2012. szeptember 21.
Szeptember 18. Az ősz első valamire méltó underground bulija, amelyet – némi sznobizmussal élve – a budapesti földalatti kultúra krémje a nyári pangás után, mint a sivatagban a vizet, úgy várta. A legmelegebb évszak mondhatni pár kuriózumot leszámítva (pl. Cattle Decapitation, Trapped Under Ice) nem igazán bővelkedett a minőségi és nem éppen fesztivál kompatibilis bulikban, így a Full Of Hell visszatérése és a New Lows hazai bemutatkozása tényleg egy olyan esemény volt, ami keddtől és ártól függetlenül kötelező volt mindenkinek, aki egy kicsit is magáénak érzi ezt a sötét, borult és zajos hardcore-közeli hangzásvilágot. A koncert pedig meglepően jól sült el és nem csak azért, mert igencsak komoly létszám képviseltette magát, hanem azért is, mert a hangulat mind a szünetekben mind a koncertek alatt kifejezetten baráti és családias volt. Ránk fért ez már, na!
Habár az este az igen pontos kezdésekre való többszöri felhívással lett beharangozva, azért a tényen, amikor kb. kilenckor kezdett neki az első zenekar és kezdték el begyűjteni a belépő árát a közönségtől valljuk be: senki nem lepődött meg. Eredetileg a pontosság a Dürer Kertben koncertet adó OM nézőinek a biztos átérését garantálta, de azért kíváncsi lettem volna, hogy pontosan ez hány személyt jelentett a valóságban. Mert bár jómagam is nagy rajongója vagyok a zenekar korai munkásságának, azonban azt biztosra veszem, hogy egy ilyen masszív agymosó doom kúra után az első célom az lett volna, hogy hazamenjek átgondolni az életem, mintsem továbbálljak egy alapvetően hardcore közönséget megcélzó eseményre.
Az első zenekar a pécsi Cvlt Of Grace volt, akik épp egy régióbéli (az Expectations / Eagleshanded előzenekaraként), így Szerbiát és Horvátországot is érintő mini turné záróakkordjaként estek be a Trafik Klub ajtaján és adtak egy meglehetősen erőteljes koncertet. Elvárásom nem volt a srácokkal szemben, de azt éreztem, hogy amit kapni fogok azért jobb lesz egy átlagos magyar support csapatnál. Zoliék eddig egyetlen ötszámos self-titled EP-vel jelentkeztek, amit BandCamp-profiljukról ingyenesen le is lehet tölteni. A szűk félórás szett érthető módon ezekre a dalokra épült fel, azonban a bulijukra több tényező is rányomta a bélyegét. Egyfelől a tény, hogy a turné és az így legyengült immunrendszerük következtében eléggé fáradtan és mondhatni betegen álltak ki a színpadra, ami leginkább a koncert lelkületét tekintve jelentett kivetnivalót, illetve az egész koncert technikai hátterét körbelengő malőrsorozat őket sem kímélte (értsd: basszusgitár húrszakadás). A Cvlt Of Grace ettől függetlenül egy érdemes csapat, akik érzik, hogy ebben a műfajban mégis mitől döglik a légy, de érezhetően még hosszú út áll előttük ahhoz, hogy képesek legyenek kitűnni a haszonszőrű csapatok sokaságából és ezzel párhuzamosan levetkőzzék a még egyértelműen kiütköző gyermekbetegségeket (színpadkép, dalok közti átvezetők, kommunikáció a közönséggel, vokál belépése vagy a rosszullét hangsúlyozása). Hajrá!
Megkockáztatom, hogy az Octahed az a zenekar, akiket talán a legtöbbször láttam életemben és bár ennek az elsőszámú oka a tagok és köztem fennálló barátság, de ettől teljesen függetlenül merem állítani, hogy koncertjeiket mindig szívesen várom, ugyanis imádom, ahogy minden alkalommal utazásra invitálnak a saját világukba, de ezzel párhuzamosan higgadtan is szoktam értékelni azt. Egyedi hangnak számítanak, akik mernek máshogy gondolkodni és az egészben az a legjobb, hogy még jól is áll nekik. Eszméletlen sokat fejlődtek az utóbbi időben, ami főleg az élő telejsítményükben mutatkozik meg leginkább. Egységes, tiszta és jól érthető mindamellett, hogy változatos és érzelem gazdag. A nagylemezük – talán a hangzása, talán a promotálása miatt, de – nem kapta meg a megérdemelt hype-ot, így én a helyükben biztosan megfontolnék egy újrakiadást, ahol már nagyobb rutinnal és a hibákat kijavítva, az új dalokat hozzácsapva venném fel a Circum Polaris deluxe kiadást és minőségi támogatással a háta mögött sokkolnám az arra vevő közönséget. A teljesítményük ezen a koncerten ettől függetlenül nem nyújtotta azt a nagy ívű élményt, amit megszoktam tőlük, de így is nyugodt lelkiismerettel tudtam azt mondani, hogy ennek ellenére helyt álltak. A kezdetben kissé selejtes hangzás és a gitárerősítő elszállásának oka pedig kizárólag a Full Of Hell közelgő koncertjéből áradó negativitás előszele lehetett. Az átszerelés alatt pedig egy rögtönzött kooperációnak lehettünk fültanúi, amikor is Dylan a Full Of Hell soraiból és Géza az Octahedből zajháborút vívva próbálták elérni, hogy minél több embernek kezdjen el vérezni a füle. Videofelvétel itt.
A For The Kids Shows által leszervezett koncertre habár előzetesen a svéd Guilty volt bejelentve megmondom őszintén óriásit dobbant a szívem, amikor láttam, hogy zenekar csere lesz és a turnétárs nem más, mint a korábban a Make Do And Mend előtt az év meglepetés szenzációját nyújtó Full Of Hell lesz (a nagylemezükről itt írtunk). Sokan a következő Integrity-nek tartják őket, de sokan csak a műfajban kizárólag minőséget biztosító A389 Recordings egyik izgalmas új bástyájaként tekintenek rájuk. Jómagam valahol a kettő közé tudom elhelyezni a rendkívül fiatal srácok zenéjét, aminek az első számú oka az, hogy érezhetően óriási potenciál van bennük, aminek még a töredéke sem mutatkozott meg, de ezzel párhuzamosan mindent elárul, hogy tizenkilenc évesen gyakorlatilag már körbeturnézták a világot. Arról nem is beszélve, hogy a tegnapi koncert kizárólag azért lehetett olyan sikeres, mert a korábbi budapesti koncertjük híre futótűzként terjedt tovább a megfelelő körökben és mindenki tudta, hogy ha valami, akkor ez kötelező. A lelkes érdeklődők pedig egész biztosan nem is csalódtak, ugyanis Dylanék ezúttal is eszméletlenek voltak, de vagyok akkora lelki hipster hogy azt mondjam, hogy az első koncert így is köröket vert erre a produkcióra, aminek két oka lehet: egyfelől akkor és ott a meglepetés ereje volt az, ami ilyen szinten sokkolt. Másfelől a folyamatos turnézás belőlük is kivett rendesen, így koránt sem volt olyan földbedöngölő módon és szívből jövően gonosz. Ellenben a srácok koncert- és hagyományos énje közti elképesztő kontraszt puszta léte engem így is kárpótolt. A Full Of Hellre figyelni kell, mert könnyen idejekorán kultikus bandává nőheti ki magát. Bánhatja, aki tegnap nem jött le az tuti.
A bostoni New Lowsnak több mint nehéz dolga volt, hiszen a Full Of Hell tényleg pokol közeli szettje után nem kevés magabiztosságra és önbizalomra lehetett szükség, hogy színpadra merjenek állni, pláne hogy a közönség is rohamot kapott a második daltól kezdve. Így gyakorlatilag pont ez volt az, ami rá is nyomta a bélyegét Pboy-ék bulijára. Hiába erősek lemezen (Harvest Of The Carcass), hiába tartoznak a Deathwish Inc. szárnyai alá és hiába tök jófejek, azért valljuk be, hogy mindamellett, hogy egy teljesen korrekt produkciót láthattunk azért érezhetően nem laktunk velük jól. Bizonyára csak a Full Of Hell miatt, de a nálam lemezen megszokott rohadék sothern-mocsok hardcore/punk íz sokkal kevésbé jött át, mint reméltem és biztosan tudom is, hogy ezzel nem voltam egyedül. A közönség végig bólogatott és figyelt, de a feszültség lassan inkább közönybe és a koncert inkább unalomba fulladt. PBoy mindent megtett, hogy beindítsa a közönséget: humor szempontjából sziporkázott, vehemens volt és őrült, arról nem is beszélve, hogy bukfencekben is bővelkedett a koncertjük. Ez azonban nem mentette meg a bulit, aminek egyértelmű mélypontja a nagymamaszerű gitáros húrszakadása volt, ami annyira amatőr módon sült el, hogy tényleg ijesztő volt ezt látni és akkor az azt követő kínos tíz percet már szóba sem hozom, poénkodás ide vagy oda. Részemről csalódás, pedig tudom, hogy egy jó csapatról van szó és a szakadás utáni záró dalok talán az énekes bukfencei következében magára szedett mocsok miatt húsosabbak is voltak, de nekem ez itt és most, pláne a Full Of Hell után túl konszolidált és jellegtelen volt. Nem is kérdés, hogy kik voltak az est sztárjai.
