Fish – 13th Star

Be kell hogy valljam, de a 2007-es évben talán kedvenc skót kertészemtől vártam új szólólemezt, pláne ha figyelembe vesszük a két évvel ezelőtti – szintén előzetes bejelentés nélkül napvilágot látó – Bouillabaisse címre keresztelt, összefoglaló műnek szánt lemez kiadását, valamint a már szinte megszokottnak mondható alkotói csendet Derek körül. Ám a derült égből villámcsapásként érkező 13th Star közelsem számít hullócsillagnak, sőt! Az én szememben (s gyanítom, ezzel nem vagyok egyedül) már az első hallgatás után legyőzte az idei Marillion korongot…

…bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az engem csak a Fish kilépéséig felvett Marillion albumok fogtak meg (Misplaced Childhood, ugye nem kell ragoznom… hehe), Steve Hogarthtal sincs semmi bajom, csak hiányolom belőle azt a jellegzetes életszemléletet és előadásmódot, amit Fish közvetít a mai napig, s ahogy azt az új nagylemez is bizonyítja, a Mester még mindig képes frissíteni saját repertorárjában anélkül, hogy az az eddig megszokott minőség rovására menne.

Fish jelenléte azért dícséretes a jelenkor zenei felhozatalában, hiszen 49 életévével, és temérdek élettapasztalatából fakadó gondolataival talán éppúgy képes lehet hatni egy fiatalabb generáció érdeklődőbb rétegére is, mint a régebbi rajongókra, azonban utóbbiak számára felesleges bármit is bizonyítani, hiszen aki ízléses, és változatos progresszív rockot szeretne hallgatni, az előbb-utóbb úgyis rálel Derek szólóalbumaira. A régebbi Fish albumokhoz képest annyiban jelent változást a 13th Star, hogy a korábbi minőség megtartása mellett a hanganyag előszeretettel flörtöl a XXI. századi zenei megoldásokon túlmenően akár finom jazzes témázgatásokkal, akár folklór-hangvételű megoldásokkal.

A lemezt indító Circle Line funky-ba illő, ám erősen keleties hangvételű gitáreffektjei megadják a lemez alaphangulatát, személy szerint ezt a nótát még a Queensryche 2003-as lemezén, a Tribe-on is előszeretettel hallottam volna viszont, ám akinek Robert Plant keleti folklórban gyökerező muzsikái jutnak eszébe, az sem nyúl mellé. Az itt hallható csipetnyi elektronikus aláfestések visszaköszönnek a Square Goban is, ami egy direktebb, ragadós gitártémákkal, és egy csipetnyi pszichedeliával felvértezett progresszív rock schlager. A Miles De Besos visszavesz a lendületből az érzelemgazdag, könnyed megközelítés javára, így teret nyerhetnek az ízes, és keserédes zongoradallamok, melyek tökéletes aláfestést biztosítanak Derek énektémáinak, valamint a jazzes/folklór hatású gitárpengetéseknek. A Zöe25 folytatja az érzelemközpontú megközelítés vonalát, és ezen nóta hallatán döbbenhetnek rá a zenehallgatók, hogy a Marillion mekkora hatással is lehetett a Pain Of Salvationre… Mondanom sem kell, újabb hibátlan tétellel van dolgunk.

Ízes zongora-, és gitárfutam nyitja a 13th Star leginkább Marillion-hatású szerzeményét, az Arc Of The Curve-t, mely nóta biztos sok proggie szívét fogja megdobogtatni. A Manchmalban újra felcsillannak a modernizált vonások, figyelembe véve a gépzajokat, és a mechanikus dobjátékot; ez a nóta jelenti a legnagyobb elrugaszkodást a klasszikusnak nevezhető hangzásvilágtól. Folklór pengetésekben, és könnyed témákban gazdag szerzemény az Openwater, melyben újra hallhatjuk a jellegzetes Fish-féle szövegmormolást, valamint nem egy feelinges dallamot, melyeket a vastag dobalapok, és a billentyűtémák pumpálnak. A Dark Star a lemez leghosszabb nótája, melynek gerincét egy pszichedelikus elszállás adja, kiegészítve azt számos effekttel, valamint emelkedett dallamokkal, hogy a szerzemény lezáró következetes témakomponálásról ne is beszéljünk. A lebegős hangulatvilágot a fel-felbukkanó Hammond-orgonás, samplerekkel kiegészített Where In The World? csak megerősíti, már-már balladisztikus mivoltának köszönhetően. A lemezt záró címadó nóta hallatán már megbizonyosodhatunk arról, hogy a 13th Star hangulatának tudatosan megkomponált íve volt, hogy a kezdeti dögös rocknótáktól eljussunk az epikus, és érzelemgazdag szerzeményekig. Így mondanom sem kell, hogy a lágy témák igazán ebben a nótában teljesednek ki, ám a folyamat többi állomása sem törpül el mellette; méltó, és hangulatos lezárása ez egy értékes, és hangulatos albumnak.

Fish jött, látott, és győzött; a 13th Star hallatán azoknak, kiknek a progresszív muzsikákért dobog a szívük, garantáltan nem maradhat egy szavuk sem, hiszen éppannyira friss, és korszerű az új nagylemez, mint amennyire hű Derek személyéhez, valamint a műfaj múltjához. 2007 egyik legértékesebb progresszív rockzenei albuma immáron megszületett, fogadjátok szeretettel!

10/10.