Fallujah – The Harvest Wombs

A Fallujah legénységének pedig szerintem akaratukon kívül is sikerült egy olyan albumot összerakniuk, ami egy egészen új színt visz a technikás death metal beszürkülőben lévő világába, mindezt egy sokkal hallgatóbarátabb módszerrel, mint ami a stílusra jellemző. Ez a „szín” pedig a zseniálisan eltalált hangulat, ami sokak szerint a black metal és a death metal házasításának köszönhető, viszont ezzel nem teljesen értek egyet. Hőseink ugyanis nem úgy, és nem ahhoz a black metalhoz nyúlnak, mint az n+1 black/death metal zenekar, és nem is olyan mértékben, tehát itt nem olyan fajta igazán durva dologról van szó, mint mondjuk egy Behemoth esetében. A srácok inkább a hangulatával domináló black metalt, abból is inkább a zeneileg jóval nyitottabb fajtával operálnak. A lényeg pedig az operálás szón van, mivel tényleg csak fűszerezik vele amúgy iszonyat gyors és technikás death metaljukat. Nagyon furcsa, de sokszor emlékeztet zenei megoldások terén a szintén zseniális The Discovery-re a Born of Osiristől. Messze áll egymástól a két zenekar, a Fallujah legénysége azért közelebb viszonyt ápol a tradicionális metalzenével, de mindkét banda ugyan olyan zsenialitással visz színt egy amúgy kicsit hanyatló stílusirányzatba.

Nem igazán volt kérdéses, hogy a Fallujah tagjai nagyon kreatív srácok, már a korai hanganyagok is erről tanúskodtak, igaz ott azért még jóval több olyan elemmel operáltak, ami mostanában divatját éli (értsd: breakdownok, mondjuk remélem tisztában van vele mindenki, hogy ez nem mai találmány, és nem csak hardcore jellegzetesség). Viszont a teljes zenei letisztultság és kiteljesedés úgy érzem a The Harvest Wombson hallható. Tíz tökéletesen átgondolt, és remekül megkomponált számot kapunk, ami az elejétől a végéig képes az ember figyelmét teljes mértékben lekötni. Hála az említett „black metal” hatásnak, ami ahogy már mondtam a hangulati részére van hatással, és inkább nevezném egy metalosan megszólaló hipster black metal betétnek, de mivel ilyen stílus nem létezik, ezért maradok a hangulatos black metal kifejezésnél. Aki esetleg nem értené, remek példa rá az albumot nyitó Alpha Incipent kezdő hangjai, vagy akár a címadó, egyben teljesen instrumentális The Harvest Wombs a maga közel hét és fél percével remekül összegzi, hogy mi az album legnagyobb erőssége. Jóformán az egész dal az említett hatás jegyében íródott, és mégsem lóg ki a többi szám közül, ezzel is remekül mutatva az egész albumon hallható zseniális kohéziót a két stílus között. Amúgy, ha már black metal, ugye egyre sűrűbben kerül elő mostanában a stílus, és nem kifejezetten csak amiatt, mert Abbath mozgáskultúrája kimeríthetetlen humorforrásként szolgál egyre több embernek, hanem maga a stílus is reneszánszát éli. Igaz itt hozzá kell tenni, hogy a core zenéken szocializálódott zenehallgatók, illetve a fiatalabb zenekarok között, mivel sosem volt elfelejtett, inkább egy kicsit megvetett stílus volt. A legtöbb ember képtelen a külsőségeken túllépni (pandamaszk, sátán, kecske, frostbitten, kvlt), holott maga a zenei része továbbra kiemelkedő a keményzenék világában, illetve egy olyan egyedi, és nagyon karakteres hangulat jellemzi, amit semelyik másik stílusnál nem tapasztalhatunk. Ezeket az értékeit pedig tényleg egyre többen fedezik fel, és ennek láttán azért bizakodom a stílus jövőjével kapcsolatban, jót tesz neki egy kis vérfrissítés. Amit még így a vége felé kiemelnék az a jóformán teljesen hibátlan hangzás. Gyönyörű gitársoundot sikerült belőni, ami legszebben a szólóknál dominál, illetve a már oly sokat taglalt „black metal” részeknél.

Mivel idén sem kaptunk The Faceless albumot, így számomra úgy fest, hogy megkaptam az év lemezét tech-death kategóriában. Egy ígéretes zenekar közel hibátlan debüt albuma a The Harvest Wombs, ami egy elég szigorú, és zárt keretek között működő stílusba visz egy gyönyörű megoldással további rengeteg új dolgot. Tényleg ajánlom mindenkinek, akit eddig nem tudott elkapni ez a világ, nagyon kellemes csalódás lehet sok embernek.

9/10