2007. október 26.
Viszontagságos történelmi ünnepünk előtt egy nappal került megrendezésre a Mátyás Attila alkotta új csapat, nemes egyszerűséggel M. A. B. azaz Mátyás Attila Band, vagy Mátyás Attila Barátai — kinek hogyan tetszik, ezzel a koncerttel úgy voltam, mint hajdanán az Extreme Noise Terror fellépésével anno a Trafóban. Nem akartam elhinni… és csak akkor bizonyosodtam meg, mikor szemtől-szemben láttam őket. De hogy visszatérjek az előzményekre, nekem gyermekkori nagy kedvencem (és a húgomnak is) volt a 90-es F. O. System, mellyel Attila hajdanán kellően megelőzte és meglepte a hazai zenei világot. Aztán szénné hallgattam az Action – Összeomlás és Terror lemezét is, melyeken ő gitározott, s mint később a beszélgetésből kiderült — s megint csak meglepett – dalszövegeket is írt. És akkor ne beszéljünk még a későbbi Agnus Deiről sem, melyhez egy kellemes és szerelmes hétvége láncolt hozzá immáron közel 10 éve… szóval, mint már írtam, kissé hitetlenül (rengeteg koncert marad el) és reménykedve írtam a Toxic Club vezetőségének, hogy mindez valóban lesz, és hogy tudnak-e biztosítani akkreditációt. Balázs nagyon korrekten elrendezett mindent, itt is köszönetet mondanék neki, majd leveleztem Attilával és megbeszéltem a felmerülő interjú lehetőséget. Aztán vasárnap szépen visszamentem Pécsre, s bár az interjú 17-18:00 órára volt esedékes, nekem megszűnt egy csatlakozásom, és csak 20 előtt röviddel értem be Pécsre, felügettem a Széchényi térre és a Toxic ajtajában összefutottam azzal, aki miatt mentem. A koncert viszonylag sokat csúszott, de igazából ez csak várakozás volt, hogy megteljen a hely, nem tudom mennyien járnak ezekre a Depeche Mode és Bonaza Banzai és szintipop — industrial estékre – a koncertről itt olvashatsz beszámolót – , mindesetre, míg várakoztunk addig megkezdtük a dicső múltról és a lehetőségben gazdag jelenről a beszélgetést.
– Nos, talán kezdjük az elején, hogy is alakult a kezdet?
– 1986-91-ig volt F. O. System kvázi, kis átfedésekkel utána jött az Action. Az azt jelenti, hogy 86, katona voltam Jerabek Csabi barátomékkal és Szendrei Szaszával, őspunkot próbáltunk játszani, először is a névválasztás; Fuck Off System…
– Valóban, honnan a név?
– Nem tudom, általában abban az időszakban mindenkinek ki volt az agya, és ugye akkor nyílt a Fekete Lyuk, egy olyan hely, ami underground, amit mindenki keresett. Mi voltunk kinn Nyugat-Berlinben előtte 1-2 évvel, meg szivárogtak is be hírek, zeneivilág, minden. Szóval mikor a Fekete Lyuk megnyílt az egy olyan miliő volt, egy olyan hangulat, amit akkoriban keresett mindenki. Mi igazából punkok nem voltunk soha, az már akkor működött, mi igazából mást szerettünk volna és akkor volt ilyen, hogy Mission, Sisters of Mercy, ugye ezek voltak a dark, vagy inkább gothic elindítói. Ezeket hallgattuk meg egy csomó minden mást, New Modell Armyt később, és ez így inspirált minket és ugye az elején még négyen voltunk 86-ban, így kezdtük el, és közben punk feldolgozások voltak…
Majd megszakad a beszélgetés, megcsörrent a mobilja és Attila, megmosolyogtatóan vágja ki magát egy bocsánatkérés közepette: „A fontos zenészt felhívja a haverja…” Több szempontból is meglepődtem, igazából nem élt bennem semmilyen kép, annak ellenére, hogy a munkásságát jól ismerem, de sok mindenre számítottam ettől függetlenül. Egy nagyképű zenészre, aki a múlt fényes kultikusságából ma próbál szerencsepatkót kovácsolni, és majd lenézően válaszolgat, ha egyáltalán belemegy az interjúba. Illetve, hogy már benne van a korban, és köztünk szólva is a rock ’n’ roll élet mindenfajta komolyabb kifejtéstől függetlenül is a feeling és nem az egészség záloga. Ezek a zenében zenészekként kialakult sztereotípiák mondhatni totálisan feloldódtak és éppen ellentettjük vált valósággá. Se nagyképűséget, se a múltat percenként polírozó zenész nem elevenedett fel, egyszerű, közvetlen és barátságos fickó, akiről el tudom képzelni, hogy múltjában nem kevés mély és keserű dolgot élt át, mégis képes mosolyogni és viccelődni, a korát tekintve, pedig jól tartja magát, sokkal idősebbnek hittem, köszönhető ez annak hogy a zenéin nőttem fel, és már én is egy ideje nagykorú vagyok, haha. Na de térjünk vissza…
– Bocsánat.
– Semmi baj.
– A művész úr a háttérben egy kis magánbeszélgetést folytatott, szóval akkor még négyen indultunk, kísérleti jelleggel majdnem, mert csak így ötletszerűen elkezdünk Skinny Puppy és hasonló feldolgozásokat nyomni, én nem is akartam ott énekelni. És ugye gyerekkori barátság volt Csaba, Szasza. Szaszával még mi előtte együtt zenéltünk, dobos volt akkor, na mindegy, szóval ilyen kis összefonódások, egy kis punk, egy kis buli és akkor egy év zenélgetés alatt úgy alakult, hogy a Szasza kiszállt, elment a zenekarból és akkor én azt mondtam; jó akkor maradjunk hárman, éneklek majd én, de gőzöm se volt milyen stílus, etc., és akkor kvázi kb. akkor érkezett el hozzánk a Mission. Azt mondtam, hoppá, kurvajó ez a hangulat, miegymás. Onnantól kezdve fekete ruha … meg a dob… Mert közben Koltay Tamás (ex-Mood) a dobokat próbája és felmerül annak lehetősége, hogy inkább az öltőzőben folytassuk a beszélgetést, ezzel később éltünk is, de előtte még beleástuk magunk a kezdetekbe.
– 90-ben kijött egy lemez…
– Igen, de előtt megjelent még egy demó anyag, de az tényleg nagyon underground, aztán a lemez,
amit konkrétan mindenki ismer már, az 90-ben és utána már mikor nagyon elkezdett pörögni a Fekete Lyuk egyik húzó zenekara voltunk és tényleg nagyon sok buli volt, elkezdett pörögni a dolog, és akkor leültünk a Jerabekkel beszélgetni, hogy talán pont ezt nem kéne az F. O. Systemmel, mert egy underground csapat volt, nem kell az ilyen média felhajtás, ami abban az időben nem jelentette azt. A 80-as évek végén nem volt mindenkinek lemeze, de elkezdett működni a dolog, és akkor beszéltük a Jerabekkel, hogy ezt nem kéne tönkretenni…
Ekkor már a dob és a dagadó Depeche Mode a hangszórókból arra késztette a beszélgetésbe belemerült táraságot hogy az öltözőben, némileg nyugodtabb, de egyben szocreálabb környezetben folytassuk, haha.
– Ez az átkosban nem volt azért egy utolsó dolog…
– Nem, nem, és szuperül vették, mert hogy mi a vasfüggöny mögül jöttünk, végül is magyarul énekeltünk, de angolul azért dumáltunk, a konferanszok azok voltak. De nagyon csípték az emberek és eléggé naprakész volt, itthon még akkor ezt a zenei vonalat senki sem csinálta, amit mi meghonosítottunk. Tehát nem volt ez újítás, kinn ezek már rég működtek, viszont ilyen magyar viszonylatban senki sem csinálta még akkor. És ez volt az F. O. ..
– Ami feloszlott, igaz?
– Amibe ugye bekerült Zana Zoli (Ganxta Zolee) az utolsó turnéra közös ismerők kapcsán, mivel Miklós Petivel a kezdeti dobossal már nem volt olyan a viszony és időközben azért rányomja az emberre a bélyegét, ez a systemes élet, ez a darkos dolgok nagyon beszűkítet minket, mi nem voltunk a magánéletben ennyire elborultak és ezért is nem akartunk ezzel állandóan játszani, mert azért rá kellett készülni tudod, és akkor lett egy olyan ötletünk Szaszáékkal, hogy legyen egy ilyen Sex Actionös vonal, a Cult éppen akkor kezdte el az Electricet, tehát valamilyen szinten számomra a Cult egy irányadó zenekar, és ugyanezen a vonalon mentek végig. Az undergrund dark vonaltól a rock felé és egyszerűen megihletett. Szóval csak úgy elkezdtük a móka kedvéért és kurvára bejött a Sex Action, na most, én kettőt nem akartam csinálni, és akkor mondtuk azt a Jerabekkel, hogy akkor most itt hagyjuk abba.
– Kultikusként a csúcson…
– Nem is igazán, mert akkor még nem tudhattuk előre gondolkodni 15 évvel, hogy maradandót alkottunk vagy sem, mindenesetre akkor azt mondtuk, hogy most tényleg ott vagyunk a csúcson, itt kell abbahagyni, merjük abbahagyni, nem éreztünk többet és zeneileg se voltuk egy tigrisek, és akkor elbúcsúztunk, mondtuk a Csabival, hogy akkor ennyi volt, jó ennyi volt, és pitty itt elvágtuk, ennyi volt az F. O., az utolsó bulin bejelentettük, mindenki állt, mint a hülye, hogy vége…
– A Bonanza volt még talán akkoriban hasonló, csak ők a szintipop felől jöttek…
– Hát persze, ők a Depeche Mode vonalat nyomták, mi meg ezt a goth-dark gitárzenét, és akkor utána jött a Sex Action.
– Ami egy totális váltás, teljesen homlokellenkező mentalitás.
– Totális váltás és éppen ezért volt jó, az F.O.-ban azért ha tetszik, ha nem férfiemberek voltunk, érted. Valahol kívántuk mi ezt, jól esett ez a rock ’n’ roll, csak állandóan egyfélét csinálhatsz, egyfélét ehetsz, az olyan egysíkúvá válik, és ezt tőlünk az F. O. miatt nem is fogadták volna el, ezen belül nem lehetett mást. Úgy képzelte mindenki, hogy nekem otthon még az ágyam is koporsó.
– Persze a külsőségek, de ennek egy nagy része tönkre is tette a goth műfajt.
– Igen, holott mi nem, nem voltunk ennyire radikálisak, na mindegy, és akkor, ha már váltás, akkor legyen teljes ellentéte, természetesen mondtam, hogy én itt semmiképpen nem fogok énekelni, bár a zene és a szövegek nagyon nagy részét megint csak én csináltam. De itt a háttérben maradni kurva jól esett nekem csak riffelni ezt a Cult is csinálta nagyon egyszerű rock zenét.
– Igen egy kicsit bluesos volt, ha jobban belegondolunk.
– Persze, az alapjai azok.
– Nekem a Sex Action-ről mindig egy füstős kocsma, sör vagy whisky a kezemben és szól fenn a színpadon egy nagyon mocskos, nagyon őszinte, mindenféle pózerkedéstől mentes zene.
– Hát azért pózerkedtünk ám mi rendesen, ez a western hősök voltunk, amúgy az első Sex Action nagyon húzós, ott még bluesozás nem volt, később lett. Mi mindig a saját utunkat jártuk, én legalább is, meg mindig olyan zenésztársaim voltak, hogy nem próbáltunk meg kompromisszumokat, ezzel sokszor rá is fáztunk a későbbiekben is, hogy mi azt akarjuk csinálni, amit éppen akarunk. 2-3 évenként, mikor már úgy éreztük, hogy már ebből elég, akkor szöges váltás és akkor valami teljesen újat. Ha belegondolsz az F. O. új volt, a Sex Action westernes dirty, csak Iron Maidenes tornacipős dolgok voltak, vagy az Action, akkoriban még nem nagyon volt HC banda.
– Igen, én, amikor meghallottam a Danziget, az volt az a főkapocs, ami a Sex Actionből átvitt engem – vagy inkább átvitt minket – a HC-be. Hallgattuk mi akkoriban is sok mindent, például Alice in Chains, ami még egy pici waves borultsága meg volt. Én megint rátaláltam a Danzigre, ami egy iránymutató volt, pl. a 3. Sex Action lemez komoly Danzig hatást kapott és az keveredett aztán valamilyen módon a Biohazarddal a fejemben, mert abban megint megláttam egy új kifejezési módot. A Sex Action kicsit bluesos, sex, baby, pia, rock’n’ roll, elmondtuk, amit elakartunk. Mondjuk el még egyszer? Nem. Fogtuk magunkat és akkor megint egy ilyen erős váltás, hajak levágva — legalább is Szaszának és nekem és gyerünk! Riffelés és Biohazard!
– Ha jobban belegondolok én kis pöcsösként az Actionnel ismertem meg a HC-t, csak később jött számomra az AMD, Leukémia, Necropsia, etc. Tehát mondjuk ennyi volt az ismertebb ős HC idehaza…
– Igen, én most visszanéztem mikor a 95-ös lemezbemutatónkat, símaszkban kezdünk és mondtam és nem csak én, mások is, ha angolul éneklünk, és kinn vagyunk nyugaton, simán megeszik, csak megint az volt hogy, azt csináltuk, amit mi akarunk, és itt tört meg a zenekarban valami és köztünk is ezáltal, lendület, bármi, mert a nem ette meg a közönség. Az a fajta sörös, motoros, bluesos rocker nem kedvelte azt a fajta Actiont, amit mi játszottunk, mély közönsége, pedig nem volt.
– Én még emlékszem, hogy az Összeomlást másoltan kaptam meg kazettán, és anyám állandóan kivetette velem a szövegek miatt, haha.
– Igen, ez a részünkről megint csak egy újítás volt, csak ez egy picit derékba törte a zenekar lendületét és hát az életmód is. Szóval, amiken végigmentünk, nagyon nagy család voltunk, az F.O. is nagy volt, de akkora soha sem, mint a Sex Action. Tényleg tűzbe mentünk egymásért, együtt csináltuk a cucctól a bármi…
– Említettük hatásként az Actionben a Biohazardot, azért ha belegondolunk, az Összeomlás utolsó dala a Ganxsta mix a Kártel alapjait adta, és nem csak szövegileg, és ha így nézzük, akkor az Onyx is ott van…
– Igen, de az már elővetített Zana Zoli, 
akkor megint csak eggyel tovább akart lépni, de mi ebben nem akartuk követni, szóval az a rap ott már nem, és megszakadt, elindult mindenki másfele, az életmód, ami volt az azért felőrölt minket, aztán mondanom se kell nekem jött egy újabb váltás, ami megint nem nagyon csinált senki
, ez pedig az Agnus Dei volt, az pl. úgy jött hogy egy Danzig nótát játszottunk a Dirty Black Summert, csak úgy megint a tréfa kedvéért összeültünk négyen, a Robi volt Slogenből és a Wellingtonból, aztán Újvári Petya a Bedlam-ból illetve Pálvölgyi Gábor a Southern specialból. Szóval csak a móka miatt eljátszottunk egy Danzig dalt, és megint csak annyira jól sikerül a dolog, hogy úgy maradtunk, és akkor jött egy 3 év az Agnusszal, ami egyfajta — sokan azt hitték, hogy újra F. O. lett.
– De ez így is van jól, inkább az F. O. System fele húz az Agnus Dei, mint az Action vagy Sex Action…
– Igen, mivel én énekeltem, és tudtam, ha én csinálom, akkor sokkal emocionálisabb, kicsit befordultabb lesz a dolog. Az Agnus azért kategóriákkal inkább kifele nyíló volt.
– Igen, de azt nem is vállaltam, ha én állok elől a mikrofon előtt, akkor mindig van egyfajta karakter, amit mindenki megismer, még ha poposat is játszok, érzik benne azt a fajta kis dark, azt a kis befordultabbat.
– Terror azért sokkal keményebb lett, mint az Összeomlás…
– Így van.
– És van egy nagyon szép szóló rajta, ami a HC-re nem volt jellemző, pl. a Heroin mélységére gondolok…
– Én azért ezeket, figyeltem rá, hogy legyen egy-kettő olyasmi.
– És az Agnus után mi történt?
Szóval elkészült, aztán elköszöntünk egymástól. Aztán egy picit ezek után visszavonultam, ez egy kicsit sok volt az elmúlt években, kicsit feltöltődni, regenerálódni. Közben elkezdtem filmekhez zenét írni, egy barátom megkért és a mai napig természetfilmeket készít, nagyon sok fesztiválon lép fel vele, ilyen filmfesztiválokon és megkért, hogy csináljak az egyik filmjéhez zenét, ez volt lassan 6 évvel ezelőtt, és most már odáig fajult a dolog, hogy nem rég volt a szlovákoknál egy nemzetközi természetvédelmi bemutató, és megnyertem a legjobb természetfilm zenei díjat.
– Gratulálok!
– Köszönöm szépen, úgyhogy ez az én kis háttérmunkásságom, amikor elkezdtem az első szólólemezt kiadni, akkor megint csináltam egy úgymond huszárvágást, akik úgy igazából szeretik azokat, amiket készítek, azok tulajdonképpen elfogadják, és meg is értik, mert érzik benne azokat az ízeket. De ez egy olyan soft lemez lett, nyugisabb, a Föld és az ég címmel, és ez a részemről egy kis tiszteletadás azoknak, akiket én nagyon szerettem. Nem kellett senkihez sem alkalmazkodnom, elkészült, így jól esett, aztán eltelt pár év, és ez adta az ötlete, hogy Mátyás Attila szólóember, szólítsa lettem és marad ez valószínűleg így, és jött a segítség, a Band, amiben a fiúk egy éve vannak benne, több taggal is próbáltam zenélni. Csak hát mindenki ezerféle helyen játszik, és talán akkor most ez az a csapat, ami a legerősebbnek érzek. Ez alatt az egy év alatt, Koltay Tamás – dobol, Bense Sanyi — basszusgitározik, Kovács Levente — manager, haha, úgy vettem észre, hogy újra a markánsabb, erőteljesebb zenei világ felé ment el, megyek el, együtt. És az egy év alatt szépen lassan, elkezdtek születni olyan dalok, amelyek legkésőbb november végén megjelennek valamilyen formában, és ez most a jelen… Tehát most megint csak visszatértem ahhoz — nagyon sokak örömére — akik imádták az eddigi zenéket is csak várták, hogy mikor lesz kicsit erőteljesebb, kicsit darkabb, kicsit Cultabb, kicsit az a fajta, amiket én előszeretettel játszok.
– Természetesen a mostani lemezen a Depeche Mode és a Cult, nekem ők, két olyan zenekar, melyek mindent visznek.
– A korai vagy a régi?
– A Cultnak mindegyik, a Dreamtime. A Love-os időszaktól kezdve egészen a kosos albumig bezárólag, bármit készítettek, nekem ott van a CD-tartómban.
– Alapbanda, alapművekkel, és mi a helyzet a Depeche Mode-dal?
– Az ő esetükben a Violator esetében vett először kezébe gitárt Martin.
– A rózsás borító?
– Igen, és azt mondtam; na innen, imádom a hangulatát, és amit művelnek.
– Az a csodálatos bennük, hogy állandóan újítanak valamit, pl. a kísérleti dolgaik, mikor hordókon játszottak…
– De én azt mondom inkább, hogy a zenei világa és a szövegei, ahogy és amiről énekel Dave és Martin, amiket alkot, szinte nincs olyan, ami nem fog meg. Ez az a két zenekar, ami számít a nekem a kezdetektől fogva. A Duran Duran is, csak az még fiatalabb koromban, haha. Ami még nagy kedvenc az a Monster Magnet…
– Tehát a pszichadelikus rock zene, rengeteg fertőzöttséggel…
– Igen, de bennük az a jó, hogy nagyok sok ötletet ötvöz, tehát valamilyen szinten rockzene, de egyben több is annál. De nagyon naprakész nem vagyok a mai zenékből, mert olyan áradata van, hogy képtelenség követni.
– Igen, otthon van egy stúdióm, amit én készítettem a visszavonult évek alatt, ez a Merkaba stúdió, illetve a saját lemezemet is ott csinálom, meg zenéket, és egy csomó munkát, dolgozgatunk a fiúkkal.
– Mocskos anyagiak, de ilyen világban élünk; meg lehet ebből élni?
– Hát, ha most nem a diktafonodnak mondom, akkor kurvaszarul, haha. Csak a zenéből, ha managerünk Kovács Levente nem intézi el perceken belül, hogy többszázezres közönségnek játsszunk, akkor kurvanehéz. De van az ember annyira fanatikus és őrült, és egyszerűen csinálja akkor is…
– Hány éves vagy?
– 44.
– Van családod?
– Van, persze, feleségem.
– Szóval a jelen az, hogy a banda, és hamarosan kijön egy lemez… elméletileg pár héten belül.
– Igen, igen. Már igencsak a finisében járunk, november közepére meglesz szerintem.
– Milyen címmel?
– Hát munka címe van, hogy kurvajó lesz, haha. Levente barátom mondta, hogy legyen a címe: Mélyen. Ebben nagyon sok minden benne van, szóval ez most a munkacíme az anyagnak, 2007-es és pont azok a hatások lesznek benne, amiket szerettek azok, akik követték a munkámat, vagy munkáinkat. Szerintem jó kis lemez lesz.
– Reméljük, és legyen ez a végszó. Köszönöm szépen az interjút!
– Én is köszönöm szépen, peace and love!
