2012. március 29.
Volt egyszer öt srác és egy nagy ötlet. Meglehetősen sok zenekarról el lehet mondani, hogy ilyen egyszerűen indultak, és utána meghajolt előttük a világ, és úgy tűnik, hogy mára már ténnyé vált, hogy a pop-punk halhatatlanjainak sorát az A Day to Remember is gyarapította. Több ezer embernek adnak koncerteket, szinte az összes turnéjukon ők a headlinerek, egyszóval a legnagyobbak ligájában játszanak, és ma már azt sem lehet róluk elmondani, hogy underground zenekar lennének – lehet, hogy alapvetően rétegzenében utaznak, de akkora a rajongótáboruk, hogy az számos mainstream előadót megszégyenítene. Valószínűleg ez még a kitűzott céljaik közt se nagyon szerepelt, és álmodni sem mertek róla még 2003-ban, mikor ráébredtek arra, hogy Chad Gilbert bandái közül nem csak a New Found Glory-ért vannak mindannyian oda, de a Shai Huludért is.
Jeremy McKinnon énekes, Neil Westfall és Tom Denney gitárosok, Josh Woodard bőgős és Bobby Scruggs dobos már egy jó ideje forogtak a floridai színtéren, mikor is 2003-ban úgy döntöttek, hogy olyannyira egy húron pendülnek zeneileg, hogy érdemes lenne együtt játszaniuk. Előzőleg Bobby, Tom és Neil egy 2 days 2 late nevű bandában zenéltek, Jeremy egy All For Nothing nevű ska punk zenekar énekese volt, Josh pedig Tomék rajongója, így viszonylag gyorsan összeszokott a társaság. Hogy az első lemez előtt még egy kicsit szót ejtsünk a helyi színtérről is, a floridai bandákat elnézve igazából valahogy teljesen logikusnak tűnik az a hatalmas ötlet, amivel a zenekar mindenkit meghódított. Olyan zenekarok koncertjeire járt össze ez az öt fiatal, mint az Evergreen Terrace, a New Found Glory, a Poison the Well, a Yellowcard és a Shai Hulud, és próbáik során az az elképzelés alakult ki bennük, hogy mi lenne, ha vegyítenék az államban nagyon népszerű pop-punkot és metalcore-t. Egyből neki is ültek annak, hogy ebből dalok legyenek, és 2004-ben sikerült meggyőzniük az Indianolát (Across Five Aprils, Evergreen Terrace, Life In Your Way), hogy adják ki az anyagot, ami 2005 májusában is meg is történt. Az And Their Name Was Treason egyik érdekessége, hogy elvileg ez volt Andrew Wade első produceri munkája, később ő olyan zenekarokkal dolgozott együtt, mint a The Word Alive, az Eyes Set to Kill és az A Loss for Words. A kereken 31 perces lemezen több filmrészlet is helyett kapott az egyes tételekben, így a Donnie Darko, a The Boondock Saints és a Shaun of the Dead rajongói is felismerhettek egy-két sort kedvenc filmjükből (ugyebár ez néhány évvel ezelőtt hatalmas divat volt, lásd Red Roses For A Blue Lady, Eighteen Visions, Falling Cycle, stb.). A korongból több, mint nyolcezer példány talált gazdára, így egyértelmű volt, hogy az Indianola számukra is csupán ugródeszka volt, és a debütlemez megjelenése után igent mondtak a Victory Records ajánlatára (melyet Woodard egy hat hónapon át történő beszélgetés során harcolt ki AIMon). Időközben átestek egy doboscserén (ekkor került Alex Shelnutt a zenekarba), ami pedig a turnékat illeti, az album után útnak indultak a keleti parton a Caldwell és a Leave It at the Door társaságában, majd nyugatabbra is eljutottak a Foreknownnal és a Blessed By A Broken Hearttal, de még a második album előtt felléptek olyan bandákkal is, mint a Hand to Hand, az In Reverent Fear és a School for Heroes.
A második lemez, a For Those Who Have Heart 2007. január 23-án jelent meg, és a magas eladások egyből a Victory-t, illetve a srácokat igazolták, no meg a producer Eric Arenát. A csapat 2004-es demojára utaló borító alól két kislemezes dal került ki, és mindkettő klipet is kapott: a The Plot to Bomb the Panhandle és a The Danger in Starting a Fire videói telítalálatok voltak a közönségnél, előbbiben felbukkant a pornóikon Ron Jeremy is (szeret klipekben szerepelni az öreg, pl. Escape the Fate – 10 Miles Wide vagy LMFAO – Sexy and I Know It). A lemez megjelenését természetesen folyamatos turnézás követte többek közt a Pierce the Veil, az Alesana, a Drop Dead, Gorgeous és a Dance Gavin Dance oldalán, és eközben még arra is maradt idejük, hogy rögzítsék Kelly Clarkson Since U Been Gone c. dalának átdolgozását, mely klipet is kapott. 2008 az újrakiadások jegyében telt, hiszen februárban az új album, a FTWHH kapott új borítót, plusz négy dalt (az említett feldolgozást és három elsőlemezes nótát) és egy tízdalos bónuszDVD-t, ősszel pedig Old Record címmel és új borítóval a Victory kiadta a bemutatkozó albumukat. Ebben az évben jártak először a tengerentúlon (brit turné), majd ezt egy meglehetősen hosszú koncertezés követte a Silverstein, a Devil Wears Prada és az A Static Lullaby társaságában (ekkor történt az az ominózus eset, mikor a banda két tagja elsütött egy alulöltözött tréfát Hranicáék buliján). Nem szegte kedvüket, hogy a Kerrang díjátadóján nem az övék lett a legjobb új zenekar címe (a Black Tide nyert), és több fesztiválon is felléptek, részt vettek a 2008-as Warped Touron, megejtettek egy újabb angol kört a TDWP és az Alesana oldalán, nyáron pedig az Easycore Touron a New Found Glory-val, a Four Year Stronggal, a Crime In Stereoval és az ISHC-ral léptek fel szerte az országban. Az eseménydús évet egy ausztrál turnéval zárták, melyen a Parkway Drive, a Suicide Silence, az Acacia Strain és a Confession kísért őket, illetve a koncertezés apróbb szüneteiben sikerült befejezniük új anyaguk megírását és rögzítését. Ugyan nem minden kritika ismerte el erényeiket, de a teltházas bulik bizonyára kárpótolták őket a Punknews vagy az Allmusic alacsony pontszámaiért, hiszen mindenki imádta a srácok által „Celine Dion és az On Broken Wings” kombinációjaként leírt hangzást.
A 2009-es évet megint lemezkiadással indították tehát, a Chad Gilbert által producelt és Adam D által kevert lemez pedig remekül teljesített a pénztáraknál, több, mint 200.000 példány fogyott el összesen a Homesickből, melynek deluxe kiadásához a vásárlók megkapták egy svájci koncert teljes, kilencdalos hang-, és képanyagát. Az albumon több vendégszereplő is felbukkant: a címében a Night at the Museumra utaló, később klipet is kapó I’m Made of Way, Larry, What Are You Made Of?-ban a Devil Wears Prada énekese, Mike Hranica, a Welcome to the Family-ben az Acacia Strainből Vincent Bennett, az If It Means A Lot to You című balladában pedig a VersaEmerge tinibálvány énekesnője, Sierra Kusterbeck működik közre. Az albumhoz, melynek borítóját Dan Mumford (Parkway Drive, Miss May I, Gallows) tervezte, több klip is készült: a The Downfall of Us All, a Mr. Highway’s Thinking About the End (a cím utalás a The Good Son c. filmre) és a Have Faith In Me is kapott videót. A lemez megjelenése után azt elsőként Európában kezdték népszerűsíteni többek közt a For the Fallen Dreams és a Kenai társaságában, és ezúttal nem csak Nagy-Britanniában fordultak meg, márciusban azonban már repültek is vissza, hogy két klip leforgatása közt az USA útjait koptassák a Devil Wears Pradával, a Sky Eats Airplane-nel és az Emarosával. Előzőleg Tom Denney csuklóját törte, és helyére Kevin Skaff ugrott be a Four Letter Lie-ból, majd júniusban kiderült, hogy ez a helycsere végleges marad, Denney ugyanis bejelentette, hogy inkább feleségével szeretne lenni, és a stúdiójára akar koncentrálni. Még vele sikerült rögzíteniük a márciusi Punk Goes Pop 2-re felkerülő The Fray átdolgozást (Over My Head (Cable Car)), ám már nélküle indultak el a Warped Tourra, majd Ázsiába, Új-Zélandra és ismételten Ausztráliába is. Első sokállomásos, headliner turnéjukra is 2009-ben került sor, a Parkway Drive, az In Fear and Faith és az I See Stars melegítette be előttük a színpadot, hasonló szerepet pedig Európában osztott rájuk az élet, mikor az August Burns Reddel voltak a Bring Me the Horizon előzenekarai. A 2009-es évet egy karácsonyi témájú, klipes dallal, a Right Where You Want Me to Be-vel zárták. A turnézást a következő esztendőben sem hagyták abba, és előbb az angoloknál mentek egy kört az Architects és a Your Demise kíséretében, majd hazájukat is körbejárták az August Burns Reddel, a Silvertsteinnel és az Enter Shikarival, és közben bejelentették, hogy ősszel máris új lemezt hallhatnak a rajongók. Mielőtt még stúdióba vonultak volna, május elején kiadtak egy 7″ EP-t Attack of the Killer B-Sides címmel, melyen két átdolgozásuk, a karácsonyi daluk és egy akusztikus verzió kapott helyet. A nyár elején rögzített, negyedik nagylemezt, a What Separates Me From You-t ismét Chad Gilbert producelte, ám ezúttal elmaradtak a közreműködők, bár az elsőként meghallgathatóvá tett All I Want klipjében számos barátjuk és kollégájuk is felbukkant: Kristian Hallbert (Crime In Stereo), Tom Denney, a Veara, a Bring Me the Horizon, a Silverstein, Winston McCall (Parkway Drive), a Devil Wears Prada, Andrew WK, Pete Wentz (Fall Out Boy), Erik Ohlsson és Mathias Färm (Millencolin), Tim Lambesis (As I Lay Dying), Guy Kozowyk (The Red Chord), az August Burns Red, Andrew Neufeld (Comeback Kid), Johnny Intravaia (Seventh Star), Dallas Taylor (Maylene and the Sons of Disaster), Sam Carter (Architects), Mike Herrera (MxPx), Ed McRae (Your Demise), Matt Heafy (Trivium), Vic Fuentes (Pierce the Veil), Vincent Bennett (The Acacia Strain), Travis Reilly és Rick Jimenez (This Is Hell), valamint Matt Wilson és Jordan Brown (Set Your Goals).
A következő év elejét a zenekar az album promotálásával töltötte, melynek keretein belül két dalt előadtak a Jimmy Kimmel Show-ban, debütált a fent említett klip, a srácok pedig körbezenélték az Egyesült Államokat a Bring Me the Horizon, a Pierce the Veil és a We Came As Romans társaságában (headlinerként). Sajnos a főként klipkészítéssel és turnézással töltött évet két kisebb botrány rondította be: a kisebb horderejű egy lányrajongó (és számos barátjának) állítása volt, mely szerint a többek szerint botrányos viselkedéséről hírhedt Josh Woodard és néhány road megdobálták őt és barátnőit a Warped Tour egyik állomásán (a sztori az amerikai napiszarként is ismert Is Anyone Up?-on látott napvilágot). A másik már jóval komolyabb helyzetté alakult, 2011 decemberében ugyanis a banda bejelentette, hogy pert fontolgatnak kiadójuk, a Victory ellen, mert szerintük az tartozott nekik 75.000 dollárral, miközben a kiadó ezzel párhuzamosan szerződésszegéssel vádolta a zenekart, mivel az öt lemezre szóló papírt írt nekik alá korábban, és információik szerint az A Day to Remember a nagykiadóhoz való átigazolást szervezte a háttérben. Az ügy az utóbbi időben kissé elcsendesedett, illetve a bandának sikerült újra a zenére irányítani a figyelmet, mikor is bejelentették, hogy 2012 tavaszának folyamán már a stúdiózást tervezik, és az egyik dalról már ki is derült, hogy This Is Not What We’re Supposed to Be lesz a címe, és az utolsó albumról maradt le. A felvételek előtt a zenekar még ment egy kört a Rise Againsttel, jelenleg azonban a dalokat rögzítik.
