2007. október 14.
Igyekszünk tudatosan alakítani a dolgainkat, bár mindig adódhatnak váratlan fordulatok.
A CDT utolsó időszakában picit túl lett feszítve a húr nyomulásilag, úgyhogy a Mangod-nál eggyel lazábbra fogtuk a tempót. Jólesett elbújni a próbahelyre, ahol persze az első perctől folyt a megfejtés, tervezgetés. Közben némileg megváltoztak a körülményeink, például felköltöztünk Pestre, és úgy alakítottuk a dolgokat, hogy mindenkinek jó legyen, lehetőleg hosszú távon. Sokat zenéltünk, ízlelgettük az új ötleteket, és ahogy mondod, hagytuk beérni a dolgokat. Úgy voltunk vele, hova kapkodjunk, még a végén leverünk valamit. Aztán egyre erősebb lett a késztetés, hogy megmutassuk, min ügyködünk, úgyhogy felvettünk egy demót, és beneveztünk a Tehetségvadászatra, hogy visszaszivárogjunk a köztudatba.
A Viva Jim Beam tehetségkutatót megnyertétek, erről beszélj, kérlek kicsit bővebben, hogy zajlott ez az egész, milyen csapatok léptek még fel, számítottatok-e győzelemre, s hogy fogadta a zsűri a Mangod-ot?
Nagyon érdekes kaland volt! Életünkben nem tehetségkutatóztunk, de ez így, új zenekarként túl jó lehetőség volt ahhoz, hogy kihagyjuk. Úgy tűnt, kap némi publicitást a dolog, és bíztunk benne, hogy a nevünket beljebb tudjuk taszigálni a köztudatba. No meg nyereményügyileg sem a szokásos „fődíj: gitárkábel” kategóriába esett, úgyhogy belevágtunk! Nem mondom, hogy nem éreztük hülyén magunkat eleinte, hogy zsűrinek zenélünk, de a középdöntőn valahogy túljutottunk, a döntő pedig a Szigeten volt, normálisnak mondható koncertkörülmények között, és hát úgy tűnik nekünk sikerült a leginkább legyőzni a lámpalázunkat. Amúgy nagyon jó zenészekkel, zenekarokkal voltunk körülvéve, nemigen számítottunk rá, hogy nyerhetünk. Nekem a Gonzo, a Destrado, a Bla! és a H.E.R.O. tetszettek a legjobban, de minden bandának voltak kiemelkedő pillanatai, zenészei. Valószínűleg a határozott fellépésünk adta el a produkciót, hiszen a zsűri alapján tutira vettük, hogy valami kevésbé karcos-hangos brigád viszi el a pálmát. Gondold el: Uj Péter, Somló Tamás (LGT), Csejtei Tamás (Back II Black), Varga Zsuzsa, Rókusfalvy Pál (Danubius), Majsa Tibor (Viva) voltak a bírák… Tudom, underground körökben illik fikkantani az ilyen dolgokat, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem esett jól az elismerésük.
Érezhető-e, hogy ettől a győzelemtől megnyíltak új kapuk a csapat előtt? Egyáltalán, (a stúdióidőt, hangcuccot leszámítva) lehet-e profitálni egy ilyen eredményből?
Sokan elcsíphettek minket, akik amúgy nem feltétlenül, a Vivás bejelentkezések, a Danubius-os interjú, vagy éppen a Szigetes döntő kapcsán, persze azért nem kellett tömeghisztériától tartani. Promóciós szempontból sem rossz, ad valami hivatkozási alapot, ami nem árt ezekben a mai komplikált időkben.
A külföldi koncertek hogy sikerültek, milyen reakciókat kaptatok az osztrák közönségtől? Mennyiben állnak másképp a zenétekhez az ottani emberek, mint itthon?
Abszolút pozitív élményeink vannak, attól függetlenül, hogy ott sincs kolbászból a kerítés. Alapvetően nincs nagy különbség, érezhető, hogy van miből választaniuk, rengeteg a koncert, de érdeklődőek, nyitottak az új bandákra. Nincs talán akkora kasztosodás stílusilag, úgy értem, a kőkeményeknek sem ciki bevállalni, ha tetszik nekik ez a lájtosabb megfejtés is. Sokszor pont az a brigád lelkesedik a legjobban, akikről a pólók alapján leginkább teljes érdektelenségre számítunk. A mi oldalunkról nézve pedig amellett, hogy alapból jó kaland külföldön zenélősdit játszani, mindig érdekes megfigyelni egy „szűz” közönség reakcióit, hogy jön le nekik a zenénk. Meg persze baromi jó, amikor már ott is vannak ismerős arcok.
A lemezfelvételek 2006 decemberétől zajlottak idáig, 4 részletben. Hogy kell elképzelnünk ezt a négy részletet, miért alakult ez így? Mi történt az egyes részletekben?
A lemezfelvételek a Fader stúdióban zajlottak, Scheer Viktor „Max” és Farkas Csongor irányításával. Ez egy elég új stúdió, a lemezfelvételekkel párhuzamosan épült-készült, mi voltunk az egyik első munkájuk, ami persze nem feltétlenül a legkényelmesebb, legbiztonságosabb megoldás, sőt akár hívhatnánk zsákbamacskának is, de egyrészt bíztunk bennük, másrészt nem is nagyon ugrálhattunk, mert sajnos még mindig nem találtuk el azt a bizonyos 5 számot. Szóval úgy állapodtunk meg, hogy a kényelemből engedésért cserébe kapunk egy relatíve kötetlen időbeosztást, ami már régi vágyunk volt. Hiába készülsz fel előre, a stúdiókörülmények mindig egy csomó ötletet adnak, és nagyon jól esett, hogy most aránylag sokat ki is próbálhattunk. Persze ne úgy képzeld, hogy decembertől ki se mozdultunk a stúdióból, azért ők sem egy karitatív intézmény, meg dolgoztak közben másokkal is, és a Maxnak is voltak egyéb munkái. De mivel nem kapkodtunk sehova, még akár jól is jött, hogy a négy 1-2 hetes szessön között volt időnk átgondolni a dolgokat.
Az első részletben felmentek a dobok, aztán a gitárok, az ének, és végül a keverés-maszter. Nem mondom, hogy nem voltak néha izgalmak, de ami a lényeg, hogy eddig egy esetben sem állt ilyen közel a végeredmény ahhoz, amit elképzeltünk.
Miért esett a választás erre a stúdióra? Scheer „Max” Viktor mit tudott hozzátenni a Near Life Experience dalaihoz, beleszólt-e a kreatív folyamatba?
A Fader stúdióval valójában kölcsönösen találtuk meg egymást, személyes ismeretség alapján. Tudták, hogy érik nálunk a lemez, mi meg tudtuk, hogy bár új a stúdió, de nagyon elhivatott a brigád, és rábeszéltük egymást. Szerettünk volna kicsit kísérletezni, nem csak egy úgymond „jó hangzást” ráhúzni a dalokra, és velük volt rá esély, hogy össze tudjuk hangolni a lehetőségeinket a terveinkkel. Max-szal pedig már a CDT időkben is jól tudtunk együtt dolgozni. Adott volt a közös hullámhossz, bejön neki az is, amerre tapogatózunk, szóval elég egyértelmű volt a csatasorba állítása. Mint egyfajta producer, rengeteg múlik rajta, például, hogy mennyire tudjuk átadni neki az elképzeléseinket, az egész anyag megszólalásáról, a hangulatról, amit kelteni akarunk, hiszen ő fordítja le „stúdiós nyelvre”, mármint hogy mit és hogyan kell beállítani, hogy elérjük a kívánt hatást. Sok jó ötlete volt, ahogy a stúdió főnök Csongornak is, hogy mit hogy kéne, hogy otthon hallgatva is elkapjon a dolog, ne csak koncerten, csutka hangerőn. Mi meg nyitottak voltunk a véleményekre, legfeljebb nem hallgattunk rájuk :-) Rengeteget tanultunk, egy ilyen lemezfelvétel, főleg a megfelelő munkatársakkal, felér egy intenzív tanfolyammal. Persze voltak érdekességek, meg viták is, de igazából tök jól esett, hogy ennyire pörgött mindenki, hogy ők is ennyire magukénak érezték a produkciót, amiért köszönet illeti az összes segítőnket!
A kreatív folyamat hogy zajlott, ki volt a fő dalszerző, illetve kié a döntő szó, ha valamiben nem értetek egyet dalszerzés közben?
Nincs recept, bárkitől jöhet az alapötlet, ami megindítja az agymenést, és utána addig gyúrjuk a dolgokat, amíg össze nem áll a kép. Van, amikor szinte az alapötlet már maga a dal, van, hogy hetekig ízlelgetjük, mire kiderül, milyen is akar lenni valójában. Mindannyian valamennyire másfelől közelítjük meg a zenét, de szerencsére abszolút létezik a Nagy Közös Érzet, amikor mindenki magáénak érzi a dalt. Amúgy meg nem vagyunk szégyellősek, amíg valakinek valami kehéje van, úgyse hagyja annyiban :-)
Kész dalokkal vonultatok stúdióba, vagy még a felvételek alatt is módosítottatok az új számokon? Melyik dalok álltak össze a legnehezebben, melyekkel kellett a legtöbbet szenvedni, illetve melyek álltak össze a legkönnyebben (gondolok itt akár a zenei alapokra, akár a dalszövegekre, akár a véglegesítésre)?
A dalok nagy része készen érkezett a stúdióba, de volt olyan is, amin egész sokat változtattunk. Most így nem akarnék kiemelni példákat, mindegyikkel annyit foglalkoztunk, amennyit csak tudtunk. Persze bármennyit is agyalsz egy dalon, mindig lehetne még mit csiszolgatni rajta, de van egy pont, amikor el kell engedni. Mivel a zenénk az összhatásról szól, nem a technikai bravúrokról, inkább arra koncentráltunk, hogy mit akarunk érezni visszahallgatás közben, és a szerint nyúltunk bele elsősorban a harmóniákba. De most lövök magam elé, mielőtt belemennék a megfejtésbe :-) nagyon szeretem a zenélésnek ezt a részét, napokig tudnék pofázni róla.
Véleményem szerint a Near Life Experience lemez valahol folytatja a Versus dalközpontú megközelítését, ugyanakkor egy teljesen más stílust, egy új zenei ösvényt, megközelítést mutat. Mi az, ami alapvetően más jelen csapat esetében, mint a CDT-nél, illetve máshogy álltok-e ma a zeneszerzéshez, mint korábban?
Azt a kurva, milyen kérdés :-) hát mi vagyok én, okos?
Szóval, ami elsőre szembetűnő, hogy dallamközpontúbb lett a zenénk, ezáltal szellősebb is. De ez nem egy vadiúj dolog, ez a folyamat már a CDT utolsó időszakában elkezdődött. Igyekeztünk még inkább odafigyelni a részletekre, visszabontottunk mindent az alapokig, és megnéztük, mi az, ami az erősségünk lehet, és mi az, amit csak szeretnénk, de nem megy :-). De ez csak az eszköztárra vonatkozik, zeneileg nem erőltettünk semmit, ami jött, abból próbáltuk meg kihozni a maximumot. Igyekszünk minél több időt szánni egy-egy ötletre, hogy megmutassa az igazi arcát, és aztán már hagyjuk, hadd vezessen. Illetve dal szempontból sokkal kritikusabbak vagyunk, igyekszünk kiszórni minden oda nem illő, mondhatni öncélú sallangot. De úgy érzem, még csak az út elején vagyunk, mondhatni összerántottuk az alapokat, most már van mire építeni. Rengeteg ötletünk van, már most izgatottan várom, merre terel minket a közös nevezőnk.
Egyetértesz-e, ha azt mondom, a Mangod Inc. zenéje, és az „Élet-közeli élmény” lemezcím de még a demo három dala is érezhetően kevésbé dühös, valahol nyugodtabb, érettebb, mint a CDT volt?
Igen :-)
Az új dalok közül (s itt szeretném, ha mindegyik tag mesélne kicsit) kinek melyik a kedvence, vagy ami valamiért nagyon megragadta, s miért?
SZABI: Nekem az Answers: modern gitárok, fogós verze, majd refrén, egyszerű, de nagyszerű, egyből hat, nincs kecmec :-)
GÁBOR: A New Revolution, mert cool a középtempós groove, az atmoszféra, és a stíluskavalkád is kellemesen mérgező.
PETI: Nekem is a New Revolution a leg, de hogy ne ugyanazt mondjuk, a másik nagy kedvencem a The Flood. Mert… csak :-)
PERSO: Bár az újabb zöngemények kicsit háttérbe szorították, mégis legyen mondjuk a Thank You Good Night. Mert frappáns, kerek, egyenes rock dal, kellemesen sötét hangulattal. Nekem ennyi elég a boldogsághoz :-)
Mely dalok szerepelnek majd a koncertprogramban, melyikre lesz klip, s milyen videot várhatunk; sztorizós, vagy koncertvideo lesz?
Mindegyik dalt játszottuk már koncerten, az akusztikus kivételével, de arra is vannak ötleteink. Klipügyileg, mondanom sem kell, szívünk szerint minden dalra forgatnánk, ha már egyszer „filmzenemetal”, ugye :-) Valószínűleg a The Flood és az Eyes Don’t Lie lesz az első két delikvens. Egyszerű klipekben gondolkodunk, mert bár szívünk szerint már forgatnánk is a Mátrix 4-et, az anyagi lehetőségeink inkább a próbatermi egy kamerás hómvideó felé tendálnak :-) Szerencsére a Pixelfilmes srácokkal nagyon jó a kapcsolatunk, ők meg szeretik a kihívásokat, hát tőlünk megkapják :-) Most folyik az ötletelés, mitagadás, vannak elég vadak is, majd meglátjuk, mit lehet, mit nem.
A Pixelfilmes ismeretség hogy jött? A borító tervezésében szabad kezet kaptak, vagy volt előzetes elképzelésetek?
Velük is még a CDT-s időkben haverkodtunk össze, ők készítették a What We Want klipjét. Aztán kölcsönösen kerestük egymást, és mivel elkaptuk a hullámhosszt, egyre több mindenben közösködünk, nemcsak klip, de weboldal, hirdetések, és a lemez borítója is az ő művük. Volt előzetes elképzelésünk, de a megvalósításban aránylag szabad kezet kaptak. Nyitottak vagyunk az ötleteikre, mert vannak nekik, és ráadásul jók. Meg persze ők a szakemberek, ők tudják, mi kivitelezhető és mi nem, mi fog mutatni, mi nem – magabiztos gyerekek vagyunk, de véletlenül sem hisszük azt, hogy mindenhez értünk. Általában megtámadjuk őket valami alapötlettel, ők kidolgozzák, és addig egyeztetünk, amíg oké nem lesz a dolog, mindkét oldalról.
Kicsit elmélyedtem a szövegekben, s nekem úgy tűnik – nyilván ez szubjektív – mintha elég sok dal foglalkozna azzal, persze burkoltan, hogy az emberek merjenek tenni önmagukért, s a saját életüket éljék, s csak így lehet teljes életük. Innen pedig már kapcsolódik a lemezcím is – ez a Ti élet-közeli élményetek, hisz a ManGod Inc. is a saját útját járja. Te hogy látod ezt?
Igen, fel-felbukkan az önmegvalósítás témája. Érdekes, hogy sokan úgy akarnak önmaguk lenni, hogy egymást majmolják, akár zenében, akár külsőségekben. Ráadásul, miközben nem győznek valahova tartozni, meg megfelelni a saját közegük elvárásainak, hülyének nézik a másik, de pepitában mégiscsak ugyanolyan szcéna képviselőit. Most persze nem a 16 évesekről beszélek, amikor még az útkeresés zajlik, hanem – elvileg – felnőtt emberekről. Valamiért nagyon szeretünk falakat húzni, de még jobban félünk az önálló gondolatoktól, ami kissé paradox dolog, de mindegy. Szóval ilyen hülyeségeken is szoktam agyalni, sok egyéb még nagyobb hülyeség mellett, aztán jól ráöntöm őket a gyanútlan hallgatóra :-)
Az Életközeli Élmény amúgy onnan jött, hogy a mi kis hétköznapi életünkbe a zenélés visz színt, amikor úgy érezzük, hogy na ez az, ez most olyan, mintha élnénk. A stúdiózás alatt ez fokozottan jelentkezett, hiszen voltak időszakok, amikor szabit vettünk ki, és meló helyett irány a stúdió, és agyalás a dalokon, tisztára, mint a nagyok! Na mondanom sem kell, az nagyon ment :-)
Illetve, amit még leszűrtem, mintha az önmagunkkal, a belső démonokkal vívott harc is megjelenne egy-két szövegben. Tudom, a zenészek általában nem szeretik megmagyarázni a szövegeket, én mégis azt kérem, kicsit beszélj arról, neked mit jelentenek, illetve mik az album fő gondolatai!
Hú ez nagyon hosszú lenne, vagy könyvet írsz? :-) Tényleg azt tudom mondani, hogy olvassátok el a szövegeket, nem akarnék belemagyarázni olyan dolgokat, amik lehet, hogy nincsenek is bennük, csak én képzelem oda őket.
De mondhatjuk, hogy a „merj önmagad lenni” az egyik fő motívum. A zenénket is igyekszünk meghagyni egy szabad, kötöttségek nélküli valaminek, jön, ami jön alapon, ami ugye nem túl kifizetődő egy stílusokban gondolkodó közegben, de mi így érezzük magunkénak. Tudom, hogy már nemigen lehet merőben újat kitalálni, legalábbis ha rajtunk múlik :-) de így mégiscsak van egy olyan érzetünk, hogy ez, amit csinálunk, ez a miénk.
A The New Revolution szövege, akár az emberek önbecsapásáról is szólhat szerintem, amikor valamit „újnak” állítanak be, pedig valójában nem változott semmi. Főleg a mai vallásoknál érzem ezt, mikor alapvetően nem segítenek az embereken, csak új hiedelmeket adnak nekik, mivel a régi már elkopott frázissá vált, talán ez is lehet az az „új” revolúció?
Na látod, erre például nem gondoltam :-) de persze, hogyne lehetne. Én úgy általában a forradalmian újként beállított dolgokra gondoltam, amiktől térdre kéne esnünk, és amikről rendszerint kiderül, hogy valami régi, jól ismert humbug, új köntösben, kicsit átfogalmazva. Nagyon szeretjük beszopni az ilyeneket, ahelyett, hogy megpróbálnánk kicsit előrébb látni az orrunknál. Bár végül is nincs azzal semmi gond, ha valaki szeret lelkesedni, csak úgy, a fíling miatt, csak akkor nem kell meglepődni, ha kiderül a beborul.
A Cut Your Strings lassabb, balladisztikusabb felfogású, honnan jött, kinek az ötlete volt ez a dal?
A dal alapja Mohán született, ahol minden nyáron eltöltök egy kis időt, feltöltődni, távol a nyüzsgéstől. Egy kellemes kis nyaralót képzeljetek el, a falu szélén, ahol nagyon bele lehet feledkezni a gondolataidba, és nyári estéken, a függőágyban, a veteményeskert megdézsmálása után nagyon el lehet kapni a southern életérzést :-) Nem is akart több lenni, csak egy ilyen hangulatfestés arról, amikor egy kis időre elhiszed, hogy szabad vagy. Aztán a szöveg már később született, a dolgos hétköznapokon, úgyhogy jól be is szólok magamnak, hogy dehogy vagy te szabad, öcsém, csak egy marionett, aki szabadulni akar. Néha szoktam így beszélgetni magammal, de nyugi, semmi komoly :-)
Mik a tapasztalataitok, akik korábban szerették a CDT-t, azok mennyire fogadták el a ManGod Inc. zenéjét?
Mi úgy vesszük észre, hogy a legtöbbjüknek bejön. Persze szokniuk kell, hiszen sokat változott a zenénk, de nem mondanám, hogy nagyobb a szórás, mint a Versus-nál. A CDT-nek is volt egy sajátos hangulata, ott is keveredtek a stílusok, ha nem is ennyire, és ott is valamelyest más és más volt minden lemez, szóval megszoktuk, hogy van, aki könnyebben, van, aki nehezebben emészti meg, hogy mi bizony megyünk a saját fejünk után. És a másik oldalon pedig baromi sok új ember érkezett, akinek a CDT nem annyira, de ez már sokkal inkább. Ez egy ilyen dolog, és ha hagynánk magunkat befolyásolni, már nem lenne őszinte a zenénk. Szori, de ez van.
Mik a terveitek a jövőre vonatkozóan, illetve mi az, amit szeretnétek elérni a jövőben?
Tesszük a dolgunkat, nyitott szemmel járunk, és lesz, ami lesz. Nagyjából sikerült már kitapasztalnunk, mi hogy működik, és igyekszünk úgy csinálni a dolgokat, hogy hosszú távon is tudjunk működni, mert nagyon szeretjük ezt az egész zenélősdit!
Végezetül szeretnék még egyszer gratulálni a lemezhez, köszönöm az interjút, s remélem, találkozunk a koncerteken!
Ámen! :-)
Photos by http://www.mangod.hu/
