt ez ügyben.
A zenekar újkori művei közül a Last Fair Deal Gone Down/Viva Emptiness kettőst tartja sok rajongó a csúcspontnak. Ez nem véletlen: ezeken bontakozott ki teljes pompájában az a félreismerhetetlen hangzásvilág, aminek első jelei már a Discouraged Ones dark waves, rockosabb dalaiban megmutatkoztak. Az előző két albummal túl sokat már nem tudtak hozzátenni a kialakult stílushoz, csupán némi „visszametalosodás” volt megfigyelhető: jobban előtérbe kerültek a fajsúlyosabb, groove-osabb riffek. Óriási pillanatokban szerencsére továbbra sem volt hiány, mindig voltak olyan szerzemények, amelyekért már önmagában megérte hallgatni őket (Deliberation, My Twin, Departer), de a lemezek egészben kevésbé hatottak frissnek. Az ezredforduló körüli anyagok előremutató jellege, kísérletező kedve eltűnt, mondhatni kezdtek tökéletesen azonosulni a „tipikus Katatonia zene” címkével. A szokásukhoz híven igencsak szuggesztív, hatásos borítóba csomagolt Dead End Kingsről ugyanezt tudnom elmondani, mivel nagymértékben az előző két munkájuk szellemben fogant. Azt, hogy ez most jó vagy rossz, mindenki eldöntheti maga.
Számomra úgy tűnik, hogy a banda egy helyben toporog, és bár továbbra is nagyon hangulatos zenét játszanak, nem érzem elég átütőnek a dalokat. Főleg annak fényében nem, hogy régen milyen karakteres, felkavaró szerzeményeket tudtak írni. Valahogy langyosnak, középutasnak hatnak egyes megoldások. A billentyűs/samplerös színesítő elemek most egy fokkal talán hangsúlyosabbak, mint legutóbb, sőt egy-két részről még a Portishead neve is beugrott (Leech eleje). Aztán van itt még néhány határozottan Tool hatású téma is (lásd Dead Letters), de a jellegzetes, visszafogottból az elementáris erejű felé okosan építkező Katatonia „slágerek” is megvannak (Ambitions, The Racing Heart). Aztán nagyjából ez minden, amit el lehet mondani erről a korongról. Aki ismeri a bandát, az alighanem egyetért azzal, hogy nincs is ezen mit tovább ragozni: Jonas Renkse és Anders Nyström ismét hozta azt, amit a táboruk elvár tőlük. Továbbra is képesek sajátos hangulatot teremteni az általuk írt témákkal, azonban ismét fel lehet tenni a kérdés, hogy a „járt utat a járatlanért el ne hagyj” hozzáállással meddig tudják még fenntartani a rajongók figyelmét.
6/10
