Az utóbbi időben egyre kevesebb hírt hallhattuk a debreceni
Aetrigan háztájékáról, holott a zenekar a két éve megjelent
Dead Men Tell No Talesszel az egyik legnagyobb hazai reménységgé lépett elő. A videoklippel is
megtámogatott, majd a
Rockinform jóvoltából CD-n is megjelenő lemeznek valahogy nem akaródzott megérkezni a folytatása, és attól függetlenül, hogy közel két hete Sancitól, a gitárostól
egy videót is kaptunk a Skill To Drillbe, most mégis arról kell értesítenünk benneteket, hogy a banda abbahagyja a zenélést. Ennek okát egy nem várt és nem kívánt egészségügyi probléma adja, ugyanis az énekes Kis Péter Gábriel szívbillentyű-problémája nem terhelődhet az aktív zenéléssel. Ahogy levelében fogalmaz: „
(…) az állapotom még nem kíván műtétet, de sajnos nem messze áll tőle. Mivel ez egy nagyobb és valamennyire kockázatos beavatkozás lenne, így mindent át kellett gondolnom. Ez életmódváltást igényel, aminek része a főként fizikai terhelés alóli mentesülés, illetve fokozott óvatosság.” Ennek jegyében a frontember sajnos nem tudja folytatni a zenélést, hogy elkerülhesse a műtétet: ahogy írta, optimistán áll a dolgokhoz, viszont a tényeket muszáj elfogadnia.
A zenekar búcsúkoncertje június 9-én lesz a debreceni Roncsbárban,
így már sem a július 3-i August Burns Red-koncerten, sem a Rockmaratonon felállítandó
színpadunkon nem csíphetitek el a formációt. Búcsúzóként megosztjuk a fent is említett, közel 37 ezer megtekintést számláló videoklipet, valamint az egyik kedvenc dalunkat a lemezről:
Szerk.: ahogy azt megtudtuk a gitáros Sancitól, a zenekar még biztosan rögzíteni fogja a tervezett második nagylemezhez eddig megírt és befejezett dalokat, majd EP-ként teszik azt elérhetővé a rajongók és az érdeklődők számára az interneten keresztül.