Stuart Mária @ Pesti Színház

Mivel előszeretettel járok színházba, ezért a közeljövőben – ha lesz rá igény -, szívesen írok recenziókat színházi előadásokról. Ez a mostani írás úgymond kedvcsináló jelleggel íródott az olvasóközönség számára, hogy tartanak-e rá igényt, vagy sem; mindenesetre nem is tartanám fel a kedves érdeklődőt, belefognék a Stuart Mária jellemzésébe.

Schiller drámájanak bemutatása már-már tradíciókkal bír a honi színházélet történetében, hiszen évtizedek óta találkozhatunk a fővárosi műsorfüzetekben az előadás címét; azonban meg kell hagyni, hogy az idő vasfogát jelen esetben sem hagyták megkopni a darabon, ezáltal – csakúgy, mint manapság számos színházban – jelen színdarab is egy radikális modernizáláson esett túl, mely ha a cselekmény kibontakozására, valamint a dramaturgra nem is hat ki, ettől függetlenül a díszletre, valamint a darab hangulatára jelentős mértékben rányomja a bélyegét. Ami viszont mindennél szembetűnőbb, s már a szereposztásnál kitűnt a gyakorlott színházlátogató számára: Eszenyi Enikő főszereplésével nem okozhat csalódást az esti előadás.

Miután beültünk az Erkélyre elfoglalni a helyünket, az első szembetűnő dolog a fentebb megemlített modernizált színtér volt, mely jelen esetben egy multifunkcionális, U-alakú, fehér geometriai alakzatot, valamint számos ventillátort jelentett; ez a leminimalizált kép összességében egyfajta utópista hatást váltott ki a gyanútlan nézőközönségből, ettől függetlenül mindenki nagy érdeklődéssel, és kíváncsisággal fordult a darab kimenetele felé. Az Alföldi Róbert megrendezésében zajló előadás két felvonása mind hangulatilag, mind a cselekmény szövevényességét tekintve elkülönül egymástól; az est első egy órájában betekintést nyerünk a skót – ám angol trónörökös – királynő elleni tökéletes összeesküvésbe, mely kimondja, hogy az angol jogszabályok ellenére Máriát nem sújthatják halálbüntetéssel, hiszen nem angol állampolgár; ám hogy ne tehessen szert megkísérelni a trónfosztást, ezért fifikás módon börtönbe juttatták, ahonnan közel lehetetlennek tűnik menekülése. A korábban könnyed életűnek vélt úrnő egy hirtelen szerelem hatására megölette uralkodó férjét, ám az új szerelem hamar elszállt, legalábbis lepel alá került; hiszen Robert Dudley, Leicester grófja (Kamarás Iván) az angol királynő elsőszámú tanácsadója, valamint titkos szeretője is egyben, kinek élete a köpönyegforgatáson alapszik, és a cselekmény kibontakozása után döbben rá a helyes irányra, ám akkor már késő.

Stuart titkos szerelmétől várja a menekülést, azonban annak passzivitását és merengését kihasználva Mortimer (Telekes Péter), a Máriát őrző Amias Paulet lovag (ki egyben titkos jóakaró is, szerepét Földi László játssza) unokaöccse felfedi tényleges szándékát; a korábban utálkozónak, embertelennek tűnő ifjú bevallja titkon táplált, lángoló szerelmét, és az üdvözítő szabadság reményével igyekszik vígasztalni a skót uralkodónőt, ám annak a franciahoni áldás eltörpül a Dudley iránt érzett vágyak mellett. Mária levelet küld Mortimeren keresztül Dudleynak a szabadulás kapcsáról, melyhez képet is mellékel; ennek a későbbiekben nagy jelentősége lesz, ám ezután nemsokkal megjelenik az állandóan fenyegetőző, a Varju Kálmán által alakított homoszexuális (és titkon Dudleyba szerelmes; ebből tudjuk meg döntéseinek sürgősségét, hiszen szeretné elszakítani a grófot mindkét nőtől) államtitkár Wilhelm, aki ismét a vallással kapcsolatosan állítja pengeélre az Eszenyi által alakított karaktert.

Mindeközben, hogy objektíven átláthassuk a szituációt, Stuart Mária fajsúlyos monológjai után betekintést nyerünk a brit királyi rezidenciába, ahol a szívtelen, és a hatalomtól ittas Erzsébet uralkodik, ki ugyanazon hibába esik bele, mint húga, ám azzal a különbséggel, hogy Erzsébet jogtalanul uralkodik Angliában. A lehangoló díszlet (Bartha Andrea mintegy noir hangulatot idézett meg, viccen kívül) sugallja a helyszín lélektelenségét, összességében a bőrruhák, a sötét tónusokban gazdag, és fényszegény közeg rideg érzést vált ki a nézőből, ami kicsit elbillenti az egyensúlyt Eszenyi cellája felé, hiszen a fényjáték (újabb pirospont), valamint a ventillátorok fel-leereszkedése mindig hangsúlyozza az adott jelenet fontosságát. Az U-alakú test éppúgy funkcionál a börtönszobában ágyként, mint királyi trónként, ám Erzsébet érzéketlen, és arrogáns megnyilvánulásai már hamar unszimpatikussá avanzsálják a karaktert a nézők szemében. Börcsök Enikő hitelesen alakítja a királynét, meg kell hagyni. Erzsébetnek a nemzetközi helyzetre való tekintettel az Anjou-házba kell házasodnia, amely újabb bonyodalmakat szül, ám ezáltal csak tovább tökéletesedhet az összeesküvés Mária ellen; Erzsébet üldözési mániája azt diktálja, hogy míg életben van, nem uralkodhat nyugodtan… Ám a közeledő házasság már gonosz kacajjal veti rá magát a Dudley és a királynő közötti viszonyra is; mindenesetre az első felvonás lezárásakor tudjuk meg, hogy Stuart másik levele, mely a királynőnek íródott, szintén kézbesítésre talált. A kérdés ekkor az volt, hogy mit rejt a levél, és teljesül-e?

Az első felvonásnak apróbb hibái voltak, azonban a sok kis hiba Eszenyi játékán kívül szinte minden számottevő szegmensben megnyilvánult. A legszembetűnőbb ezek közül a színészek közlésformája volt; a Pesti Színház rendelkezik a kellő akusztikával, azonban a színészek nagyrésze vagy fülsértő magaslatokban ordított, vagy Kamaráshoz hasonlóan szinte suttogott, és alig lehetett érteni, mit is szeretne mondani. A másik ilyen pont az indulatokban gazdag kijelentések helytelen imitációja volt, hiszen nem érződött az érzelmi töltet nagysága, a színészek testbeszéde nem ütötte meg azt a szintet, amellyel kellőképp átadták volna a hordozott jelentésmagból származó feszültséget. A harmadik, ám kisebb hiba inkább baki volt, az egyik, mikor Földi László véletlenül lefejelte a díszletet, a másik, mikor Telekes Péter beleakadt mondandójába, és négy szó után újra neki kellett futnia monológjába. Ám efelett most hunyjunk szemet, lássuk a második felvonást!

A második felvonás másfél órás hosszában kikerednek a feltörő indulatok, az intrikák, valamint minden korábbinál nagyobb túlsúlyba kerül a szexuális töltet, minden téren; a cselekmény egy félórás csúcsponttal veszi fel a fonalat ott, ahol abbamaradt, hiszen Máriát a királynő elé bocsájtják akarata szerint, hogy utoljára, több évi fogság után kegyelmet kaphasson. A dialógus feszültségben gazdag, itt éleződik ki igazán a testbeszéd súlya mind a gesztikulációban, mind a cselekedetekben. S mikor a feszültség minden téren robbanáspontig fajul, Máriából kikel a több évi fájdalom, és elhallgatott érzelem, így arat erkölcsi győzelmet a királynő felett, aláírva a saját halálos ítéletét. Az érzelmek, és az elcsendesített fájdalmak féktelen kitörése a lehető legjobb interpretációban tárul elénk, Mária karaktere ezen jelenet alatt szinte megfiatalodik, a megfáradt és legyengült királyő fél órán át újra teljes fényében tündökölhet. Ezen jelenet után a szálak összekuszálódnak, mindenki érdeke szerint cselekszik, és mindenki feljebbvalónak látja saját jövőjének alakítását, minthogy másra figyeljen. Mortimer megszervezi Márta kiszabadítását (és mást is szeretne…), ám mikor szembesül esélytelenségével, tálcán felkínálja magát Dudleynak, és mindent elárul a szabadítást illetően, aki ezt felhasználja Mária ellen.

Így szakad szét minden kapcsolat, hiszen minden szereplő a saját érdekét kívánja szem előtt tartani. A királynő bizalmasai egymás ellen fordulnak, így félreérthető, tébolyult ítéletet hoz Máriát illetően: aláírja a halálos ítéletet, ám nem ad utasítást, melyet Wilhelm kihasznál, és mindennél előbb igyekszik kioltani a skót királynő életét. Máriát halála előtt még bizalmasa, s egyben barátja, az idő közben pappá avatott Melvil gyóntatja (a vádpontok között állt az anglikán egyház elleni római katolikus vallás terjesztése is); Hegedűs D. Géza hitelesen formálja meg a hű barát szerepét, s ezután elkezdődik a megalázó, nyilvános kivégzés, ám előbb még megjelenik Dudley, kinek előzőleg betekinthettünk lázas önmarcangolásába; most döbbent rá arra, hogy Mária megszöktetésével boldog élete lenne, ám a skót királynő már elvágta minden földi kapcsolatát, semmi sincs, mi itt tarthatná; ettől a pillanattól kezdve Dudley élete pokolian sivárrá válik, hiszen rájön tettének súlyára. A kivégzést követően a királynő konstatálja tette kétességének hirtelenségét, és másokra igyekszik akasztani a vádat, ám leghűbb, s egyben legbölcsebb bizalmasa, a Tordy Géza által alakított, kulcsszerepet játszó Georg Talbot rávilágít a királynő helytelen gondolkodására, s arra, hogy ezzel mindenkit elmart maga mellől. Így minden szereplő élete üressé válik Mária halálát követően…

Mindent összevetve, az apróbb hibáktól eltekintve a modernizált közegben előadott dráma is megállja a helyét, hiszen jelentésmagja éppúgy életképes maradt nemcsak társadalmunkra, hanem minden egyes korra; miszerint a hatalom kiöli az emberből a szolgálattudat pátoszát, és degradálja azt egy megvetendő, önző ösztön-lénnyé, kinek saját fenntartása elsődlegességet élvez minden mással szemben. És azt hiszem, ezzel mindent el is mondtam.