2009. július 11.
Tracklist:
1. Szervetlen
2. Molekuláris gépezetek
3. Köd utánam
4. Űrhajók Makón
5. Piroshátú
6. Esőlámpás
7. Kabócák, bodobácsok
8. Őszi varázslók
9. Fehér berek
Vagy harminc éve már annak, hogy a három T rendszerébe durván belevetődött egy pár őrült fiatal: elemi erejű zenéjük, vad improvizációjuk és félőrült frontemberük úgy robbant be a köztudatba, hogy jobbára azóta is csak kráter tátong a helyükön. Az idő ezen a tájon kissé cseppfolyós, s a VHK jelensége mára leginkább megkopott emlék, újramelegített reneszánsz: ám a honi zenei szürke hályog alól most előtör valami, ami eddig is fortyogott.
A ‘Kátai Tamás és Barátai’ avantgarde posztblekkmetál & folk enszembül habozás nélkül kezdi levedleni eddigi gúnyája nagy részét, a miheztartás végett felsorakoztatva a műfaj összes kortárs kívánalmát a két indító darabban, melyek együttes hossza mintegy fél órára rúg. Közben gyűlnek és gyűlnek a jegyek, hogy itt bizony a vágta egyben időutazás, vissza ahhoz az elfeledett improvizációig, közben pedig vissza a megcélzott belső gyermekhez, ki felé repül a puritán booklet, a szövegek, meg a molekuláris gépezetek elemi biokémia jegyzete.
S ahogy fordul a gép, csengenek a gyönyörű melódiák, a játszadozások, amiket magabiztosan terelnek egyre szilárdabb mederbe a különféle műfaji megoldások, bizarr táncot lejtve a lány ringatás és erőszakos lejtmenetek közt, az album menetidejének feléig már kapunk hideget, meleget, savat és ecetet.
Rádióbarátabb hosszakkal zeng tovább a lemez, kibontakozva majd visszafogva, a dobozba visszagyűrve és az alján kifolyva, a padlón elterülve és a falra felkúszva, csillárt lebontva áramot kivágva, falakat felgyújtva és tüzeket eloltva, a hallgató hangulatát marionett-bábúként rángatva.
Erőszak nélküli tagolások, mégis elkülöníthető részek, az űrblack témáktól az ambientes megoldásokig terjedve a skálán, nem egymás mellé hányt és arcunkba csámcsogott szavakkal, hanem szépen előadott költészettel itt, némán játszva ott (Piroshátú), felolvasva, tankönyvet idézve, hol szavalva, másutt lányhangon dalolva, a jelenből a múltba, a múltból vissza s a jövő alá fordulva.
Nem egészen lehet megmondani, hogy mi is ez (azon túl, hogy iskolapéldája annak, miként tud egy zenekar önmagán túlnőni orra bukás nélkül), de egy biztos: nagyon jó. Visszavár, többször is, közben hiányt pótol, felvesz egy régi fonalat, gombolyagba tekeri, szépen becsomagolja és a hallgatóra bízza, hogy mit kezd vele.
9/10
