Soulstice, mint zenekar rengeteg féle van, végtelen számú műfajból, s valószínűleg nem is tudnak egymásról, hogy senkit se untassak, egyenesen rátérek ennek a három számos kislemeznek a bemutatására. A ’90-es évek egy mára részben felejtésbe merült underground hardcore bandája volt, dobosuk biztos kezű fenegyerek, aki a Green Rage-ben is megmutatta, mi az a pattogó ritmika, s itt se nagyon adja alább…
Zenéjükre jellemző a súlyos és groovos megoldások építkező váltakozása, mely alapvetően mindvégig a középtempó ki-kilengő variánsaiban találja meg önmagát, elszállós, recsegős témákkal és hadarós (összemosott) vokálokkal.
A
Turn Away egy biztos kezdéssel indít és már az 5. másodperc után érezzük a rövidke, be-be kiabálós kórusból, hogy ez bizony HC, némi thrashes crossover ízzel, beszéd és ordítás felváltott pilléreivel. A végére egy kis tipikus fejmozgató tornát kapunk, aztán sípoló elhúzott szóló és már támad is a
Blind, mely agyasabb, mint a kezdés, felépített, mégis semmibe hulló, zakatoló, akár egy átkozott gőzmozdony, a sebességtől nem bokrosodik meg a lovunk, azonban nagyon jó dzsi-dzsiket kapunk helyette, feszes basszussal és széttechnikázott dobokkal.
A záró nóta se sokban tér el két iménti társától, bár kétségtelen, hogy nagyon kellemes HC-s dallammal játszogat el, majd leáll, és a mozdony lassan enni kezdi a kilométereket, s a végtelennek hitt sínt. Az anyag korához képest nagyon is jól szól, bűvös (egyeseknek szerencsétlen) évekbe csomagolta a múlt, ám a Pinguin stúdió jól teljesít, zakatol a dolog, némi rapelgetős dolog is fel tűnik itt-ott,
Biohazard fanoknak okozhat kellemes meglepetést a syracusei formáció.
Csak LP-n jött ki, s
Joel Jordan a hétcolos lemezt készítette el nekik (vörös korongra), míg
Guav; az "egyenes élű fegyver" a logójukat…
A pontozásnak nem sok értelmét látom, de mindenesetre egy kellemes hallgatni való, az egykori dicső HC múltból!
Soulstice – Dark Hour (EP)
