In Slaughter Natives – Resurrection (The Return of a King)

Ha a COLD MEAT INDUSTRY Svéd kiadó nevét meghallom, akkor automatikusan ugranak be olyan nevek, mint: Blood Axis, Mental Destruction, Death in June, Der BLuTHaRSCH, Arcana, In slaughter Natives. A kiadó termékei, mindig a maximalizmust szolgálják, ám soha sem egyenes vonalban. Ha a kezedbe veszel egy ilyen lemezt, a kiadás vagy igényes, a legcsodálatosabb digi-pack és dombornyomás, vagy olyan, mint egy demó. Nos a zene is ilyesmi… az általam felsorolt zenekarok ismertek, és szeretem őket, ők a Cold meat úgymond ”tejfele”, s hogy hol a ”savója”? A Cold meat egyszerre ad ki, hallgathatatlan zajt, szívdobogást, gyönyörű ambientet, nyomasztó dark industriált, és neo-folk dolgokat, a skála, éppenúgy, mint a zenekar nevei, változatos.

Tehát soha sem tudod mi vár rád, fényes magasztos megnyugvásra kapsz meghívót vagy a sötétségbe és fájdalomba. Ennél a zenekarnál és lemeznél csakis az iménti redukál valamit, ami kellően egyéni és megfoghatatlan, akár a köd vagy a füst. Az ősök mozgalmas szelleme még karcolatokat húz az inkvizíció borzalmairól, a mágián elevenen égő hús émelyítő szagáról, s barázdákat egy sötét túlvilág, a lélekvesztő mesterkélt hangjairól. A monumentális hatás, mind hangszereltségileg, mind szín és tér-tónus viszonyaiban. Az alapvető hangulat, egy hatalmas katedrális, melyből minden kiindulni látszik. A Cold meat egyik legerősebb és sikeresebb vonulata ez a banda, melynek kezdete 1988-ból ered J. Havukainen egyszemélyes első albumától. Azóta a formáció és a zene is sokat változott, befogadhatóbbá, érthetőbbé, élvezhetőbbé vált, ám ezt a hatalmas utat úgy tette meg, hogy a kezdeti koncepció mitsem változott. A kórusok adják a legkifejezőbb színeket, és a zajok kiszámíthatatlansága már nem annyira radikális, sem ezeknek hangjai és élességei. A lemez az elejétől a végéig hallgatható, mely nagy szót jelenthet annak, aki a korábbi lemezeik nem minden tételét volt képes befogadni.

Nem egy ábrándozó zene, duzzad a negatív töltéstől, és a megkínzottak jajveszékelésétől, mely által, továbbra is az maradt ez a médium, ami régebben. Egy zenekarnév, mely a maga nevébe fogalommá lett, egy olyan életérzéssé, és elmélyüléssé, melyet nem minden nap rakunk fel, fogadunk be, teljesedünk el benne/vele/általa. Az eddigi elektronikus zörejek mérséklődtek és komolyzenei és felemelkedő élménnyel gazdagodtak. Persze, hová emel ez? Fel? Elmerülünk a zene által, vagy éppen felszínre törünk vele? Erre valós magyarázatot nem tudok mondani, de azt hiszem, aki végighallgatja az 53:19-et… az talán választ lel többek között erre a kérdésre is.

Ki hallgatja ezt meg, kihez vagy kikhez szólhat? Nos a kérdés nem is olyan egyszerű, mert elvileg bárkihez és aztán mégiscsak valakihez, hiszen a hallgató-befogadón van a hangsúly, mennyire nyitott, milyen élményt nyújt neki egy-egy stílus, s abban mindent megtalál-e? Az In Slaughter Natives alapjában véve egy dark industrial banda, mely így elsősorban a noise, dark és industrial fanoknak nyújt kellemes élményt, továbbá a Black metált kedvelő közönséghez is szól egyben, kiknek a black metálon belül húzódó és keveredő rengeteg forma és előadásmód nem elég
(pagan-ns-viking-noise-industrial-death-thrash-atmoszférikus-epikus-BLACK METAL) valami más is kell, valami, ami hasonlóan kietlen és gyűlölet érlelte, s ez a valami az, ami az ISN! Feltehetjük magunkban a kérdést, hogyan hogy vevő erre egy Black metált hallgató réteg? A válasz egyszerű, ha meghallgatunk pár utóbbi Emperor és Satyricon lemezt, könnyen megszokjuk a zajokat és az apokalipszis hangulatingadozást a komor-keserű dallam füzérek és túlvilágot megszelídíteni vágyó érzések között. Azért tartom amúgy legerősebbnek ezeknek a befogadóknak a határait, mert tapasztalataim szerint ez a vonulat, a metáltól vagy az industriál vagy a klasszikus zenéig orientálódnak, ha már kiégett benne az, ami eddig lángolt. "…A gyűlölet nem szűnik meg, csak átalakul…"

Ez a banda egy kelés kereszténység éteri arcán vagy csontig hatoló fekély a lábán; egy ököl, mely nem a fordított keresztek és templomokat gyújtogató, sírgyalázó, lázadó 14 éveseket termeli ki. Az oka egyszerű: ez a zene nem ér el hozzájuk, képtelenek megérteni, mert hiányzik az belőle, ami a tomboló lázadás, hiányzik belőle a gitár (bár a korábbi lemezeken itt-ott előfordult és ott is csak zaj és töménység keltés kedvéért, a művészi dominancia érdekében). Tehát nem egy Mayhem, nem egy Burzum, holott Havukainen is megjárta a börtönt, egy keresztény ellenes cselekedetével, melyben a fámák szerint az oltárhoz vágta a keresztelendő gyermeket. Végül is ez amolyan mende-monda, de mindenképpen börtönbüntetés miatt késett a lemez, s tért vissza a király, ha jól tudom a magyarországi UNICORNIS 2004 Fesztivál (2004-04-16-18. Ferencvárosi Művelődési Központ) engedték ki nem rég, így élőben is láthatta a nagyérdemű. A koncert amúgy 2 emberes volt, az énekes és egy billentyűs, illetve egy projectorra a Hellraiserből vetítettek részeket, mely egyáltalán nem áll messze az ISN világától… sőt!

Menetelő dobok, üstök és csattogó paták, melyekre egy túlvilági kórus lassan skandálva ringatja Noé bárkáját a rothadás és leplezetlen ördögi erők felé. A középkör mágiái és megkorbácsolásai a jelen testébe helyezve. A pokolbéli filharmonikusok egyszerre alkotnak félelmetest és borzasztót, tombolót és keserűen szépet. Egy zene a magányról, önértelmezésről és a sötét erők eljöveteléről, ám mégsem az apokalipszist sugallja (mint a korábbi lemezek), ez a világ már inkább voltaképpen a mi mai világunk, mégis minden emlék és élő romlott, burjánzó, melyek a romok alól kúsznak a fényre, hol már vár a király, hogy eltapossa azokat. A király visszatért, s valóban vissza. Annyi év várakozás után egy hihetetlenül új lemezt tarthatunk a kezünkben, végre elérhető mennyiségben (a Cold meat nem egy tipikus profit cég, inkább egy avantgárd kísérletezések igényes gyűjtőpontja).

Éteri fény ez, mellyel elvakít minket, hogy aztán csak sötétség maradjon nyomában, melyben a beszédfoszlányok a kisgyermektől az öregemberig hullámoznak, oda s vissza, mely alapvetően egy erős horrorisztikus jelleget kölcsönöz a lemeznek, mégsem azon az elnyűtt filmes módon. Erősebben élnek a lelki szemeink előtt az ide-oda csapódó láncok, mintha mindezt a TV képernyőjén figyelnénk. Ott az mesterkélt és színpadias; itt ez valóságnak hat, mely a lemez mind a 10 számán átkísér, csupán a hangok élménye és hangzása más, mely a zenétől függetlenül halad és hat, s mégis vele együtt vezet. A bibliai tanítások szerint az ember nem fogadhat el semmit a sötétségtől, nemet kell mondania mindenre, ami az ördög és rossz lelkek csábítása… s el kell fojtania minden olyan apró rügyet, melyek bennünk fejlődve a gonoszhoz húzza szívünket. Az In Slaughter Natives éppen e rügyeket hajtó fának gyökerei, egy darab a Gonoszból, egy jel a megmagyarázhatatlanból, melyre a fénytelen lélekvesztőn találunk; s egy barázda CD-nken, melyet hallgatva nem tudunk nem odafigyelni r(e)á!