Dance Or Die – Dance Or Die EP

A 2006 óta CSCHC névről Dance Or Die-ra transzformálódó csömöri terrorszervezet elérkezettnek érezte az időt, hogy kíméletlen csapást mérjen a honi crust/punk undergroundra, bár gyanítom, hogy sokak arcára fognak mosolyt csalni ezzel az alig nyolc perces, nyolc tételt felvonultató, igényes DVD-tokba helyezett kiadvánnyal.

Először azt hittem, hogy képtelen leszek bármit is írni erről a lemezről, de aztán az idő helyrerakta bennem a dolgokat, és már kellőképp felkészültnek érzem mentális egyensúlyomat azon cél okán, hogy megfogalmazzam a gondolataimat a bemutatkozó kislemezt illetően. Talán mindjárt az elején hadd kezdjem egy dícsérettel! A Converge albumok óta nem fordult velem elő olyan, hogy a szöveget olvasva is elveszítsem a fonalat egy-egy dal hallatán, de most mégis sikerült; az énekes/gitáros fattter egyéni orgánuma olyan frekvencián mozog, ami helyből átugorja a screamo összes bevált szabványát, éteri magasságokig feltornázva minden egyes szót, ami elhagyja ékesszólásban jártas száját.

És ahogy elsőre mosoly kerekedett arcomra, úgy a harmadik-negyedik hallgatás után megszoktam ezt a rendkívül egyéni hangszínt, mert a zenei aláfestés kompenzálja a még kijavítandó hibákat; a gitárdallamok hűen reflektálják a crustcore és a punk/hc undergroundban burjánzó házasságát, felmutatva nem egy erős dallamvezetést, és maradandó momentumot. A nyitó Dance Or Die!!! a zenekar ars poéticája, televíziós zajokból folyamatosan berobbannak a gonosz punk riffek, amit egy durva zajolásból egy basszustéma vezet át a Zuhanásba, ám a két szerzemény nyugodtan tekinthető egynek is, leszámítva az utóbbiban hallható grind pusztítást. Az őrlés az A Félelem Tart Éberen keretein belül sem marad alább, ám ebben a dalban fedezhetjük fel az első kapaszkodót egy váratlan, ám elsőre maradandó gitárdallam tekintetében.

Mocskos punk durvulattal indít az EP másik kiemelkedő szerzeménye, a Nyomasztó érzés: itt fedezhetjük fel először a logikus témakibontakozást (felmutatva egy újabb dallamot, és egy középtáji hardcore groovy-t), melyet sikeresen elsajátítottak a fiúk, de azért elviselném többször is az ilyen megoldásokat. A vissza nem hozható pillanatok rendelkezik a legschlageresebb gitártémával, bár a dal címe eleinte egy Magnum-reklámra emlékeztetett, de szerencsére a tétel ettől elzárkózik; egy bólogatós hardcore-verzékkel felvértezett, pofonegyszerű de mégis hangulatos punk/hc zúzda kerekedik ki belőle minimális grind megoldásokkal karöltve, ezt mindenképp megnézném egy koncerten. Pláne hogy itt is érvényesül a következetesség, csakúgy mint az általam legerősebb szerzeménynek vélt Ne állj meg csak azért mert vérzel esetében, melynek fődallamára akár táncolni is lehetne… Egy hús-henterárú boltban.

A Lefekvés a kislemez legrövidebb dala, egy potenciális agresszor, nincsenek benne nagy megfejtések; a záró csalódás pedig újra felvillant egy-két crustosan koszos és gonosz riffet, ha az ilyenek túlsúlyban lennének, és megtanulnák következetes alapokon szerkeszteni a dalok jórészét, akkor egy kis idő múltán talán nagyobb réteghez szólhatna a Dance Or Die üzenete… De ez még nyílván a jövő zenéje, mindenesetre én kíváncsian várom a folytatást, hogy melyik ösvényen haladnak tovább a hangzáskép egységesítésének okán.

A borítón látható DOD Kapitány oltalmazzon bennünket, hogy a srácok a megérzéseikre hagyatkozzanak, mindenesetre bemutatkozó kiadvány gyanánt egy határozott fellépést sugall a szelftájtld EP. Reményeim szerint az esetleges debütalbum idejére kicsit határozottabbak lesznek a dalszerkesztés terén, de én látom bennük a szikrát ahhoz, hogy egyszer egy igényes underground lemez születhessen a kezeik között. Ha a szerzemények hosszabbak lesznek, és több témát mutatnak fel egy egységesebb összkép keretein belül, valamint fattter megedzi a hangszálait úgy, hogy az ablaküvegem ne törjön ketté a lemezt hallgatva, kétlem hogy bármi is az útjukba állna.