2011. október 17.
Újfent jelentkezünk visszatérő minirovatunkkal, amely kisebb, de annál izgalmasabb koncerteket mutat be, ezáltal arra ösztönözve az oldal látogatóit, hogy rendszeres vendégekként fel-feltűnjenek egy-egy ilyen DIY-megmozduláson, mint, amilyen a tegnap esti is volt. Habár a múlt szerdai The Get Up Kids koncert után is végigfutott az agyamon annak a lehetősége, hogy őket is inkább ennek a rovatnak a keretein belül tárgyalom ki tekintettel a létszámra, de végül ettől a név és a hely nagysága miatt eltekintettem és a rovat harmadik állomásaként inkább az olasz The Words I Never Said, a holland Wasted Bullet és a hazai One Reason To Kiss buliját vettem górcső alá.
Az este ezúttal a Tukker Booking és a The New Fury összefogásának köszönhető, amelyek mögött tényleges összefogás áll. Mert ugyan a néha valóban szélmalomharcnak tűnő elhivatottság bizonyos fokig joggal tekinthető hobbinak, ám az én szememben mindig is egy tiszteletre és elismerésre méltó munka volt, amely nem mindig kapja meg a megérdemelt hálát, de tegnap este a szerény létszámtól eltekintve úgy gondolom a hangulat és a jókedv minden résztvevőt kárpótolt, arról nem is beszélve, hogy a holland srácok olyan bulit adtak, amitől mindenkinek egyként koppant az álla a padlón.
Az estét a hazai részről érkező One Reason To Kiss nyitotta, akikkel a hazai metal/hardcore élet egyik legállandóbb és legmegbízhatóbb pontjaként szoktam számolni. Több mint hat éve rendszeresen lehet velük találkozni kisebb-nagyobb külföldi nevek előtt vagy épp egy-egy önálló koncert erejéig mégis az elmúlt esztendő volt az, amikor igazán beindult a szekér a zenekar kapcsán. A korai éveiket lezáró gyűjteményes Memories tavaly jelent meg, amit villámgyorsan követett is az új dalokat tömörítő Believe EP és Dávid koncert közbeni elszólása alapján pedig hamarosan hallhatunk is egy vadiúj single-t, amely jelenleg a gyulai No Silence stúdióban készül. Jómagam már több kritikát is megfogalmaztam a zenekarral szemben és ezeket máig tartom is. Felesleges lenne leírni ezeket magamat ismételve, azt viszont hozzátenném, hogy a fejlődés annak ellenére, hogy szarul szóltak (a basszusgitár az elején mi volt?) a dalok és a témák halmozásának tekintetében érezhető volt és az utolsó két nóta, a Believe és az új Attila-ihlette „bordal” zeneileg kifejezetten azaz irány, amerre tovább kell haladniuk. Én szurkolok.
Na igen. És, akkor ez volt az a pillanat, amikor jött a semmiből egy zenekar (ugye eredetileg a szintén holland 21 Gun Salute játszott volna) és feltörölték a homlokommal a padlót. Erős és dinamikus megszólalás, feszesség, érthető dalszerkezetek, modern témák, kiváló színpadi jelenlét és egy kurva jó énekes. Ennél több ugye még jobb helyeken sem kell a sikerhez, ők azonban még nagyon fiatalok és, ha képesek arra, hogy jól keverjék a lapokat óriási jövő áll előttük. Az élő teljesítményük alapján a késői Stick To Your Guns és a For Today legjobb pillanatait ötvöző ötös fogat megkockáztatom az év egyik legjobb underground buliját adta és, ha idén már nem láttam volna több száz nemzetközi és egyébként kiváló koncertet biztosan felkúsznának az év végi top ötös listámra. Felvételen még keresik a hangjukat, de élőben olyannyira tetszettek, hogy egy pulóver megvásárlásával honoráltam a produkciójukat. Őszinte, értelmes, szerény és tiszta szemű srácok voltak. És, ha mindez jó zenével is párosul azt én mindig támogatom.
Nem volt ez másképp az olasz melodic hardcore úttörőinek számító The Words I Never Said kapcsán sem. Marioék legutóbbi koncertjükkel belopták magukat a szívembe őszinte, nyers és energiától duzzadó koncertjükkel, így a minap elsősorban miattuk érkeztem le a Szabad az Á dohos pincéjébe, de sajnos csalódnom kellett. A komoly tagcsere-sorozaton átesett csapat (énekes, dobos plusz egyéb belső helycserék) a múltkori igen magas színvonalat megütő koncertjük után, feltehetően emiatt, az én szemben nagyot zuhantak. Egy fáradt, érzelem nélküli, zavaros és rossz hangzású buli volt az alábbi, ami egy az egyben a Trafikban adott koncertjüknek ellentéte volt. A Carpathian-feldolgozás pedig éppúgy nem jött át, mint az összes többi saját dal. Ennek ellenére én még nem vesztettem el a hitem bennük, mert tudom, hogy jók és egy ilyen EP-vel (Hopes and Memories) a hátuk mögött van is okuk bízni magukban. Én nagyon szeretném, hogy visszataláljanak a sárgaköves útra, mert ez a produkció nem állta volna meg a helyét a tavaszi The Carrier-turnén és, mint tudjuk ott erőtől duzzadva remekeltek.
Legközelebb, amiről biztosan olvashattok majd mini-beszámolót az oldalunkon az a Concerto szervezésében megvalósuló bár jóval nagyobb neveket tömörítő mégis semmivel sem több embert megmozgató The Eyes of a Traitor és Heart in Hand közös turnéjának budapesti állomásáról fog szólni, ahol hazai részről a budapesti Brainlust és a székesfehérvári Sleepless fogja bemelegíteni a Kék Yuk pallóit.
A képekét köszönet Pásztor Zsófi fotóskisasszonynak, a metalcore.hu online zenei magazin szerkesztőjének.
