2007. április 29.
Tracklist:
01. Whirlpool of Terror and Tension (5:50)Napjaink post-rock túltermésében egyre nehezebb igazi gyöngyszemekre akadni, hiszen sokan beleesnek abba a hibába, hogy ha két mérettel kisebb ingeket kezdenek hordani, és a hajukat belövik a '90-es években elterjedt britpop szabvány szerint, akkor a rajongók máris visítani fognak… Pedig nagyon nem így működik.
Mert a Magyar Posse is azon zenekarok között említendő, kik az élet aláfestőzenéjét komponálják: minden egyes pillanatban egy másik hangulat érvényesül, kiszámíthatatlanul, ugyanakkor mégis következetesen. De ezt a paradoxont csak akkor értheted igazán, mikor magadévá tetted a lemezt. A "Random Avenger" is követi elődje vonalát, s bár meg kell hagyni: a zenekarnak még mindig nincs kifinomult egyénisége, hiszen hatásaik visszavezethetők éles szintézisekre, ettől függetlenül még mindig egyéni hangulat jellemzi őket, és a végeredmény maximálisan élvezhető.
A több, mint háromnegyed órás, hét tételt felsorakoztató korong minden egyes szerzeménye egymástól elkülönülő darab, hiszen a dallamszerkezetek mellett a hangulatkeltő funkció is eltérő: kicsit vígasztaló, kicsit felkavaró, kicsit mély, kicsit felemelő; minden lágyabb emberi érzelmet aprólékosan, nagy odafigyeléssel adagolnak a hallgató szürkeállományába, ám az aura összekapcsolja őket egy nagy, összefüggő, lezárt egységgé. A nyitó Whirlpool of Terror and Tension képviseli azt, amiről szól a Magyar Posse: csilingelő dallamok, érzéki női háttérvokál, és finoman adagolt, szürke fátyolként beburkoló melankólia, mely a darab végére átformálódik egy kisebb katarzissá, ami nem hagyja nyugodni a hallgató tudatát. A dalra elkészült a zenekar első videoklipje, mely két díjat söpört be a 2006-os Finn Zenei Video Fesztiválon. A sokkoló felvétel az abszurditás szélsőségeit vonultatja fel, de inkább nézd meg magad:
Ebből, a – markáns, ám mégis – visszahúzódóbb megközelítésből növi ki magát a lemez csúcspontja, a pszichedelikus, valamint progresszív hatásokkal gazdagon átszőtt European Lover/Random Avenger; a lassan kibontakozó dalszerkezet sodrását a fel-felvillanó női ének, valamint a billentyűket kisegítő pengetések jelentik, melyhez betársulnak a dobalapok is, és ezen felfokozott állapotból a hegedű veszi át a főszerepet… S ekkor elnémul minden, a romokból pedig újra burjánzani kezd egy melódia, melynek visszhangjai visszaverődnek, s folyamatosan felerősödnek. Itt kell megjegyeznem a Magyar Posse legnagyobb hibáját: a srácok nem sajátították el tökéletesen az impresszión alapuló figyelemfelkeltést, s amíg a nagyok (Godspeed You! Black Emperor, és persze a Mono) képesek fokozatosságra építeni a benyomás alapú zenét, addig a finnek ezen finomságokat nem adják meg a hallgató számára; igazán finom átvezetéseket, vagy szélsőséges bipolaritást nem tapasztalhatunk, ám ezt kompenzálja a különleges hangulat (ami lehet, hogy sokaknak egyhangú lesz). Persze lehet hogy csak az én hibám, hogy hiányolom az éteri dühkitöréseket, amit megtapasztalhattunk akár a szintén billentyűcentrikus, kísérleti britpop Guapo, vagy akár a fentebb említett Mono kapcsán.
Az Intercontinental Hustle egy felfokozott hangvételű téma, melyben a dallam fokozatos transzformációját hűen kíséri mind a gitár, mind a hegedű. S itt is találkozhatunk kisebb kitöréssel, ám még ez is elenyésző… Mert egy zene hiába szép, ha nem kellőképp energikus, nem a szó szoros értelmében. A One By One lírai megközelítésű, akusztikus gitárokkal operál, kellemes dúdolgatásokkal, tipikusan kis éji zene hatású szerzemény. A záró Popzag már felkúszik középtempóig: a progresszió itt is előtérben van, ám a tétel mégis elkülönül társaitól, annak ellenére, hogy a korábban hallottak kapcsán sok újdonságot nem mutat fel, de kellemes lezárás.
Szigorúnak kell lennem az értékelés során, hiszen annak ellenére, hogy a "Random Avenger"-t széthallgatom, és még garantáltan gyakori vendég lesz a lemezjátszómban, el kell ismernem hogy vannak hibái, melyeket majd az idő biztosan gyógyít, s remélem hogy a zenekar következő korongja már merészebb lesz, mert így hiába kapunk egy nagy adag szépséget, ha abból hiányzik az átütő energia, mint mozgatórugó; vagy csak én lennék túl agresszív?! Ettől függetlenül a Magyar Posse zenéje bármikor hallgatható, de csak kikapcsolódás gyanánt, hiszen mint ahogy azt fentebb is megemlítettem, ez az élet aláfestőzenéje… Reméljük, hogy egyszer lesz több is annál.
10/8.
