2012. május 17.
Ahogy arra már korábban is felhívtuk a figyelmeteket, a tavalyi Get Out Now EP-t követően idén sem nagylemezben gondolkodott a providence-i Soul Control, így a Verse Európa-turnéjának előzenekara július 31-én már ki is adhatja új, ötszámos kislemezét, a Bore Core-t. A Bridge Nine Records gondozásában megjelenő kiadványról a gitáros Jim Connolly a következőt mondta: „Egy újabb mókás klisével élhetnék, hogy miért is ez a valaha volt legjobb anyagunk. Nem mondanám azt, hogy egyetlen direkt zenei hatás lesz kihallható az EP-ből, de az tény, hogy nem vagyunk több, mint egy punkbanda, amit a közönsége tett egyre inkább észrevehetővé. A dalainkat is többnyire nagyban írjuk meg, egymást követően. A mostani blokkról úgy gondoltuk, hogy nagyon erős összhang jellemzi, úgyhogy jól mutatna egy EP-ként, és örülünk, hogy a Bridge Nine ismét kiadta egy ilyen tömbünket.” A lemezen a következő dalok lesznek hallhatók:
1. Appetite
2. Headtrippin
3. Ugly
4. Anxious
5. Reek