A death metál az a műfaj, mely minden megújulása ellenére is ragaszkodik a kezdetek jól kitaposott ösvényeihez, és ezt teszi a német Mental Amputation is, nem újat, csak fájdalmat vesz és oszt. A német srácok 98-ban kezdtek Abtsgmünd-ben, nem kapkodnak el semmit, hiszen csak 2001-ben jelentkeztek anyaggal, a beszédes című Mass Crisis-sal, mely tartalmát és hosszúságát nézve egyaránt kislemez terjedelmű, majd nagy hallgatások közepette 6 év múlt el, és idén rukkoltak elő egy végre teljes terjedelmű és hangzású, igényesen kivitelezett nagylemezzel. Nem sok hasonlóan igényes szerzői kiadásban napvilágot látott lemezt fogtam eddig a kezemben (a borító és maga a CD nyomása is erősen hajaz a Meshuggah – Chaosphere külsőségeire), annak ellenére is, hogy promó gyanánt megcsonkítva érkezett.
10 masszív szám, egy fura, kissé talán Sepultura — Roots időket idéző intro, majd a Biophobia berobbanó lassú őrlése varázsolja el a bátor befogadót. Az egész lemez riffekben gazdag, s akadnak rajta igazán gyors és kapkodós részek, ennek ellenére alapvetően lassú, morajló, melyben a mély gitárok erős basszussal, károgós és gyomormozgató hörgéssel párosulva, súlyos duplázások közepette. Az egészben van egy kis old school íz, mely ennek ellenére azért mégis csak mai modernként adja vissza magát. Brutálisnak brutális, de aki jobban elmerült már a műfajban, az egyértelműen és bátran jelentheti ki, építkező, technikás és dallamos death metál, mely elsősorban olyan ismert zenekarokkal mutat komoly rokonságot, mint a Morgoth, Grave, Dew-Scented, Voice of Hate, Bolt Thrower, Benediction, vagy a lassúsága miatt a Six Feet Under. Itt-ott felhangzik egy-egy nagyon igényes és megkeseredett szólófutam (olyan Pestilence félék), s nagyon érezni, hogy a fiúk nem a keménységre, hanem a felgyülemlett ötlet megfelelő kidolgozására koncentráltak, ez így jobb is, mert közel sem férc, hanem profi munkát végeztek. A Plaguebringer kezdése pl. totálisan Morbid Angel merítés… A thrash metál jelenléte nem kizárható, de alapvetően szükségtelen is, hiszen az old school death csapatok többsége thrash fertőzte volt. Ódákat zengeni nem kell a lefektetett 50 percről, de kétségtelen, hogy kellemes és meglepően dallamos hallgatni való, melynek egyik legerősebb ismervénye az instrumentálisra (és nagyon balfasz otthoni videós semmi klip) Exit …To End. Itt is csak azt érezhetjük, amit jó pár helyen, hogy játszanak a dallamokkal, s bár a többi részen az erős death metál vokálok kétségtelenül súlyosabbnak tűntetik fel a bandát, azért itt tudás és érzelmek egyaránt szépen lépegetnek.
Mindezt egy pici rombolja a záró dal, a brutális című és tartalmú Messiah Of Nescience egy kicsit új oldalát fordítja a fény felé, bár a riffek sok helyen dallamosan sorakoznak egymás mellé, és a vége felé némi sebesség vesztést és egy nagyon apokaliptikus szólót is kapunk, azért ez a nóta leginkább death-grind, melyről a lengyel death királyok, a Vader megoldásai ugrottak be.
Zárásképpen sok mindennel lehetne még gyarapítani a kritikát, csak éppen értelmét nem látom. A felsorolt bandák alapján mindenki eltudja dönteni érdemes-e próbálkozni az abtsgmündi srácok új albumával. Engem meggyőztek!
