A várpalotai thrash csapatról gyakran olvashat a nagyérdemű a Nuskull-on, ám a mostani kritika, vagy inkább csak értekezés (az eltelt idő miatt) egy olyan kezdeti anyagukról szól, melyről nem túl sok információval kecsegtet velük kapcsolatban a hatalmas és végtelen világháló. A Szeptember a 3. demójuk, melyen igencsak a kezdetekbe engednek betekintést, ám már magában hordozza az új szeleket is… A tagság sokban változott, ahogy ez minden zenekarnál lenni szokott; család, munka, idő vagy személyes ellentétek, elképzelése miatt. Az ő esetükben is volna mit írni, de a lényeg, a két alapító-őstag volt, maradt és maradni is fog; Szalati Vermon Béla – basszusgitár és Korcsmár Gyula – gitár ének, a dobok terén, pedig Kulcsár József, akinek posztját azóta már jó páran betöltötték majd ott is hagyták.
Mivel demóról van szó, melyet immáron lassan 10 éve raktak le az asztalra, senki se számítson extrás döngölő hangzásra, vagy zenei tigrisekre, a
Szeptember hossza amúgy dalok száma szerint és időre is nagyjából a kislemezek kritériumait üti meg. Öt nóta alkotja melyből a
Tükrök a csapat későbbi első nagylemezére is rákerült. A címadó masszív és rendesen elhúzott kis darab, rendesen döngöl, és a korai
Metallica hatása kétségtelen, a végére a lassú szaggatás némely HC bandánál is hasonló dolgokat ad ki, míg a
Tükrök sokkal dallamosabb, szétszedettebb és keserűbb, igaz a
Metallica itt is tagadhatatlan. A
Haláltánc kezdő dallami blues rockszerű témákat pendítenek meg, és a vokál és szövegek is valami olyasmit adnak közre, nekem a keményebb
P. Mobil-os megoldások jutottak róla eszembe, igaz a refrénes részek azon már durván túl mutatnak. Amúgy szövegileg a halálra való várakozásról szól, ami azért részben eltér a
Villon-i felfogástól, a sötét középkor adta abszurd reménytől, miszerint a Halál előtt mindenki egyenlő, a gazdag és a szegény, a király és a katona… mind meghalunk, ez az élet befejező végső ostroma. A
Téboly tekinthető a legdurvább darabjának a demónak, torzított vokál, kemény szövegek, kissé a korai
Akela, de leginkább
Moby Dick szerű a dolog, igaz a
Metallica itt is jelen van, amolyan igazi thrash csapás…
Többször is említettem már
Gyuszinak, hogy mennyire jól össze tudják rakni az akusztikus dolgokat, és néha ezt nem ártana dalokon belül is alkalmazni (ahogy a
Téboly-ba is remekül illett, az a kis epikus monológ), hiszen a
Mint, ha… egy remek nóta, teljesen instrumentális, és nem szeretném semmihez sem hasonlítani, egyszerűen jó hallgatni. A riffek is szépen fekszenek rá, minden a helyén van, és szöveggel is felesleges lett volna elrontani, igaz hangulatát tekintve simán elfért volna alatta egy visszhangos
Pilisznky vagy
József Attila versszavalás, beszéd…
Az ilyen anyagoknál a pontozás igazából nem mérvadó, hiszen a zenekar semmit sem tanul belőle, maximum emlékezik a régi vagy azóta megszépült időkre, azért ha mégis csak muszáj lenne, akkor:
75%
Ide, pedig kiraktam az egész demót, szedje, hallgassa, és emlékezzen, aki csak akar…
