A Northland olyasmi, amely valószínűleg nagyon kevés embert fog érdekelni, de mivel már csak az elkészült interjúkról és megjött promókról fogok írni, mielőtt elhagyom az oldalt és annak talán egy kicsit egysíkú közösségét, megemlékezek még ebben az évben hébe-hóba egy-egy olyan zenekarról és albumról, melyekre gyakran hivatkozom a kritikáimban. Nos ilyen halmazt képez a lengyel Northland is, 93-ban alakult Gdańsk-ban, mindössze egy EP-t, 3 demót és egy nagylemezt hozott össze Nahald, akinek gitárok terén segítségére volt vendégzenészként Beliar, de megkímélem a nagyérdeműt, hogy leírjam a projecteket, hiszen úgysem ismerik egyiket sem. Kásás black metállal kezdtek, melyekbe lassan beleivódott némi tipikus lengyel folklor, aminek a vége az lett, hogy az utolsó 98-as demójuk, a Nightspirit, már teljeséggel gitároktól mentes neoklasszikus ambient lett (melyet tudtommal Nahald már teljesen egyedül készített el). Na de térjünk vissza a kritikánk tárgyához, a 96-os Czernoboh-hoz… gyermekkorom egy nagy emlékére, mellyel megismertem a depresszív és melankolikus black metált.
12 számot tartalmaz közel egy órában taglalva a pagan érzésvilágát, egyszerű de annál hangulatosabb fura gitárhangzással, a vokálon kívül szinte semmi sincs benne, ami a Black metál jól kitaposott ösvényeire vinné a bátor hallgatót. A mondandó lengyelül van, ám a booklet tartalmazza angolul is a szövegvilágot, mely szomorú, és életunt, mégsem mizantróp. Zeneileg, pedig hihetetlenül kiélt és megkeseredett,
Nahald orgánuma, pedig megint csak furcsa, paródisztikus, mely bár illik a zenéhez, de ha mindezt dallamos énekkel adná elő, akkor azt mondhatnánk rá, hogy valami post-doom dolog… ezzel elárultam, hogy nagyon lassú és kimért, tele tipikus lengyel folk témákkal, melyek mind a gitárokból (mint akusztikus), de elsősorban a billentyű motívumok teszik fájdalom érlelté. A hangzás kellemes, ám a zene nyersessége és egyszerűsége miatt nem egykönnyen emészthető, még ha teljesen tiszta tételeket is tartalmaz. A vokál alapvetően károgás, néhol ilyen-olyan torzítással, de tartalmaz a vége felé dallamos éneket (és zeneileg is egyre akusztikusabbá lesz), elsősorban epikus, lírai beszédeket, suttogásokat, megmutatva egy világot, mely a föld alatt, s felett egyaránt halott és élhetetlen. Nem is nagyon borzolnám tovább a kedélyeket, mint már írtam, kevés embert érdekel, de azok biztosan magukba tudják olvasztani maradéktalanul, mivel az alapvetően pagan zenékkel foglalkozó Astral Wings Records azóta meg is szűnt, ahogy a zenekar is, így közzé teszem a neten fellelhető linket az albumról
ITT. (a jelszó pedig: thetruewarmongers)
Nem nagyon tudok mit hozzáfűzni, a leírtakhoz, számomra ez egy remek emlék, mely rengeteg keserű és kellemes élményt idéz fel önmagamban elsősorban önmagamnak, aki esetleg vevő, a nem színpadi, mély és nehezen szokható kissé talán besorolhatatlan (de azért Black metál) anyagokra, az bátran próbálkozzon! Mindig rossz érzés belátni mennyire sok banda van, és milyen könnyen és nyomtalanul tűnnek el a múlt temetőiben…
96%
