The Human Abstract: interjú a zenekar agyával

Szia AJ! Épp az imént készítettem egy interjút az Emmure gitárosával, Jesse-vel. Így első kérdésem rögtön az lenne, hogy mit gondolsz róluk, mit gondolsz a zenéjükről?

Szia. Nagyon örvendek. Igazság szerint ez az első közös turnénk az Emmure-ral, noha játszottunk már velük közösen New Yorkban és bár alapvetően rendes srácok, de csak így magunk között elárulom, hogy zeneileg nem vagyok éppen a legnagyobb rajongójuk. (kezdte szerényen)

Ugye ez az első alkalom, hogy a The Human Asbtract Budapesten ad koncertet, így meg kell, hogy kérdezzem, hogy volt-e időd körbe nézni a környéken? És amúgy általában szoktatok-e várost nézni?

Igen szoktunk, most is elsétáltunk a többiekkel egy kicsit körbe nézni arrafele, ahol az a két gyönyörű múzeum néz egymással szemben. Ha jól tudom, Hősök terének hívják a helyet. Be is mentem mindkét múzeum aulájába egy kicsit körbetekinteni, és az egyik szuvenír boltban még egy kis apróságot is vásároltam magamnak. Sőt most olvastam az egyik hirdetésen, hogy Magyarországon most ünneplik a Liszt Ferenc évet. Bevallom, fel is csillant a szemem, ugyanis óriási rajongója vagyok, zseniális zeneszerzőnek tartom. Amúgy pedig elárulom, hogy ez a turné városnézés szempontjából igencsak kedvező, ugyanis eddig szinte mindig volt időm körbenézni egy kicsit, sétálni egy keveset, mivel általában hamar odaérünk a kiszemelt városba, és ha gyorsan elintézzük a beállást és az étkezést, akkor a fennmaradó időt én személy szerint mindig ki is használom és ez eddig mindig sikerült is.

Megmondom őszintén számomra ez kifejezetten szimpatikus és biztos, hogy én is így tennék. Mindig is furcsálltam – pl. most is az Emmure kapcsán – hogy végigalusszák és lebzselik a délutánt, amikor lehet, hogy soha vissza nem térő alkalom nyílik meg előttük.

Nekem azt mondták, hogy már többször voltak Európában, és hogy nem nagyon érdekli őket a városnézés, de nekem ez az első alkalom, és nem hiszem, hogy második vagy harmadik alkalommal nagyon máshogy viselkednék.

Melyik volt az eddigi legjobb állomása a turnénak?

Igazság szerint én mindenhol jól éreztem magam, a legjobbak között Londont és Prágát említeném, de például tegnap este Lengyelország is rendkívül érdekes volt számomra, mivel az említett helyekhez képest sokkal kevesebben voltak, de elhivatottságban, lelkesedésben bőven túlszárnyalták a nyugatibb klubokat.

Szerintem Budapest kapcsán is ilyesmi várható. Amúgy egész biztosan mindenki ezt kérdezgeti tőletek, de egész egyszerűen én sem kerülhettem ki a kérdést, miszerint mi a helyzet most veletek énekesi fronton? Tudom, hogy Travis kilépett, tudom, hogy Ryan Devlin az, aki most kisegít benneteket, de mégis mik a hosszabb távú terveitek?

Nem nagyon jutottunk még semmire ebben a kérdésben, de persze mindannyiunkat foglalkoztatja a dolog. Ryan – mint azt bizonyára tudod – a Coreliaban énekel, és amint vége a turnénak, ő vissza is megy a saját csapatába. Hogy mik a hosszabb távú terveink? Nem tudom. Minden bizonnyal keresünk majd egy harmadik énekest, akivel elkészítünk egy újabb nagylemezt. Az biztos, hogy nem lesz könnyű egy olyan kaliberű énekest találni, aki ideális lenne a The Human Abstract kötelékébe, hiszen szükség van a nyilvánvaló hangbeli képességekre, kell, hogy otthonosan és stílusosan mozogjon a színpadon, szórakoztassa a közönséget, jól kijöjjön a többi taggal és persze bírja a turnézást. Sok ködös kérdés van, sok nehézség, mindenképpen megterhelő ez most a zenekar számára. Ami pedig engem illet, én mindig fogok zenét írni és azzal fellépni, egészen addig, ameddig csak képesek leszek rá, a folyamatos zenetanulásról nem is beszélve.

Látsz rá bármilyen esélyt, hogy Nathan Ells, a korábbi énekesetek valaha visszatérjen a csapatba?

Soha! (förmedt fel) Ő és én bizonyos kérdéseket nagyon másképpen láttunk, sőt a kettőnk közötti kommunikáció sem volt éppen mindig ideálisnak mondható. Számomra hihetetlen megterhelő és nehézkes volt a vele való társalgás, vagy bármiféle kommunikáció, miután elvesztettem minden iránta érzett tiszteletemet. Nem bírtunk tovább közösen dolgozni és soha nem is tudnék vele újra egy színpadon állni, vagy épp egy stúdióban ücsörögni. Hogy pontosan mit csinál most, azt nem tudom, de állítólag valami új projekten dolgozik, ami még nagyon kezdeti stádiumban van.

És mit gondolsz Ryan bandájáról, a Coreliaról?

Azt, hogy nagyon rendben vannak. Nemrég adtak ki egy EP-t, amit saját maguk is rögzítettek teljes egészében, és tudom, hogy milyen sokat is tanultak belőle és mekkora előrelépés volt ez számukra. Megtanulták, hogyan jussanak el a gondolatban megfogant témáktól egészen odáig, hogy azok egységes dalok formájában egy lemezen is hallhatóak legyenek. Jómagam is nagyon kíváncsi vagyok, hogy hogyan fognak megszólalni élőben a dalaik, mivel soha korábban nem léptek még fel nagy nyilvánosság előtt.

Az mennyire igaz, hogy Travis a barátnője miatt lépett ki a csapatból?

Részben igaz. Jó pár dolog közbejött és ebből ez volt az egyik. Travis nehezen viselte a távolságot, de a turnék miatt nyilván ez adott volt. Nem bírta tovább folytatni és úgy döntött, hogy az életének egy következő szakaszába lép, ahol a család és a gyerek van a középpontban. A zenéléssel nem hiszem, hogy végleg felhagyott volna, mivel más, kevésbé mozgalmas életet megkövetelő projektekben szeretne részt venni, sőt még talán a The Color of Violence nevű őrületét is folytatja, amit a The Human Abstractbe való belépése előtt rakott össze. A kapcsolatot tartani fogom vele, majd meglátjuk, még bármi kisülhet.

Korábbi, 2007-es kilépésed alkalmával azt nyilatkoztad, hogy egész egyszerűen meguntál metal zenét játszani és már nincs semmi, ami e tekintetben motiválna. Hogy-hogy visszatértél?

Igazság szerint nem meguntam a metal zenét, hanem egész egyszerűen szerettem volna visszamenni tanulni. Nem akartam, hogy az emberek „csak” metal gitárosként kategorizáljanak be és úgy éreztem, hogy ha akkor nem megyek vissza, vagy pedig nem csak és kizárólag arra, tehát a klasszikus gitárra koncentrálok, akkor nem lennék képes zeneileg most úgy teljesíteni, mint, ahogy most képesek vagyok. A metal pedig egyértelműen hiányzott, a legtöbb örömöm az azt szétvető energia, illetve az izgalmi faktora miatt ebben van, de másfelől szükségem van a klasszikus gitár és/vagy zene által nyújtott gyönyörködtetésre is.

Ha jól tudom most végeztél a University of South California klasszikus gitár szakán. Kérlek, mesélj erről egy keveset!

Igen, így van. A diplomám alapképzését a Loyola Marymount University hallgatójaként abszolváltam. Ez utóbbit 2010-ben fejeztem be, míg jelenleg a University of South California hallgatója vagyok, ahol a mesterfokozat megszerzése a cél. A dolog folyamatban van, de a turné kedvéért most meg kellett szakítanom a tanulmányaimat.

A tanáraid egyébként tudnak a The Human Abstract létezéséről?

Vicces, mert egyik alkalommal, amikor épp egy vizsgámra készültem, a tanszék egyik professzora számonkérés közepette mesélte el nagy lelkesen, hogy a lánya nagy rajongója a zenekaromnak. Sőt múlt hónapban egy los angelesi bulinkra el is látogatott, mert annyira kíváncsi volt. De amúgy a legtöbb tanár hallomásból már értesült a dologból, mivel pletykaként, szóbeszédként terjed a suliban a dolog. Tehát lehet mondani, hogy afféle nyílt titok a csapat. (mosolyog)

Ha már így szóba jöttek a professzorok engem rettenetesen érdekelne, hogy szerinted ha megmutatnák pár arra érdemes mai csapatot a szóban forgó, minden bizonnyal hihetetlen magas zenei tudás és képzettség birtokában lévő tanáraidnak, vagy pl. megmutatnák a Ti egyik dalotokat vagy épp a Meshuggah utolsó albumáról egy nótát, akkor szerinted hogyan vélekednének?

A tanár, akiről az előbb meséltem, például a mi zenénkben egyből észlelte és jelezte is, hogy mennyire érdekes, izgalmas, illetve jó, hogy klasszikus zenei struktúrákat vegyítettünk a metal elemeivel vagy épp bújtattuk őket a metal zene köntösébe. A legtöbb tanárt, és ez tényleg így van, egyetlen dolog zavarja az ilyen zenék kapcsán, az pedig az üvöltés. Számukra ez elképesztően életidegen. Én Pantera és Metallica lemezeken nőttem fel, szóval az én füleimnek az ilyen típusú ének egy cseppet sem meglepő, sőt pont az ellenkezője. Másfelől viszont maximálisan megértem az ő álláspontjukat is, hiszen úgy gondolják, hogy az a tény, hogy valaki egy mikrofonba üvölt, nem feltétlen üti meg a kellő muzikális színvonalat, azonban itt szoktam én hozzátenni azt, hogy az az energia, az az érzés, amit egy ilyen típusú hang közvetíteni tud, az rendkívül egyedi és hihetetlen izgalmas. Főleg, ha az ember még fiatalabb zenei szempontból van egyfajta inger, hogy a zene, amit hallgat az minél féktelenebb és őrültebb legyen, a metal zene felszíne pedig az ilyesmit könnyedén ki tudja elégíteni.

Ami pedig a Meshuggah világát illeti, személy szerint nagyon nagy rajongójuk vagyok és szerintem minden metal zenész az. Számomra az a csodálatos, hogy képesek a legelképesztőbb váltásokra, amit metalzenében hallottam. Drámai megoldásaik vannak, és hogy a tanáraim mit szólnának? Azt mondanák, hogy a ritmikailag hihetetlen precíz és komplex, amit hallanak. De amúgy velük kapcsolatban az egészet átfogó struktúra, a kollektív hangzás, tudod, amikor hallod egyben a dob, a basszusgitár, a gitárok és az ének megoldásait és észleled, hogy mindegyik teljes önálló világot képvisel, de egyben képesek egynemű és egységes amúgy hihetetlen masszív hangzást létrehozni, főleg, ami az élő teljesítményüket illeti.

Elégedett voltál amúgy a Digital Veil kapcsán érkező visszajelzésekkel és szoktál-e közösségi oldalakon vélemények után kutatni? Illetve, ha össze kéne hasonlítanod az utolsót az első lemezetekkel, hogy tennéd azt?

Igen, azt hiszem, mondhatjuk, hogy elégedett voltam velük. Másik oldalról be kell hogy valljam, ma már annyira nem foglalkozom ezzel. Ma már nyilvánvaló, hogy ha valamit kiteszel a nyilvánosság elé, így is, úgy is lesznek negatív kritikák, melyekkel én személy szerint a kezdetben elég nehezen birkóztam meg, főleg ha annyit dolgozol valamivel, mint amennyit mi annak idején. Hiába van kilencvenkilenc pozitív komment, egy negatív is nagyon hatásos tud lenni adott esetben, és képes elnyomni az összes többit.  Mára már persze sikerült ezen túllépnem, és azt hiszem, mondhatom, hogy rendelkezem egy magabiztos zenei meggyőződéssel, illetve hiszek abban, ami jó és művészi, ezáltal holmi kommentek vagy gyenge minőségű kritikák már nem befolyásolnak ilyen módon. Egyébként meg ki tudja, ki van a kritika másik végén? Egy tizenöt éves kisgyerek, akinek még nincs kialakult képe a zenéről és/vagy a művészetről, akkor mégis miért számítson a véleménye? Persze mindenkinek meglehet a művészetről alkotott saját képe és ítélőképessége, amit persze kommentben közzé is tehet, ez így működik, de akkor is. A másik kérdésedre válaszolva pedig azt kell, hogy mondjam, hogy a Nocturne egy könnyen észlehető, a felszínen lévő és tényleg szembetűnő, nagyon kirívó és mutatós megoldásokkal van tele, amelyek egyből megragadják az emberek figyelmét. A Digital Veil viszont egy jóval mélyebb és nehezebben emészthető anyag, persze itt is vannak a Noctunre-re jellemző megoldások, de azok is jóval árnyaltabbak és kevésbé egyértelműbbek.

Bizonyára hallottad a Midheaven c. lemezt, ami abban az időszakban készült, amikor nem voltál részes a csapatnak. Mit gondolsz róla?

Amit tudok és érzek, hogy egy hihetetlenül összecsapott munkafolyamat eredményeként született meg már, ami a dalszerzési folyamatot illeti egész biztosan és ez az, ami egyértelműen megjelenik a lemez témáiban is szerintem. Felkészületlen, nem összeszervezett és egy nem bejfejezett írási folyamatot követően léptek be a srácok a stúdióba, és kezdtek meg egy ugyanilyen jelzőkkel bíró felvételei szakaszt. Egyszóval: rendetlen.

Gondoltál már arra valaha, hogy a Nocturne c. lemezeteket gyakorlatilag máris klasszikusként szokták emlegetni a megfelelő berkeken belül?

Köszönöm szépen, ez nagyon jól esik.

Kérlek, mesélj nekem a zenei hatásaidról. Kik voltak rád a leginspirálóbb hatással a könnyű és a komolyzenei közegben külön-külön, illetve mit gondolsz vannak az utóbbi kategórián belül olyan modern zeneszerzők, akik felérnek a régiek nagyságához?

Mialatt felnőttem, nagyon sok progresszív rock zenekar inspirált, amit elsősorban apukámnak köszönhetek, ilyen volt pl. a Return to Forever és a Yes!, de mellettük ott volt a Metallica és a Pantera is természetesen, illetve, amikor először gitárt ragadtam, az Iron Maiden volt óriási inspiráció, továbbá egy csomó másik európai metal zenekar, mint például az In Flames is. De az egyik legkedvesebb kedvencem máig a Radiohead, de gondolhatod, hogy a legnagyobb inspiráció számomra mindig is a komolyzenei színtérről érkezett, köztük is elsősorban Bach, Beethoven, Brahms, Chopin vagy Liszt munkássága volt, ami komolyan befolyásolta a zenei ízlésemet. A mai közegből John Adams, Steve Reich neve az, amit szerintem nem lehet megkerülni. Zseniális zeneszerzők mindketten.

Mit gondolsz a metal zenék világában született-e már vagy volt-e olyan potenciálisan azt elérő zenész vagy csapat, aki megtudta/tudná közelíteni a pl. az említett szerzők által elért zenei magasságokat?

Nem. Megközelítőleg sem. Ez egyelőre kb. olyan, mintha egy pálcikaembereket ábrázoló rajzot Rembrandt műveihez hasonlítanánk. Sőt megkockáztatom, semmilyen populáris zenei közegben nem volt és szerintem is lesz olyan dalszerző, aki képes lenne egyáltalán súrolni ezt a szintet. Ha engem kérdezel, szerintem eddig Johann Sebastian Bach járt a legközelebb Istenhez zeneileg. Nyilván a két zenei világ jelenleg elég különböző, teljes más formulákból és megoldásokból épül fel mondjuk egy Bach-fúga. Hihetetlen harmóniák, valamikor egyszerre négy különböző, a hangolások és azoknak váltakozása. A művei nagyon alaposan felépített, jól kitalált, sok rétegből felépülő, de egymáshoz mégis selymesen és passzentosan illeszkedő részekből áll össze, melyek gyakran inkább hasonlítanak rejtvényekhez, mint zeneművekhez. Nem azt mondom, hogy a metal zene közegében ezt nem lehetne elérni, sőt el is tudom képzelni, de én még megközelítőleg sem találkoztam olyan géniusszal, aki erre képes lenne.

Érdekes, hogy a mostani Never Say Die-turnén egy olyan csapat is helyet kapott, mint a Deez Nuts. Mit gondolsz arról, ha egymás mellé teszem a Deez Nuts és Johann Sebastian Bach nevét?

Érdekes ötlet. (nevet) De viccet félretéve, szerintem egyszerű a képlet. Míg az egyik muzsika a művészet egyik legmagasabb fokának magvalósulását jelenti, addig a másik középpontjában csupán a szórakoztatás, az által közvetített energia áll, és nem is hiszem, hogy nagyon más lenne a céljuk akár nekik, vagy akár más ilyen típusú zenekarnak. Az emberek bulizni, hülyéskedni tudnak rá, jól érzik magukat, ők nem a zenei gyönyörködtetés miatt alakultak. Számomra e kettő megkülönböztetése nagyon fontos. Nem győzőm hangsúlyozni, az egyik szerintem művészet, a másik pedig valami más.

Hallottad a Vela, Together We Await The Storm c. számotok remix változatát, amelyet Tim Lambesis, az As I Lay Dying énekese követett el?

Igen, hallottam. Érdekes lett, vannak benne izgalmas újragondolások, átalakított részek,de nekem az volt a bajom vele, hogy nem érezem eléggé „selymesnek”, eléggé gördülékenynek. Vannak jó dobátprogramozási ötletei, meg a gitárban is változtatott, a lényeg, hogy mókás lett és izgalmas.

Te írod az énektémákat is?

Igen én szoktam, az új albumon maximálisan így is volt. Általában zongorán szoktam megírni, majd fogom az egyik zeneszerkesztő programot és beírom, amit kiötlöttem. Sőt, ezúttal a szövegek megírásából is kivettem a részem. Én írtam a Patterns, Horizon to Zenith, Digital Veil és a Complex Terms szövegét is.

Hogy lehet az, hogy az első nagylemezről alig játszotok valamit élőben? Mi ennek az oka?

Ennek egyetlen oka van. Travis csatlakozása kicsit módosította a programunkat, hiszen Nathan hangjához képest jóval mélyebb hangfekvéssel rendelkezett és nagyon nem álltak neki jól a régi dalok, de ezzel párhuzamosan kitaláltuk, hogy írunk egy válogatást, egy „medley”-t a Nocturne dalaiból, amit tudunk és szoktunk játszani élőben (Budapesten az idő rövidsége miatt ez ugye kimaradt – szerk.). És, hogy miért nem változtattunk Ryan csatlakozásával a setlisten? Egyszerűen már nem volt időnk begyakorolni.

Ki lenne az, akivel álmaidban a legszívesebben zenélnél közösen vagy írnál egy közös művet? Illetve gondolkoztál-e már azon, hogy elektronikus zenével is foglalkozz?

Ilyen tekintetben a két legnagyobb álmom egyértelműen Johann Sebastian Bach és Frédéric Chopin lenne. Csoda lenne. Ami pedig az elektronikus zenéket illeti, be kell valljam, soha nem volt hozzá affinitásom, vagy egyáltalán késztetésem arra, hogy ilyen jellegű zenét akár gondolatban is írjak. Nem kizárt, hogy elő fog fordulni, de számomra a klasszikus hangszerek pótolhatatlanok.

Mikor kezdtél el gitározni?

Az emberek általában meg szoktak lepődni, mert csak nyolc éve kezdtem el gitározni és felvont szemöldökkel vissza is szoktak kérdezni, hogy tényleg így van-e. De nagyon is így. Tizenhat éves koromig egyetlen hangszert még csak a kezemben sem fogtam, akkoriban csak és kizárólag a baseball érdekelt. Aztán egyszer csak a bátyám elindított egy rockzenekart, ahol gitározott és olyannyira lenyűgözött a dalírás és a csapatban való részvétel, hogy, akkor elhatároztam, hogy ilyen nekem is kell. Vettem egy gitárt, kerestem egy tanárt, aztán magamtól, könyvekből és az internetet segítségül hívva fejlesztettem tovább magam. Óráról-órára mindig egy kicsit többet tanultam, mint amennyit a tanár megkövetelt tőlem. A bátyám csapata amúgy azóta már feloszlott, de a testvérem mindmáig támogat engem és a zenélését, pont, ahogy a szüleim is. Rendszeresen el szoktak látogatni a koncerteimre is. Sokat köszönhetek amúgy nekik is, hihetetlen sokat támogattak, főleg az első turné időszaka alatt, amiért rendkívül hálás vagyok nekik.

Hogy tudod elképzelni magad húsz év múlva?

Remélhetőleg ugyanígy zenélni fogok a zenekarommal és éppen fellépek valahol a közönség legnagyobb örömére, vagy adott esetben a klasszikus zene világában szólóban alkotnék, esetleg zenét tanítanék. Amire már most lenne esélyem, mert képzeld el az a megtiszteltetés ért, hogy miután megszereztem a diplomámat a Loyola Marymount University végzőseként és megkezdtem a mestertanulmányaimat ugye ott, ahol most is tanulok, az előző egyetemem tanári kara felkért, hogy térjek vissza az iskola kötelékébe oktatóként. Mondanom sem kell mennyire jól esett, hogy rám gondoltak. Meglátjuk, ami biztos, hogy 2007 óta csak zenélek és szeretném, ha ez így is maradna. (mosolyog)

A lehetőségért köszönet a Skalar Music Hungarynek.