Aborted – Global Flatline

A Strychnine-t követő Coronary Reconstruction a maga 4+1 dalával már mutatott valamilyen javuló tendenciát, de kevéske volt az a négy szám ahhoz, hogy az ember visszahelyezze a bizalmat. Többre volt szükség ahhoz, hogy visszakerülhessenek arra a szintre, ahova anno a Goremageddonnal sikerült. Maga a zenekar is szinte teljesen lecserélődött, egész konkrétan egyetlen alapító tag van a bandában: Sven, az énekes. Sajnos ez sem szokott a legjobb előjel lenni, de akadnak még szerencsés esetek: például a dobokhoz kerülő Ken Bende neve ismerősen csenghet már egyeseknek, megfordult az Abigail Williams-ben (csakúgy, mint a gitáros Michael Wilson) és az Abysmal Dawnban is. Illetve a folyamatos studio update-ek is arról tanúskodtak, hogy tényleg komoly energiát fordítanak az új dalokra, és igyekeznek visszaállítani a zenekar renoméját. A stúdióválasztás is erről tanúskodott, ugyanis annak a Jacob Hansennek a felügyelete mellett készült el a Global Flatline, aki a már említett Goremageddon felett is bábáskodott. Tehát minden jel arra mutatott, hogy biztosra megy Sven és díszes kompániája, és tényleg összeszedik magukat. Ennek az összeszedettségnek első bizonyítéka a kislemeznek kiválasztott self-titled szám, a Global Flatline volt, egy igazi Aborted dal lett, ami tényleg arra a zenekarra emlékeztetett, akiket anno megszerettem: gyors, veszettül jól szól és kompromisszummentes. Remekül felcsigázta az érdeklődést, amit csak a The Origin of Disease-hez készül klip tudott végletekig fokozni, mivel egy újabb remek szám szivárgott ki előzetesen az albumról.

A Global Flatline pedig tényleg egy gépágyúnak bizonyult. Ízig-vérig durva death metalról van szó, ahogy azt régen is megszokhattuk az Abotedtől: gusztustalan szövegek, illetve számcímek, emberfeletti tempó, hőskorszakot idéző szólók, szögbelövő pisztolyra emlékeztető riffek. Esetleg ha nem hatna meg mindenkit ennyi, akkor tovább emeli az album élvezhetőségét az is, hogy az említett darálás mellett fejlődő tendenciát is mutatnak. Sikerült az album köré egy tényleg apokaliptikus (esetünkben zombiapokalpszisről van szó) hangulatot teremteni, és megragadni ennek a világvége hangulatnak mind a durva és kegyetlen végét, mind pedig a kilátástalan és sötét végét. A két véglet számokon belül is megvillantja magát (akár a már említett The Origin of Disease), de a sötétebb tónusra remek példa az Expurgation Euphoria és a záró Endstille, mindkét számban megjelennek lelki szemeim előtt az utcán kóborló zombik, akik már semmi ehetőt nem találnak. Ez a hangulatosság, illetve az újításra való hajlam, amire remek példa a már-már pop-os Of Scrabs and Boils, segítenek elkerülni azt a hibát, hogy egyetlen unalmas darahalmazba fulladjon az album, és fenn tudják tartani a figyelmet. A lassan szokásossá váló skiteket pedig talán már meg sem kell említeni, régebben is előszeretettel vadásztak össze különböző horror filmekből. Egyedül talán az utolsó két bónusz track közül emelném ki a Nailed Through Her Cunt (wow) kezdő skitjét, ami a Hellraiser második részében Pinhead száját hagyja el, és egy zseniális nyitása a számnak, illetve gyönyörűen zárja le még egyszer az albumot, igaz kicsit durvábban, mint az Endstille. Sven a nagy visszavágáshoz segédeket is gyűjtött maga köré kollégák személyében. A The Origin of Disease-ben illetve a bónusz Eructations of Carnal Artistry-ben a Benightedből ismert Julien Truchennel osztja meg a mikrofont, a Vermicular, Obscene, Obesse-ben Trevor Strnad a The Black Dahlia Murderből, az Our Father, Who Art of Feces-ben Keijo Niinimaa a Rotten Soundból és a Grime-ban Jason Netherton a Misery Index-ből vendégeskedik. Amit még fontos megjegyezni, és már érintőleg szóba is került, az a Coronary Recontruction EP, ugyanis a Global Flatline-ra az EP négy saját számából három átkerült, igaz egy picit átdolgozva, és teljesen újravéve. Ennek eredménye, hogy a számok remekül illeszkednek az újabbak közé, és jobban is érvényesülnek, mint anno EP-ként.

Sikerült nagyon szorosan megközelítenie az Abortednek azt a szintet, amit régen képviseltek az európai death metal színtéren, hála a Global Flatline-nak. Az új felállás is elég erősnek bizonyult, és úgy tűnik a számírásra is újra ráéreztek. A Global Flatline pedig elég bizalomgerjesztőnek bizonyult ahhoz, hogy merjek reménykedni hasonló magas színvonalú folytatásban, addig is marad 2012 egyik első igazán jó death metal albuma.

9/10